Arhívum

Szenttamas.rs

 

Archívum december 2019.


DECEMBER


А SZENTTAMÁSI EGYHÁZKÖZSÉG STATISZTIKAI KIMUTATÁSAI A 2019. ÉVRE

A szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban 2019. december 31-én Zsúnyi Tibor plébános és Tojzán László prefektus év végi hálaadási misét tartott, amelyen a hívekkel együtt hálát adtak mindazért a jóért, amiben az egyházközség híveinek...

Bővebben...

2019.12.31. 19 óra 00 perc


PAROŠKI RADIVOJ POLGÁRMESTER ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE

Szenttamás, Turia és Nádalja minden lakosának jó egészséget kívánok az új 2020-as évben. Legyen mindenből annyi, amennyit szeretnének, és amennyi a boldog és kiegyensúlyozott élethez szükséges. Tegyünk közösen lépéseket a jó dolgok érdekében, igyekezzünk jobbak...

Bővebben...

2019.12.31. 14 óra 00 perc


KARÁCSONYI HAZALÁTOGATÁSA ALKALMÁVAL KONCERTTEL ÜDVÖZÖLTE FÖLDIJEIT DOSZTÁN DÉNES

Három nappal karácsony előtt a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban Dosztán Dénes hegedű- és zongoraművész mintegy másfél órás koncertet adott. Dosztán Dénes 1999-ben költözött el Szenttamásról. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója volt, majd 2008-ban a Debreceni ....

Bővebben...

2019.12.30. 19 óra 00 perc


ÖSSZEHÍVTÁK A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

39. ÜLÉSÉT

A Községi Képviselő-testület elnöke, Milena Alargić 2019. december 30-ára hívta össze a szenttamási Községi Képviselő-testület sorrendben 39. ülését. A 9 órakor kezdődő ülésre az elnöknő 28 napirendi pontot terjesztett be....

Bővebben...

2019.12.29. 19 óra 00 perc


AJÁNDÉK AZ ÚJSZÜLÖTTEKNEK

A szenttamási Ruka spasa Egyesület az önkormányzat támogatásával pénteken fogadást rendezett azon fiatal nők részére, akik az idei év második felében lettek anyák. A női egyesület tagjai a babáknak a saját műhelymunkáik alkalmával, minőséges fonalból készült kötött holmit, elsősorban sapkát, sálat és kesztyűt...

Bővebben...

2019.12.28. 14 óra 00 perc


MEGVÁLASZTOTTÁK AZ ÉV SPORTOLÓIT SZENTTAMÁSON

A Szenttamási Sportszövetség szerdán a helyi Zsebszínházban rendezett ünnepségen átadta az elismeréseket és a díjakat a 2019. év legjobb sportolóinak és sportszervezeteinek. A színültig megtelt teremben az egybegyűlteket először a szövetség elnöke, Slobodan Sekulić köszöntötte...

Bővebben...

2019.12.28. 07 óra 00 perc


VASÁRNAP LEZÁRJÁK A HIDAT

A szenttamási Graditelj Közvállalat ezúton értesíti a község polgárait, hogy karbantartási munkálatok miatt 2019. december 29-én (vasárnap) 8 és 16 óra között lezárják a Krivaja folyót átszelő, Turiára vezető hidat. A szenttamási és a turiai határt összekötő...

Bővebben...

2019.12.27. 18 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 10. rész

A szlovéniai reformátusok megmaradtak a történelem viszontagságai ellenére is

Egy különleges étteremben találkoztam első lendvai beszélgetőtársammal, Bódis Tamás református lelkésszel. A hely magában azért különleges, mert körös-körül nagyon sok (régi) motorkerékpár került kiállításra, melyek közül mindegyiknek megvan a maga története, gyártója, tulajdonsága. Az interjú témája azonban nem a...

Bővebben...

2019.12.27. 07 óra 00 perc


SÜTEMÉNYGYŰJTÉSBE KEZD A HELYI KÖZÖSSÉG

A szenttamási Helyi Közösség az idén is megszervezi a már hagyománnyá vált humanitárius jellegű süteménygyűjtési akcióját.

Felkérjük a polgárokat, hogy kapcsolódjanak be az akcióba és támogassuk a Népkonyha felhasználóit egy-egy csomag süteménnyel, ami talán számukra is jelzi az ünnepek közeledtét. Tekintettel, az ajándékozás időszakában járunk, a Népkonyha felhasználóinak gyermekei számára...

Bővebben...

2019.12.26. 19 óra 00 perc


TOVÁBBRA IS BŰZLIK A KRIVAJA

Úgy tűnik, a bajsaiak, a topolyaiak és a kishegyesiek után lassan a szenttamásiak is megszokják a Krivaja bűzét. Igaz, az elpusztult halat elvitték, a víz azonban továbbra is zavaros, bűzlik és teljesen kihalt az állat- és növényvilága. Vasárnap egy elkeseredett horgász értesítette szerkesztőségünket, hogy a mlakai kanyarban lévő Krivaja-ág tele...

Bővebben...

2019.12.26. 18 óra 00 perc


FELÚJÍTOTTÁK A SZENTTAMÁSI EGÉSZSÉGHÁZ UDVARÁT

Teljes egészében felújították a héten a szenttamási Dr. Đrorđe Bastić Egészségház udvarát. A munkálatok 1,2 millió dinárba kerültek.

Az igazgató elmondta még, hogy az egészségház minőségesebb munkájához szükséges források egy részét − akárcsak eddig – továbbra is az intézmény fogja biztosítani, különös tekintettel a munkaegészségügyi osztály szolgáltatásaira:...

Bővebben...

2019.12.26. 18 óra 00 perc


CSÜTÖRTÖKÖN LEZÁRJÁK A HIDAT

A szenttamási Graditelj Közvállalat ezúton értesíti a község polgárait, hogy karbantartási munkálatok miatt 2019. december 26-án (csütörtök) 8 és 16 óra között lezárják a Krivaja folyót átszelő, Turiára vezető hidat. A szenttamási és a turiai határt összekötő betonhídon a kőolajvezetéket...

Bővebben...

2019.12.26. 07 óra 00 perc


CSÜTÖRTÖKÖN FOLYTATÓDIK A LABDARÚGÓTORNA

Idén december 21-től indult a többhetes Újévi Labdarúgótorna a szenttamási sportcsarnokban. A szervezők idéntől a tornát Jovica Jolet Tešić Emléktornára keresztelték át, amivel tisztelettel adóznak a nemrégiben elhunyt spormunkás, labdarúgó és klubvezető emlékének....

Bővebben...

2019.12.26. 07 óra 00 perc


KARÁCSONYI JÓKÍVÁNSÁG

Minden szenttamási polgárnak, aki a karácsonyt a Gergely-naptár szerint ünnepli, jókívánságaimat küldöm e nagy keresztény ünnep alkalmából. Azt kívánom, hogy az ünnepet szeretteikkel töltsék békességben, reményben....

Bővebben...

2019.12.24. 19 óra 00 perc


HETEDIK SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPELI HONLAPUNK, A SZENTTAMAS.RS HÍRPORTÁL

Hetedik születésnapját ünnepeli ma a szenttamas.rs hírportál. Először 2012. december 24-én jelentkeztünk olvasóinknak az előző napok eseményeivel, történéseivel, karácsonyi és újévi jókívánsággal. Az első naptól kezdve az volt a célunk, hogy szenttamási...

Bővebben...

2019.12.24. 07 óra 00 perc


TIZEDIK ÚJÉVI VÁSÁR A ZMAJ ISKOLÁBAN

Gyermekzsivajtól volt hangos hétfőn délelőtt a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnoka. Egyrészt az első félév végét ünnepelték a gyerekek, másrészt immár tizedik éve mindig ezen a napon kerül sor a hagyományos karácsonyi és újévi vásárra, továbbá az...

Bővebben...

2019.12.24. 13 óra 00 perc


VAJDASÁGBAN JÁRT A SZENTEGYHÁZI GYERMEKFILHARMÓNIA

Igazi adventi hangulatot idéző koncertnek lehettek szem- és fültanúi mindazok, akik az elmúlt csütörtökön ellátogattak a temerini Szent Rozália római katolikus templomba. Aki időben érkezett, még talált ülőhelyet, de tíz perccel a koncert előtt már megteltek a pótszékek is. A Székelyföldről érkezett...

Bővebben...

2019.12.24. 07 óra 00 perc


ÉG MIND A NÉGY GYERTYA AZ ADVENTI KOSZORÚN

Az utolsó, negyedik gyertya meggyújtására december 22-én a szenttamási magyar óvodások alkalmi műsorát követően került sor. Valamennyi csoport alkalmi műsorral köszöntötte az advent utolsó vasárnapját ünneplő, templomból kijövő hívőket és a jelenlévőket....

Bővebben...

2019.12.23. 07 óra 00 perc


SZENTTAMÁSON LÉPETT FEL MINJA SUBOTA

A szenttamási Kultúrotthon szervezésében 2019. december 20-án (pénteken) 18 órai kezdettel a Zsebszínházban A gyermekek a világ díszei címmel egész estét betöltő zenés-szórakoztató összeállítással kedveskedtek a legkisebbeknek. Az est vendége Minja Subota, neves hazai gyermekdalszerző, fényképész,...

Bővebben...

2019.12.23. 07 óra 00 perc


TEKINTSÜK MEG A BETLEHEMI JÁSZOLT!

Krisztusban kedves testvéreim, Pár nappal ezelőtt Ferenc pápa ellátogatott Greccióba, egy kis településre Közép-Olaszországban, ahol Szent Ferenc felállította az első betlehemi jászolt. A nagy szent 1223-ban ebben a barlangban akarta megélni Jézus születésének titkát, azt, hogy Isten Fia emberi testet öltött és közénk jött egy istállóban. ...

Bővebben...

2019.12.22. 07 óra 00 perc


KARÁCSONYI MŰSORT TARTOTTAK

A VERBÁSZI TEMPLOMBAN

Karácsonyi műsort szerveztek szombaton délután a verbászi római katolikus templomban. A jelenlévők a helyi művelődési egyesület fiataljainak ünnepi műsora mellett kúlai és bácsfeketehegyi fellépőket is láthattak. A műsor elején...

Bővebben...

2019.12.22. 07 óra 00 perc


ÚJ ÓRA KERÜL A SZENTTAMÁSI TEMPLOMTORONYBA

Szétszerelték szerdán a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása templom toronyóráját, mind a négy oldalról leszedték a mutatókat, az óra hatalmas mechanikai szerkezetét azonban egyelőre nem bántották. A szerelési munkálatokat a bácsi Laki Darko, bádogos mester-alpinista és Simovics Balázs, óbecsei kántor végzi. A helyszínen, egészen pontosan a torony tetején járva megtudtuk, a régi helyére új, digitális toronyóra és vezérlés kerül. Az...

Bővebben...

2019.12.21. 17 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2019. december 23. − 29.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom heti szentmise rendje ..

Bővebben...

2019.12.21. 14 óra 00 perc


KARÁCSONY ELŐTT ÚJRA KARÁCSONYI VÁSÁR

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban idén december 22-én (vasárnap) kerül megrendezésre a már hagyományos karácsonyi vásár. Ez egy újabb alkalom, mely az eladók és a látogatók számára teljesen ingyenes, és lehetőséget nyújt arra, hogy aki még nem tette meg, kedvező áron vásároljon...

Bővebben...

2019.12.21. 07 óra 00 perc


A SINKÓ ERVIN IRODALMI DÍJ BIZOTTSÁGA BÍRÓ TÍMEÁNAK ÍTÉLTE ODA A DÍJAT

Bíró Tímea a 2019. évi Sinkó Ervin Irodalmi Díjat A pusztítás reggelei című kötetében, valamint az azóta folyóiratokban és internetes felületeken megjelenő költeményeiben kibontakozó költői világáért érdemelte ki. A díj átadására az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék karácsonyi ünnepségén, december 17-én 15 órakor került sor. Bíró Tímeával az...

Bővebben...

2019.12.21. 07 óra 00 perc


A SZENTTAMÁSI HELYI KÖZÖSSÉG FELHÍVÁSA

Tisztelt polgárok!

A szenttamási Helyi Közösség az előttünk álló ünnepek alkalmából 2019. december 24-én (szenteste) forralt borral várja mindazokat, aki a Gergely-naptár szerint ünnepelik a karácsonyt. A gyerekek számára...

Bővebben...

2019.12.20. 15 óra 00 perc


INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI VIZSGÁLATOK VASÁRNAP

A szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségházban, továbbá a turiai és nádaljai rendelőben 2019. december 22-én (vasárnap) 8 és 16 óra között ingyenes egészségügyi ellenőrzést végeznek. Ezúttal kétfajta vizsgálatra lehet jelentkezni. A felső hasi ultrahang esetében a vizsgálat előtti napon, azaz ma csak....

Bővebben...

2019.12.20. 15 óra 00 perc


KÖZÖSEN KARÁCSONYOZTAK A SZENTTAMÁSIAK

Egy héttel karácsony előtt újra együtt ünnepelt a szenttamási magyarság. A Pitypang Néptáncegyesület szervezésében szerdán, december 18-án a színültig megtelt Zsebszínházban újra megrendezték a karácsonyi műsort. A közel másfél órán át tartó est folyamán több alkami műsorszámot, ünnephez kötődő darabot, karácsonyi éneket láthatott és hallhatott...

Bővebben...

2019.12.19. 17 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 7. rész

Utazás a Muravidékre

Nagyon korán ébredek, talán az elsők között a ljubljanai szállodaszobában. Először az ablakhoz megyek, de szomorú látvány fogad. Az álmából ébredő városnak, úgy tűnik, ma is a borús idő és a szitáló eső mond jó reggelt. Összecsomagolok, és elindulok a buszállomás felé. A munkahelyre igyekvőkkel...

Bővebben...

2019.12.19. 07 óra 00 perc


100 ÉVE HALT MEG ADY ENDRE

Vajdasági turnéja keretében 2019. december 17-én Szenttamásra is ellátogatott dr. Reisinger János irodalmár, irodalomtörténész. Reisinger János 1954-ben született Mosonmagyaróváron. A helybeli Kossuth Gimnázium elvégzése után az ELTE Bölcsészkarának magyar-francia szakán....

Bővebben...

2019.12.18. 10 óra 00 perc


MEGÉRKEZTEK A KARÁCSONYI FENYŐK A TEMPLOMBA

Kedden szinte egész nap nagy volt a sürgés-forgás a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom előtt, az udvarban és a templomban is, ugyanis megérkeztek a karácsonyi fenyők, és ezeket készítették elő az oltár és a betlehem mellé dísznek. Délután a fenyők díszítése mellett a templom jobb (erősebb) megvilágításán is dolgoztak....

Bővebben...

2019.12.18. 06 óra 00 perc


SZENTTAMÁSI TEKEBAJNOKSÁG: AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI

A hétvégén megkezdődött a szenttamási tekebajnokság. Ime az első forduló eredményei...

Bővebben...

2019.12.18. 06 óra 00 perc


CSOMAGOKKAL ÉRKEZETT SZENTTAMÁSRA A TÉLAPÓ

A szenttamási Kultúrotthon és a Ruka spasa egyesület a belgrádi Talija Színház és a Télapó „közreműködésével” hétfőn este a közelgő ünnepekre hangolódva egy humoros, zenés, szórakoztató est keretében 70 újévi ajándékcsomagot osztott szét a gyerekeknek....

Bővebben...

2019.12.18. 06 óra 00 perc


FÖLDRENGÉS VOLT VAJDASÁGBAN

Hétfőröl keddre virradó éjszaka, valamivel éjfél után 3,2 fokos földrengés volt Vajdaságban. A gyenge talajmozgást Újvidéken is érezték.

A Richter skála szerinti 3,2-es erősségű földrendgés az Európai-Meditterán Szeizmológiai Központ adatai alapján éjfél után 25 perccel történt, Nagykikinda és Mohol között, mintegy 12 kilométeres mélységben....

Bővebben...

2019.12.17. 09 óra 00 perc


A GYERMEKEK A VILÁG DÍSZEI – ÚJÉVI MŰSOR GYERMEKEKNEK

A szenttamási Kultúrotthon szervezésében 2019. december 20-án (pénteken) 18 órai kezdettel a Zsebszínházban A gyermekek a világ díszei címmel egész estét betöltő zenés-szórakoztató összeállítással várják a legkisebbeket. Az est...

Bővebben...

2019.12.16. 19 óra 00 perc


ÉG A HARMADIK ADVENTI GYERTYA

Több, mint egy hónapja készülődnek a szenttamásiak a karácsonyi ünnepekre. A templomudvarban november 30-án-án elkészült a nagy adventi koszorú, az első gyertyát pedig másnap a Pitypang Néptánc Egyesület tagjai gyújtották meg. A második gyertyát december 8-án a Hagyományápolók Klubjának tagjai lobbantották lángra, akik egyúttal a Mikulás-várást is megszervezték. Advent harmadik...

Bővebben...

2019.12.16. 15 óra 00 perc


KARACSONYI VÁSÁR ÉS MŰSOR VOLT A PIACTÉREN

Két adventi és karácsonyi műhelymunkát követően a szenttamási Glória Civil Szervezet vasárnap, december 14-én a begluki piactéren karácsonyi vásárt szervezett. A vásárra a gyerekek és fiatalok azokat a munkákat hozták, amelyek november folyamán készültek, de voltak...

Bővebben...

2019.12.16. 15 óra 00 perc


NÉGY ÉV ALATT NÉGY KÖNYV

A szenttamási Népkönyvtárban december 11-én bemutatták Sima Ćosin szenttamási író legújabb, Dušanov put című regényét. Az Orvosi Kar egykori könyvtárosa, négy éve vonult nyugdíjba, és ez alatt az idő alatt négy könyve jelent meg. Első két regényét, a Kuća na prodaju és a Slepački sokak című könyveit...

Bővebben...

2019.12.15. 19 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2019. december 16 − 22.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom heti szentmise rendje ..

Bővebben...

2019.12.15. 07 óra 00 perc


FÁT ÜLTETTÜNK A GION NÁNDOR EMLÉKHÁZBAN

Az elmúlt években a Gion Nándor Emlékház udvarában meggyfahajtások jelentek meg, amik egy régebbi fa visszamaradt gyökeréből fakadtak. Szépen fejlődtek, lombosodtak, vastagodott a törzsük. Vigyázva kaszáltuk körülöttük a füvet, és úgy döntöttünk, hogy szétültetjük az udvarban, a termésük pedig idővel jól jön a vendégeknek, tanulóknak...

Bővebben...

2019.12.14. 16 óra 00 perc


Felhívás

TÉLI NÉPZENEI TÁBOR

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a III. Dúrmoló Téli Népzenei Táborunkat, melyet 2020. január 7-e és 11-e között szervezünk meg Tóthfalun, a Kaszap István Kollégiumban. Örülnénk, ha az Önök egyesületéből is érkeznének gyermekek, fiatal felnőttek. A táborba 9 éves kortól lehet jelentkezni....

Bővebben...

2019.12.14. 09 óra 00 perc


KORSZERŰSÍTIK A RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA ÉPÜLETÉT SZENTTAMÁSON

A nyár végén teljeskörű felújítás kezdődött a szenttamási római katolikus plébánián. Zsúnyi Tibor atya hivatalosan augusztus 1-jétől vette át a templomot és a plébániát a nyugdíjba vonuló Szarvas Péter atyától és a tisztelendő nővérektől. Az új plébános már az első szenttamási szentmiséjén...

Bővebben...

2019.12.13. 09 óra 00 perc


KARÁCSONYI ÜNNEPI MŰSOR ÉS BETLEHEMEZÉS SZENTTAMÁSON

A szenttamási Pitypang Néptánc Egyesület 2019. december 18-án (szerda) 19 órai kezdettel karácsonyi műsort szervez a Zsebszínház épületében. A Pitypang Néptánc Egyesület kis- és nagycsoportja mellett fellépnek a Hagyományápolók Klubjának csoportjai, a tuki óvodások, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai és mások....

Bővebben...

2019.12.13. 08 óra 00 perc


LUCA, DECEMBER 13.

Luca, Lúcia (latin Lucia) ókeresztény szűz vértanú (†304 körül) és a népi hiedelemvilág jeles alakja (dec. 13.). A syracusai Lúcia igen közel áll a másik szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság. Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban,...

Bővebben...

2019.12.13. 07 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 6. rész

Interjú a Szlovén Nemzeti Operaház brácsásával

Ljubljana egyik büszkesége az 1882-ben neoreneszánsz stílusban épült Nemzeti Operaház épülete. Néhány napos tartózkodásom idején a szlovén fővárosban több vajdasági származású művésszel és zenésszel sikerült beszélgetnem, ők továbbtanulás, továbbképzés vagy éppen munka végett költöztek...

Bővebben...

2019.12.13. 07 óra 00 perc


GYŐRBEN BETLEHEMEZETT A SZENTTAMÁSI ÉS A TEMERINI CSOPORT

Az idén 11. alkalommal rendezte meg a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola a Betlehemes Találkozót Győrben. Advent második hétvégéjén, december 6-a és 8-a között a találkozón számos csoport adta elő betlehemes előadását Győr-Moson-Sopron megye különböző részein. Csatlakoztak a karácsonyi, ünnepi rendezvényekhez...

Bővebben...

2019.12.12. 07 óra 00 perc


DOSZTÁN DÉNES HEGEDŰ- ÉS ZONGORAMŰVÉSZ KARÁCSONYI KONCERTJE

A szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban 2019. december 22-én (vasárnap) 17 órai kezdettel Dosztán Dénes hegedű- és zongoraművész koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők. A műsoron....

Bővebben...

2019.12.11. 17 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás 2019. december 12.

Luca-napján a múltban tüzeket gyújtottak a hegyeken, tűzkarikákat görgettek le a hegyoldalakon, hogy a lángok az év legrövidebb napján elűzzék a sötétséget. A Jó Pajtás legújabb számában a hiedelmek és szokások mellett olvashattok...

Bővebben...

