Hírek

Szenttamas.rs

 

Đurđina Čobanov az idei év legjobb szenttamási atlétázója

Megtartotta évzáró ülését a Szenttamási Atlétikai Klub

A Szenttamási Atlétikai Klub idei évzáró ünnepi ülését 2022. december 28-án, szerdán tartotta a Zsebszínházban. Az ülésen beszámoló hangzott el az idei év eredményeiről, ismertették a jövő évi terveket, kiosztották a legjobb sportolóknak járó díjakat és elismeréseket, a tagság számára pedig szerény ajándékot biztosítottak. Paska Imre a klub elnöke az idei évet összegezve elmondta, a szerény anyagi támogatás és a meglévő feltétetek ellenére is elégedett, hiszen a fiatal sportolók csaknem minden versenyről érmeket, serlegeket, elismeréseket hoztak haza, idéntől pedig Đurđina Čobanov diszkosz- és kalapácsvető személyében országos és tartományi bajnokuk is van.

A klub elnökével az ünnepi ülést követően beszélgettünk:

– Az évi közgyűlésen először beszámoló hangzott el a klub idei pénzügyi helyzetéről. Ennek keretében ismertettem a jelenlévőkkel, hogy 2020-ban a községtől 280 ezer dinárt kaptunk, tavaly pedig 220 ezret. Idén 300 ezer dinárt kértünk és 280 ezer dinár hagytak jóvá a klub számára, amit több hónapos késéssel utaltak át. Szeretném kiemelni, hogy a jövő évre 400 ezer dinárt kértünk, hiszen minden megdrágult, legfőképp az üzemanyag, ami számunka a vidéki versenyekre való utazáshoz elengedhetetlen. A nyilvántartás szerint jelenleg 50 olyan atlétánk van, akik folyamatosan járnak az edzésekre, és rendszeresen részt vesznek az orvosi ellenőrzéseken. Az edzések, amíg a feltételek nem javulnak − itt elsősorban az öltöző és a pálya rendbeszedésére gondolok – továbbra is ingyenesek. Volt egy megbeszélésünk a polgármesterrel az atlétikai pályával kapcsolatban, ám minden maradt a régiben. Mindent megtettünk, hogy felhívjuk a szenttamásiak figyelmét az elavult atlétikai pályára, a mostoha edzési körülményekre, és bízunk abban hogy előbb-utóbb, de egyszer jobb lesz.

A klub tagjai folyamatosan jelen voltak a különböző versenyeken, több érmet és elismerést is hoztak Szenttamásra. A közgyűlés ünnepi ülésén sokan kaptak serleget, és újdonság, hogy az idén elért eredmények mellé az edzéseken való részvételért is járt kisebb elismerés.

– Igen, az idei évben rekordszámú, mintegy 23 atlétikai versenyre sikerült benevezni a fiatalokat. Volt köztük tartományi és országos verseny is, egyet pedig mi szerveztünk Szenttamáson. A versenyeket illetően el kell mondani, hogy szabályzatunk igen szigorúan fogalmaz, vagyis aki nem jár rendszeresen edzésekre, és nincs jelen az edzések legalább 70 százalékán, az nem versenyezhet. Ugyanez vonatkozik az egészségügyi igazolásokra is, ugyanis a dokumentum nélkül nem tudunk senkit nyilvántartásba venni. Nem arról van szó tehát, hogy az edző „hazaküld“ valakit, hanem arról, hogy ha az atlétázó nem vett részt rendszeresen az edzéseken és nem járt orvosi vizsgára, azzal saját magadat küldte haza. Ajánlatos tehát ilyesmire odafigyelni.

A legjobb eredményeket illetően ki kell emelni Đurđina Čobanovot, aki diszkosz- és kalapácsvető, idén országos második és harmadik helyet, vajdasági szinten pedig kétszeres első helyet nyert mind a két versenyszámban, ez mellett voltunk egy magyarországi versenyen is, ahol diszkoszvetésben második helyet ért el. A fiatalabb korosztályaink még pendülésben vannak és egyelőre várni kell, hogy ilyen hatalmas sikereket érjenek el.

A rajcsúri füves atlétikai pálya mindig sok gondot okozott a klubnak, hiszen önerőből folyamatosan karban kell tartani. Milyen gondokkal szembesültek az idén?

– A pályát rendszeresen kaszálni kell, mert másképp nem használható. Idén nyáron annyiban voltunk szerencsések, hogy a nagy szárazság miatt nem nőtt meg a fű, viszont a későbbi esőzések igencsak sok gondot okoztak, ugyanis folyamatosan kaszálni kellett a pályát és a területet. A munkát idő, energia és nem utolsósorban saját eszközök ráfordításával megoldottuk eddig is, és az idén is.

Az ünnepi ülés végén Paska Imre külön köszönetet mondott a fiatal atlétázók szüleinek, akik sokat segítenek a gyermekek utaztatásánál, és mint mondta, nélkülük nehéz lett volna eljutni egy-egy versenyre.

 



 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs