Egyházi élet

Szenttamas.rs

IFJÚSÁGI LELKINAP VOLT SZENTTAMÁSON

            Nem hátrálok meg elnevezéssel 2013. december 7-én (szombaton) adventi ifjúsági lelkinapokat tartottak Szenttamáson. A tartalmas és szép barátkozási napra, amely az advent és a karácsony szellemében zajlott, a tartomány területéről mintegy 200 felsős diák érkezett.
Süge Zsolt szenttamási hitoktató hírportálunknak elmondta, a gyülekező reggel 9 órákor volt  a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában, majd  9 óra 30 perctől a Te is meghódíthatod az ígéret földjét című előadás első részére került sor, melyet dr. Magyar Lóránt diakónus tartott.
10 óra 30 perctől csoportos beszélgetés következett, majd 11 óra 45 perctől  az előadás második részére került sor. 12 óra 30-tól 13 óra 30-ig ebédszünet volt, majd  a délután folyamán a fiatalok különböző kézműves foglalkozásokon vettek részt: csuhézáson, szalmakép- és fenyődísz készítésen, mézeskalács díszítésen, citeraoktatáson, lehetőség adódott a néptánc és népdal tanulásra, gitárórára stb. Ugyanakkor egy csoport fiatal ellátogatott a helyi Gion Nándor Emlékházba is,

Látogatók a Gion Nándor Emlékházban

ahol megtekinthették az író műveit és személyes tárgyait. 15 óra 30 perctől gyónási lehetőség volt a Szent Kereszt Felmagasztalása templomban, majd ezt követően 16 órától került sor az ünnepi szentmisére. A lelkinap 17 órától az Ébredés zenekar koncertjével ért véget.

Paraczky László, 2013. 12. 07.