2019.12.11. 16 óra 00 perc


KARÁCSONYI KIÁLLÍTÁS VERBÁSZON

A verbászi Városi Múzeumban szombaton megnyílt a Szirmai Károly Művelődési Egyesület immár hagyományos karácsonyi kiállítása. Az évközben megtartott műhelymunkákon készült karácsonyi díszek és használati tárgyak mellett idén is kiállították az egyesület Aranykalász Kézimunka Csoportjának díszes terítőit és egyéb hímzett dolgokat....

Bővebben...

2019.12.10. 15 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 4. rész

Bemutatkozik a ljubljanai József Attila Kulturális Egyesület

2 rész

A ljubljanai Balassi Intézetben Balogh Zsuzsával, a helyi József Attila Kulturális Egyesület elnökasszonyával az egyesületben folyó munkáról beszélgetünk. A beszélgetés első részében magáról a szervezet megalakulásáról és az általa működtetett délutáni magyar iskoláról beszélgettünk. Az egyesület első embere a folytatásban az általuk...

Bővebben...

2019.12.10. 07 óra 00 perc


KÖNYVBEMUTATÓ ÉS ROCKZENE TÖMÉNY MENNYISÉGBEN

Színültig megtelt pénteken este rockzene-rajongókkal a szenttamási Green Corner kávézó, ugyanis négy csapat muzsikált, azt megelőzően pedig két könyvbemutatót is tartottak. A Rokenrol u kandžama interneta című könyv második részéről bővebben a szerzők Predrag Jovanović és Branimir A. Lokner szóltak. Elmondták,...

Bővebben...

2019.12.09. 08 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 2. rész

Esernyő alatt a Ljubljanica folyó partján

Miközben híre sincs a tavasznak, a város az esős, szürke délelőtt a várttal éppen ellentétes, azaz lehangoló képet nyújt. Simon Mónikára várok, ő az első magyar ember, akivel találkozom, és aki elvezet a szálláshelyre. Telefonon azért rákérdezett, hogy milyen színű kabátban vagyok, elmondtam, neki, hogy fekete színűben, és fel vagyok pakolva...

Bővebben...

2019.12.08. 07 óra 00 perc


AZ IHLET TISZTA FORRÁSAI

Az idei VMTDK művészei és a Föld-téma

A 18. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia pénteki napja újra a művészeteké volt, és a Művészeti Akadémia hallgatói mellett felölelte 35 éves korig a szabad művészeket, doktoranduszokat is. Az Újvidéki Egyetem Rektorátusán november 22-én, az üvegpavilonban képzőművészeti kerekasztal-beszélgetést tartottak, a kiállító művészekkel dr. Palásti Andrea docens, fotóművész és Gubik Korina képzőművész beszélgetett...

Bővebben...

2019.12.08. 07 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2019. december 9 − 15.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom heti szentmise rendje ..

Bővebben...

2019.12.07. 14 óra 00 perc


ÚJABB TARTOMÁNYI TÁMOGATÁS A NÁDALJAI VÍZVEZETÉK-HÁLÓZAT FELÚJÍTÁSÁRA

Nyolc helyi önkormányzat képviselőivel írt alá szerződést a tartományi kormány épületében december 6-án Igor Mirović tartományi kormányfő köztulajdonban lévő vízügyi létesítmények építéséről, helyreállításáról és újjáépítéséről, mégpedig a városi, peremvárosi és falusi életkörülmények javítása céljából....

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


ÉGBŐLPOTTYANT MIKULÁS

A Vajdasági Vándormozi a szenttamási Zsebszínházban 2019. december 15-én, vasárnap 17 órai kezdettel bemutatja az Égbőlpottyant Mikulás című német családi filmvígjátékot magyar szinkronnal. A belépőjegy ára 18 éves korig 150, 18 év felett pedig 250 dinár....

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


FÁT ÜLTETETT A VERBÁSZI POLGÁRMESTER

Verbász is bekapcsolódott csütörtökön a Zöld Hét elnevezésű fásítási akcióba. A zöldesítés és fásítás a város szinte minden intézménye közelében folyik, a Verbászi Általános Kórház és a Gerontológiai Központ körül pedig mintegy 500 fiatal feketefenyő ültetését tervezik....

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


SIKERES VÉRADÁSI AKCIÓ VOLT SZENTTAMÁSON

A Vöröskereszt szenttamási szervezete a helyi Zsebszínházban 2019. december 5-én szervezte meg az idei negyedik önkéntes véradási akcióját. Összesen 95-en jelentkeztek, közülük 79 véradó járult hozzá a vértartalékok gyarapításához. Mint azt hírportálunknak a Tartományi Vérátömlesztő Intézet ügyeletes orvosa...

Bővebben...

2019.12.05. 18 óra 00 perc


SZENT MIKLÓS EREDETI LEGENDÁJA

Mikor jön a Mikulás? Mikulás december 5-én, az éjnek leple alatt érkezik, hogy aztán másnap reggel, december 6-án a gyerekek boldogan találhassák meg csizmáikban az ajándékokat. A csizmákat tehát december 5-én kell kitisztogatni és kikészíteni az ablakba, hogy éjjel a Mikulás megpakolhassa csokoládéval, cukorkával és netán néhány szál virgáccsal, amit másnap reggel találnak meg a gyerekek. A Mikuláshoz kapcsolódó szokást a 19. században vezették be hazánkban....

Bővebben...

2019.12.05. 178 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás 2019. december 5.

Ádáz küzdelmek 64 mezőn – a Jó Pajtás legfrissebb számában színes beszámolót olvashattok a 44. alkalommal megrendezett sakktornánkról. Az eredmények mellett kiderül az is, hogy ki miért szeret sakkozni, és hogy miért nem babra...

Bővebben...

2019.12.04. 12 óra 00 perc


AMIKOR MÁR A DOLGOKAT NEM LEHET VISSZAFORDÍTANI

Vasárnap volt az AIDS Világnapja, amelyet 1988 óta tartanak meg, hogy felhívják a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség megelőzésére. Az AIDS-et 1981. december 1-jétől különálló betegségként jegyzik. A világnap alkalmából a Vöröskereszt...

Bővebben...

2019.12.03. 19 óra 00 perc


SZENTTAMÁSON JÁRT A RICSAJ

Az idén Óbecsén november 22-én és 23-án 16. alkalommal került megrendezésre a Ricsaj Népművészeti Találkozó

A rendezvény célja a magyar népi kultúra népszerűsítése, a gyermekek számára pedig alkalmat nyújtani a szereplésre, ismerkedésre és a magyar népi kultúra elemeinek tanulására. A rendezvény során a gyerekek betekintést nyerhetnek őseink...

Bővebben...

2019.12.03. 15 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 1. rész

Megérkeztem Ljubljanába

Tavaszi hétfő éjszaka. Az újvidéki városközi buszmegálló nagy faliórája 23 órát mutat. A város lassan elcsendesedik, a buszállomás várótermében összesen nyolcan vagyunk. Persze, felpakolva. Egy utazótáskám van, a többi cucc, a laptop és a nagy...

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


ADVENT

Adventus - latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Az ünnep eredete az V–VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (karácsony) való felkészülés időszaka. Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje. Az advent 4 hétig tart, a...

Bővebben...

2019.12.01. 08 óra 00 perc


NOVEMBER


A SZENTMISÉK RENDJE

(2019. december 2 − 8.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom heti szentmise rendje ..

Bővebben...

2019.11.30. 18 óra 00 perc



DECEMBER


ÉVÉRTÉKELŐ ÉS KÍVÁNSÁGLISTA

Nem mindig könnyű, sőt mondhatnánk, hogy éppenséggel nehéz feladat vár az újságíróra, amikor így év végén összegezni kell mindazt, amit az elmúlt 365 nap alatt történt. Ilyenkor ugye, a jót és rosszat is le kell(ene) írni, hiszen az objektív tájékoztatás ezt így követeli meg, végső soron pedig az...

Bővebben...

2019.12.31. 19 óra 00 perc


UTOLSÓ IDEI ÜLÉSÉT TARTOTTA A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

A 2020. évi költségvetés 891.408.000 dinár lesz

A Községi Képviselő-testület elnöke, Milena Alargić 2019. december 30-ra hívta össze a szenttamási Községi Képviselő-testület sorrendben 39. ülését. A 9 órakor kezdődő ülésre az elnöknő 28 napirendi pontot terjesztett be, amelyet az ülésen további öt ponttal bővítettek...

Bővebben...

2019.12.31. 14 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2019. december 30. − 2020. január 5.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom heti szentmise rendje ..

Bővebben...

2019.12.29. 07 óra 00 perc


KREATÍV MŰHELYMUNKÁT SZERVEZTEK A SZENTTAMÁSI KULTÚROTTHONBAN

A szenttamási Kultúrotthon a kisgyermekek és diákok számára 2019. december 26-án kreatív karácsonyi műhelymunkát szervezett. Az Édesség a mosolyodért elnevezésű műhelymunka fő témái ezúttal a karácsonyi és újévi díszek elkészítése volt. A rendezvény koordinátora, Tatjana Vujanić elmondta, a gyerekek nagyon...

Bővebben...

2019.12.28. 08 óra 00 perc


CSÜTÖRTÖKÖN FOLYTATÓDOTT A LABDARÚGÓTORNA

Idén december 21-től indult a többhetes Újévi Labdarúgótorna a szenttamási sportcsarnokban. A szervezők idéntől a tornát Jovica Jolet Tešić Emléktornára keresztelték át, amivel tisztelettel adóznak a nemrégiben...

Bővebben...

2019.12.28. 07 óra 00 perc


TITOKZATOS CSŐVEZETÉK A FÖLD ALATT

A Szenttamási Környezetvédelmi Mozgalom azonnal reagált a december 26-án portálunkon közzétett információra, miszerint a mlakai határrészen furcsa jelenséget észlelt az egyik szenttamási vadász. A helyszínen készült fotókat eljuttatta szerkesztőségünknek, és mint mondta, a különböző színű összetoldott műanyag csövekből ismeretlen eredetű anyag folyik a Krivaja folyóba, amitől a folyó bűzlik....

Bővebben...

2019.12.27. 17 óra 00 perc


KÖZÖSEN BÚCSÚZTATJÁK AZ ÓÉVET A SZENTTAMÁSIAK

A tavalyihoz hasonlóan a község az idén újra megszervezi a közös újévvárást a Szabadság téren. Az ünneplőket ingyenes forralt bor, forró tea és turiai sült kolbász várja, a jó hangulatról pedig a nagybecskereki...

Bővebben...

2019.12.27. 16 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 9. rész

Zentai orvos a Muravidéken

A lendvai Zala György teret a Színház- és Hangversenyterem uralja, melyet az egyik leghíresebb magyar építész, Makovecz Imre tervezett. Az épületben, amely 2004-ben nyílt meg, Makovecz monumentális gesztusokkal egyesítette az őshonos és elemi formákat a korszerűséggel és hasznossággal. A 444 férőhelyes teremben számos...

Bővebben...

2019.12.27. 07 óra 00 perc


400 ÉDESSÉGCSOMAGOT OSZTOTTAK SZÉT KARÁCSONYKOR

A szenttamási önkormányzat, a Helyi Közösség és a VMSZ helyi szervezete szervezésében december 24-én közös karácsonyozásra került sor a Helyi Közösség előtti téren. A délután 16 órakor kezdődő rendezvényen a jelenlévőket először Zsúnyi Tibor plébános köszöntötte, őt követően a Helyi Közösség tanácsának elnöke, Ninoslav Jokanović, majd a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum titkára,...

Bővebben...

2019.12.26. 19 óra 00 perc


FÓKUSZBAN A SZENTTAMÁSI ÖKOLÓGIAI PROBÉMÁK

A Szenttamási Ökológiai Mozgalom szervezésében pénteken, december 20-án a szenttamási Vadászotthonban Ökológiai problémák a községben régen és ma címmel tartottak tanácskozást. Az összejövetel középpontjában a Duna−Tisza−Duna-csatorna és a Krivaja folyó szennyezettsége mellett szó volt még a talajszennyezéséről is. Bevezetőként...

Bővebben...

2019.12.26. 18 óra 00 perc


KÖSZÖNET MINDEN MOSOLYÉRT ÉS A TÁNCÉRT

Szokásos év végi záróműsorát tartotta hétfőn este Szenttamáson a nádaljai Zvezdice Modern Tánccsoport. A gyerekek nagy örömére a Zsebszínházban zajló rendezvényre sok-sok csomaggal a Télapó is ellátogatott. A csoport koreográfusa és vezetője, Tatjana Vujanić elmondta, a ...

Bővebben...

2019.12.26. 18 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2019. december 27.

Mit várunk az új esztendőtől?

Egy új év kezdetét várva mindenki bizakodó, vágyakat és célokat fogalmazunk meg, amelyeket szeretnénk beteljesíteni, megvalósítani. Szabadkai, magyarkanizsai, felsőhegyi és óbecsei polgártársaink válaszaiból kiderül, hogy a 2020-as esztendőtől mást-mást várnak, de szinte...

Bővebben...

2019.12.26. 18 óra 00 perc


A SZENTTAMÁSI KULTÚROTTHON DRÁMAI SZAKKÖRÉNEK ELŐADÁSA

December 28-án 19 órai kezdettel a Zsebszínházban a szenttamási Kultúrotthon színjátszó csoportja bemutatja a Šuma koja hoda című előadást. A szereplők: Teodora Momčilović, Teodora Jojkic, Uglješa Surdučki, Milana Bajzer, Vladanka Milankov, Mihajlo Šhain, Biljana Jacić...

Bővebben...

2019.12.26. 07 óra 00 perc


SZENTTAMÁSI TEKEBAJNOKSÁG: A 2. FORDULÓ EREDMÉNYEI

A múlt hétvégén megkezdődött a szenttamási tekebajnokság. Ime a második forduló eredményei...

Bővebben...

2019.12.26. 07 óra 00 perc


„Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: »Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!«”(Lk 2, 13-14)

Érdekes tapasztalat, hogy karácsony ünnepének lényegét még azok is magukénak vallják, akik életében az Istenhit nincs jelen. Családi ünnepnek, a szeretet ünnepének, az ajándékozás ünnepének szokták hívni azok, akik idegenkednek az ünnep lényegét kiejteni szájukon. Mert ez nem trendi – jegyezte meg az egyszeri haladó szellemiségű megmondó...

Bővebben...

2019.12.24. 13 óra 00 perc


A SZENTTAMÁSI POLGÁRMESTER KARÁCSONYI KÖSZÖNTŐJE

Szenttamás önkormányzata és jómagam nevében köszöntöm a polgárokat a legörömteljesebb keresztény ünnep, a karácsony alkalmából, abban a reményben, hogy békét, jólétet és boldogságot teremt otthonaikban. Krisztus születése...

Bővebben...

2019.12.24. 17 óra 00 perc


ÚJRA VOLT KARÁCSONYI VÁSÁR A GION NÁNDOR EMLÉKHÁZBAN

A Gion Nándor Emlékházban 2019. december 22-én, vasárnap, újra megrendezésre került a karácsonyi vásár. Az igen bő és gyönyörű kínálat ezúttal is a karácsony közeledtét jelezte. Az immár kielncedik alkalommal megrendezésre kerülő vásár szervezője ismét a Gion Nándor Kulturális Központ volt,...

Bővebben...

2019.12.24. 13 óra 00 perc


ELINDULTAK A SZENTTAMÁSI FIATALOK ELVINNI A HÁZAKHOZ AZ ANGYALI VIGASSÁGOT

A Pitypang Néptánc Egyesület betlehemes csoportjai december 22-én és 23-án járják a település utcáit, és házról házra viszik a betlehemet Szenttamáson. Vasárnap a Suttyó tánccsoport vitte házhoz az angyali vigasságot, hétfőn...

Bővebben...

2019.12.23. 07 óra 00 perc


KÖTÖTT HOLMI ÉS MÉZESKALÁCS A LEGKISEBBEKNEK

Kötött sálat, sapkát és mézeskalácsot kaptak szombaton délben azok a szenttamási gyerekek, akik ellátogattak a központban lévő parkba. A Ruka spasa Egyesület újabb jótékonysági akciójának célja ezúttal a legfiatalabb korosztályt célozta meg, a kisfiúk...

Bővebben...

2019.12.23. 07 óra 00 perc


AKIKET BERAGYOG KRISZTUS SZÜLETÉSÉNEK DICSŐSÉGE

Keresztény Testvérek!

A Szentírás beszámol Jézus születéséről Betlehemben. Ez Augusztus, római császár uralkodása idején történt, aki népszámlálást rendelt el a Római Birodalomban. Minden lakosnak származási helyén kellett jelentkeznie, hogy nyilvántartásba vegyék. Mivel József Dávid családjából származott, várandós feleségével, Máriával Betlehembe, Dávid király városába kellett elmennie, hogy nyilvántartásba vegyék. A továbbiakban az ...

Bővebben...

2019.12.22. 07 óra 00 perc


MOTOROS TÉLAPÓK JÁRTAK A TURIAI ÓVODÁBAN

A turiai Kneževina Motoros Klub tavaly a hóesés miatt sajnos nem tudta az ünnepekre megörvendeztetni az ovisokat, idén azonban – köszönve az enyhe időjárásnak − a kétkerekűk csomagokkal megrakva érkeztek a Pepeljuga óvodába. A motoros télapók ezúttal mintegy 50 édességcsomagot osztottak ki. Miközben...

Bővebben...

2019.12.22. 07 óra 00 perc


HATALMAS AZ ÉRDEKLŐDÉS A LABDARÚGÓTORNA IRÁNT

Idén december 21-től újra idul a többhetes Újévi Labdarúgótorna a szenttamási sportcsarnokban. A szervezők idéntől a tornát Jovica Jolet Tešić Emléktornára keresztelték át, amivel tisztelettel adóznak a nemrégiben elhunyt spormunkás, labdarúgó és klubvezető emlékének. A Városi Sportcsarnok kávézójában pénteken délután sorsolták ki...

Bővebben...

2019.12.21. 17 óra 00 perc


ÓVODAI PROGRAM – MESEKÖNYVEK ÉS CSOKOLÁDÉ AJÁNDÉKOZÁSA

A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség vajdasági partnerszervezetével a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve minden évben ajándékkal kedveskedik az iskolaválasztás előtt álló óvodásoknak. Az idei évben is megajándékozza a magyar végzős iskola-előkészítős gyermekeket, egy mesekönyvvel és egy tábla csokoládéval, ráirányítva...

Bővebben...

2019.12.21. 07 óra 00 perc


KREATÍV MŰHELYMUNKÁT SZERVEZ A SZENTTAMÁSI KULTÚROTTHON

A szenttamási Kultúrotthon a kisgyermekek és diákok számára 2019. december 26-án (csütörtök) egész napos kreatív karácsonyi műhelymunkát szervez. Az Édesség a mosolyodért elnevezésű műhelymunka fő témái a karácsonyi és újévi díszek elkészítése lesz....

Bővebben...

2019.12.20. 15 óra 00 perc


SZENTTAMÁSI TEKEBAJNOKSÁG: A 2. FORDULÓ CSOPORTOSÍTÁSA

A hétvégén megkezdődött a szenttamási tekebajnokság. Ime a második forduló csoportosítása...

Bővebben...

2019.12.20. 15 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 8. rész

Itt a Muravidéki Magyar Rádió!

Tekintettel arra, hogy Lendva felé buszozva egy kis ízelőt kaptam a szlovéniai magyar rádiózásból, ugyanakkor jómagam is 30 évig aktívan rádióztam, szinte kutyakötelességemnek (egy kis kiváncsisággal társulva) éreztem, hogy az épületről készített fotót követően bekukkantsak a Muravidéki Magyar Rádióba....

Bővebben...

2019.12.19. 17 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás 2019. december 19.

A Jó Pajtás címoldalán az adai Bodros tamburazenekar tagjai szerepelnek, akik mesélnek a Fölszállott a páva című tehetségkutató során szerzett élményekről. Hadaró Miki elárulja nekünk nem csak egy hanem több titkát is, például azt, hogy legfőképpen azért szereti a telet mert sokat lehet lustálkodni és olvasni, míg Hadaró Timi ...

Bővebben...

2019.12.18. 14 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2019. december 19.

Régen az ajándék maga a fa volt

Habár elsőre ellentmondásnak tűnik, a szocializmus korszaka gazdagságot hozott a vajdasági magyarok számára a karácsonyt illetően. Az pedig sokakban zavart kelt, hogy ki hozza az ajándékot, a Mikulás, a Télapó vagy a Jézuska, és hogy mikor; karácsonykor vagy szilveszterkor. Beszélgetés Raffai Judit néprajzkutatóval, a szabadkai...

Bővebben...

2019.12.18. 10 óra 00 perc


KEDVEZMÉNYES TAGOSÍTÁS A SZENTTAMÁSI NÉPKÖNYVTÁRBAN

A szenttamási Népkönyvtár az előttünk álló karácsonyi és újévi ünnepek alkalmából, 2019. december 19. és 2020. január 14. között, árengedménnyel írja be az új tagokat: a 14 év alatti gyermekeket 100,00 din-os, a felnőtteket 200,00 din-os áron.....

Bővebben...

2019.12.18. 06 óra 00 perc


SZERETETTEL VALENTINÁNAK

Alkalmi műsorral és díjkiosztóval zárult a nádaljai Szeretettel Valentinának Egyesület első képzőművészeti és irodalmi pályázata, amelyet Valentina Naumov (2000−2009) diáklány emlékére hirdettek meg. Az eseményre az egyesület és a helyi Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola közös szervezésében.....

Bővebben...

2019.12.18. 06 óra 00 perc


ADVENTI GYERMEKNAP ÚJVIDÉKEN

Első alkalommal szerveztek Vajdasági Ádventi Gyermeknapot december 14-én az Újvidéki Színházban. Az érdeklődés felülmúlta a szervezők elvárását.

Hanák Rigó Ildikó szervező, a Ringató foglalkozásvezetője elmondta, tekintettel arra, hogy Újvidéken az iskoláskor előtti és alsósok számára nincs ilyen és ehhez hasonló rendezvény, kaptak egy nagyon szép felajánlást, hogy a budapesti Gállné Gróh Ilona, a Ringató...

Bővebben...

2019.12.16. 19 óra 00 perc


ÖKOLÓGIAI GONDOK EGYKOR ÉS MA

A Szenttamási Ökológiai Mozgalom értesíti a község polgárait, hogy 2019. december 20-án (pénteken) 18 órai kezdettel a helyi Vadászotthonban Ökológiai gondok egykor és ma elnevezéssel lakossági tribünt szervez. A tribünre a környezetvédők a szomszédos községek környezetvédelemmel foglakozó egyesületeinek vezetői mellett meghívják a...

Bővebben...

2019.12.16. 13 óra 00 perc


AKTÍVAN DOLGOZIK A SZENTTAMÁSI A HAGYOMÁNYÁPOLÓK KLUBJÁNAK ASSZONYCSOPORTJA

Tevékeny, gazdag és sikeres évet tud maga mögött a szenttamási Hagyományápolók Klubjának asszonycsoportja. A kézimunkázó asszonyok csaknem mindannyian a Csalogány népdalkórusban is ott vannak, minden hétfőn délután talákoznak a klub helyiségeiben. A kézimunkázás és az éneklés mellett ilyenkor kerül sor...

Bővebben...

2019.12.16. 15 óra 00 perc


ÉVÉRTÉKELŐT TARTOTT A SZENTTAMÁSI ATLÉTIKAI KLUB

A Szenttamási Atlétikai Klub idei évzáró ünnepi ülését 2019. december 13-án, pénteken tartotta a Városi Sportcsarnok éttermében. Az ülésen beszámoló hangzott el az idei év eredményeiről, ismertették a jövő évi terveket, kiosztották a legjobb sportolóknak járó díjakat és elismeréseket, a tagság számára pedig ...

Bővebben...

2019.12.15. 14 óra 00 perc


ÉVI TAGGYÜLÉST TARTOTTAK AZ EURÓPA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓI

Mint minden évben, most is az év vége előtt tatotta meg az alapítók évi taggyűlését az Európa Alapítvány. A 2006. március 15-én bejegyzett Európa Alapítvány, minden évben az év végén az alapítók taggyűlésén vitatja meg az elmúlt év történéseit, melyek az alapszabályzatból erednek, és az alapítók céljainak a megvalósítását ellenőrzik...

Bővebben...

2019.12.14. 16 óra 00 perc


MENTENI KELL A MÚLT KULTURÁLIS HAGYATÉKÁT

Interjú a verbászi Đakonović Júliával, aki jelenleg Belgiumban él

Nem mindennapi, és nagyszerű gesztus volt Đakonović Júlia részéről, aki már több, mint 20 éve nem Verbászon él, hogy családi házuk értékes tárgyait a városnak adományozta. E magángyűjtemény értékes darabjai közé tartoznak a Bécsben, Pesten és Münchenben tanult Pechán József (1875–1922), verbászi művész, a mai Vajdaság legjelentősebb...

Bővebben...

2019.12.14. 09 óra 00 perc


ADVENTI, KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI RENDEZVÉNYEK SZENTTAMÁSON

Szenttamáson az idén is kulturális műsorok és rendezvények előzik meg a karácsonyi és újévi ünnepeket. Hírportálunk az eddig beérkezett információk alapján állította össze az előttünk álló napok, hetek kínálatát....

Bővebben...

2019.12.13. 09 óra 00 perc


KARÁCSONY ELŐTT ÚJRA KARÁCSONYI VÁSÁR

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban idén december 22-én (vasárnap) kerül megrendezésre a már hagyományos karácsonyi vásár. Ez egy újabb alkalom, mely az eladók és a látogatók számára teljesen ingyenes, és lehetőséget nyújt arra, hogy aki még nem tette meg, kedvező áron vásároljon...

Bővebben...

2019.12.13. 08 óra 00 perc


TOVÁBBBRA IS LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS

A Lenka gyűrűje elnevezésű rendezvénysorozat keretében, 2019. november 7-én szenttamási Kultúrotthon galériájában Lenka Dunđerski születésének 150-dik, és a Santa Maria della Salute című vers közzétételének 110. évfordulója alkalmából kiállításra került Verica Milošević színész és festőművész Lenka mozaikszerű kollázsa, amelyet a...

Bővebben...

2019.12.13. 07 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 5. rész

Egy otthon és három haza

A 90-es években kezdődött balkáni háború rengeteg áldozatot követelt és több százezer család költözött el az országból. Egy ilyen család a szabadkai Turi Anikó Noémi családja is, aki a háború kitörésekor, 1991-ben Szabadkáról Magyarországra költözött. Anikó tíz évvel...

Bővebben...

2019.12.13. 07 óra 00 perc


EGY TÖRTÉNET A SZOMSZÉDSÁGBÓL:

PECHÁN ÉS SEIDL

A verbászi Városi Múzeumban hétfőn megnyílt Pechán József (1875–1922) a mai Vajdaság legjelentősebb szecessziós festőjének festmény- és fényképkiállítása. Köszönve a Magyar Nemzeti Tanács támogatásának, továbbá a Đakonović családnak, a verbászi művész fesményei, továbbá az általa készített fényképek és az általa díszített bútorok egy része a múzeum...

Bővebben...

2019.12.12. 07 óra 00 perc


GYERMEKELŐADÁS A ZSEBSZÍNHÁZBAN

A szenttamási Kultúrotthon szervezésében 2019. december 16-án 16 órai kezdettel a nádaljai sportcsarnokban, 18 órai kezdettel pedig a szenttamási Zsebszínházban a Teatar Talija Színház bemutatja a....

Bővebben...

2019.12.11. 17 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2019. december 12.

Egy alma, egy fürt szőlő – engedély nélkül egyiket sem lehet átvinni a határon!

December tizennegyedikétől tilos lesz harmadik országból származó gyümölcsöt az Európai Unióba vinni, illetve szabad, de csak a megfelelő növényvédelmi dokumentum birtokában. Ez viszont az utasforgalomban egy-két kiló alma vagy más gyümölcs esetében...

Bővebben...

2019.12.11. 16 óra 00 perc


KÖZSÉGI LIGÁT SZERVEZNEK TEKÉBŐL SZENTTAMÁSON

Már most biztosra vehető, hogy Szenttamáson 2019 decemberében a tekesport kedvelői számára községi liga alakul. A Sport-, Rekreációs és Üdültetési Központ tegnap bejelentette, december 14-től szervezetten, külön-külön csapatban és kategóriában...

Bővebben...

2019.12.10. 15 óra 00 perc


REISINGER JÁNOS TURNÉJA VAJDASÁGBAN 2019/2020

Reisinger János 1954-ben született Mosonmagyaróváron. A helybeli Kossuth Gimnázium elvégzése után az ELTE Bölcsészkarának magyar-francia szakán végzett 1978-ban, majd az MTA Irodalomtudományi Intézetébe került. Doktori értekezését Babits Mihály és Horváth János irodalomszemléletéről...

Bővebben...

2019.12.10. 07 óra 00 perc


ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA VAN

A szenttamási templomudvarban lévő nagy adventi koszorún vasárnap délelőtt 11 órakor a Hagyományápolók Klubjának fiatal tagja, Füstös Léna ünnepélyesen meggyújtotta a második gyertyát

A rövid alkalmi műsort ezúttal a klub Lilomfi társulatának tagjai, továbbá a Csalogány asszonykórus állították össze, akik adventi és karácsonyi dalokat énekeltek. A templomban az ünnepi nagymisét követően a Mikulás fogadta a több mint 170 gyereket, és az...

Bővebben...

2019.12.08. 18 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából 3. rész

Bemutatkozik a ljubljanai József Attila Kulturális Egyesület

(1. rész)

A ljubljanai Balassi Intézetben hétköznaponként egész nap zajlik az élet. Fiatalok jönnek, mennek, csörögnek a telefonok, az alkanlmazottak fogadják az érdeklődőket, útbaigazítások, taácsok követik egymást. Balogh Zsuzsával, a helyi József Attila Kulturális...

Bővebben...

2019.12.08. 07 óra 00 perc


EGY IZGALMAS KÖZEG

A 18 éve fennálló VMTDK beágyazott, stabil, intézményesült tudományos rendezvény

A tizennyolcadik Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát 2019. november 23-án 9:30-kor nyitották meg az ünnepi zenei és film-összeállítással, beszédekkel. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács általános alelnöke és a TDK Határok Nélkül program szakmai vezetője és Vass Szabolcs tavalyi Kristálygömb...

Bővebben...

2019.12.08. 07 óra 00 perc


SZENTTAMÁSON JÁRT A MIKULÁS

A gyerekek nagy örömére a Mikulás idén is felkereste a szenttamási óvodásokat. Mindenütt kitörő örömmel fogadták, hiszen ajándékokkal érkezett virgács nélkül. A Barbie óvodában 30, a bekluki Piroska és a farkas óvodában 60, a Bambi óvodában pedig 10 csomagot hagyott a kicsiknek...

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


HÉTFŐN MOZI

A szenttamási Kultúrotthon hétfőn, 2019. december 9-én a Zsebszínházban két film vetítését tervezi: 16 és 18 órai kezdettel a Jégvarázs 2. című animációs vígjáték, musical, kalandfilm szerepel repertoáron....

Bővebben...

2019.12.07. 07 óra 00 perc


ELSŐ DÍJ KÉPZŐMŰVÉSZETBŐL

A Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti Központ idén 65., a Nemzetközi Képzőművészeti Központ pedig 17. alkakommal hirdette meg pályázatát, melynek központi témája A vonal volt. A pályázaton a szenttamási Ružica Bajzer nyolcadikos diákklány alkotása az első helyet szerezte meg. A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj...

Bővebben...

2019.12.05. 19 óra 00 perc


HÁROMSZÁZ CSOMAGOT KAPTAK A RÁSZORULÓK

A Tartományi Árutartalék és a Szerbiai Vöröskereszt ma délelőtt mintegy 300 tartós élelmiszert és higiéniai szereket tartalmazó csomagot osztott szét Szenttamáson. Az élelmiszercsomagban a 10 kg liszt mellett étolaj, rizs, bab, szárított tésztafélék stb. találhatók....

Bővebben...

2019.12.05. 19 óra 00 perc


MEGTARTOTTÁK A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

38. ÜLÉSÉT

A Községi Képviselő-testület elnöke, Milena Alargić 2019. december 5-ére hívta össze a szenttamási Községi Képviselő-testület sorrendben 38. ülését. A 9 órakor kezdődő ülésre eredetileg 11 napirendi pontot láttak elő, de közben 15 pontosra bővítették....

Bővebben...

2019.12.05. 18 óra 00 perc


ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

A Borisz Davidovics december 9-én ingyenes a gólyáknak!

Szokásunkhoz híven, idén is egy előadásra ingyenes belépést biztosítunk az elsőéves egyetemi hallgatók részére. Ebben az évadban a Borisz Davidovics síremléke lesz az december 9-én. Mindenkit szeretettel várunk!...

Bővebben...

2019.12.05. 17 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2019. december 5.

Szabadkai Közkórház: Mintegy kilencven nővér hiányzik

Nincs új a nap alatt: amíg a hatalmon levők csak arról beszélnek, milyen beruházások várhatók, addig mások arról számolnak be, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak az egészségügyben. A Szabadkai Közkórház nemrég ünnepelte fennállásának százhetvennyolcadik évfordulóját. Beharangozták az épületegyüttes ...

Bővebben...

2019.12.04. 10 óra 00 perc


ÚJ HELYISÉGEK ÉS AUTÓ A FOGYATÉKKAL ÉLŐKNEK

Egész napos rendezvénysorozattal, azaz műhelymunkával, árusítással egybekötött bemutatóval és kiállításal ünnepelte kedden a szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete december 3-át, a fogyatékkal élők nemzetközi napját. Ebből...

Bővebben...

2019.12.04. 07 óra 00 perc


FEJLŐDÉSI STRATÉGIA TERVEKKEL

A tartományi kormány hozzájárul az

önkormányzatok fejlesztéséhez

Vajdaság 11 önkormányzata, illetve 3 városa kapott összesen 9,3 millió dinárt a tartományi költségvetésből, olyan projektek támogatására, amelyek hozzájárulnak a hatékony és modern helyi önkormányzat kialakításához a polgárok és a gazdaság...

Bővebben...

2019.12.03. 15 óra 00 perc


„BELESZÜLETTEM A KISEBBSÉGI SORSBA”

Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?

Riportsorozat Szlovéniából

Sokat lehet olvasni a sajtóban, az interneten, hallani a rádió és televízió műsoraiban, de emberközelből, ott élő emberektől kevésbé. A szenttamás.rs honlap újságírójának a tavasz folyamán sikerült eltöltenie egy hetet a valamikori jugoszláviai köztársaság, ma...

Bővebben...

2019.12.01. 17 óra 00 perc


ÉG AZ ELSŐ GYERTYA AZ ADVENTI KOSZORÚN

Szenttamáson szombaton kezdődtek meg az adventi és karácsonyi előkészületek, amikor a templomudvarban a VMSZ helyi szervezetének kezdeményezésére elkészült az adventi koszorú. Az immár...

Bővebben...

2019.12.01. 15 óra 00 perc


ADVENTI NAPTÁRT KÉSZÍTETTEK A SZENTTAMÁSI HETEDIKESEK

Kétnapos műhelymunkát követően a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola VII3. osztálya pénteken elkészítette a 24 karácsonyi meglepetést tartalmazó adventi naptárt, amelyből a diákok a legszebb téli ünnepig minden nap egyet kibontanak és felolvasnak....

Bővebben...

2019.12.01. 15 óra 00 perc


ÖSSZEHÍVTÁK A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

38. ÜLÉSÉT

A Községi Képviselő-testület elnöke, Milena Alargić 2019. december 5-ére hívta össze a szenttamási Községi Képviselő-testület sorrendben 38. ülését. A 9 órakor kezdődő ülésre az elnöknő 10 napirendi pontot terjesztett be....

Bővebben...

2019.12.01. 15 óra 00 perc


„KÉSZÜLJETEK FÖL TEHÁT TI MINDNYÁJAN…”

Zsúnyi Tibor szenttamási plébános

adventi gondolatai

A címben szereplő sor egy régi katolikus adventi ének része, amely jól kifejezi az úrjövet egyházi mivoltát. Hála Istennek olyan időt élünk, amikor nyilvánosan is kifejezésre jut az adventi idő. Nem csak a templomban, hanem otthonainkban, a tereken,...

Bővebben...

2019.12.01. 15 óra 00 perc


NOVEMBER


SZENT ANDRÁS APOSTOL

Szent András apostolra emlékezünk liturgikus ünnepén, november 30-án.

András apostol, Péter bátyja. Életéről, pályájáról keveset tudunk. A hagyomány szerint X formájú kereszten szenvedett vértanúságot. Ez az andráskereszt, amely ikonográfiai ismertetőjele is egyúttal. Legendájával kódexeink alig foglalkoznak, középkori...

Bővebben...

2019.11.30. 17 óra 00 perc