Hírek

Szenttamas.rs

 

Készülődés a nagy ünnepre

Szenttamáson május utolsó vasárnapján, pünkösdvasárnap lesz a bérmálkozás

Egy héttel az elsőáldozás előtt (június 4.) ismét nagy egyházi ünnepre készülnek Szenttamáson. Május utolsó vasárnapján, pünkösdvasárnap a délelőtti szentmise keretében Ft. DDr. Rokay Zoltán címzetes prépost, a budapesti PPKE HTK volt dékánja imái által, hívőközösségünk 17 fiatal tagja kapja meg a Szentlélek ajándékát.

Oláh Viktor nyolcadikos diák elmondta, egyre több alkalommal próbálnak a templomban, mindent gyakorolnak, a bevonulástól kezdve a felállásig, a felolvasásoktól és a bérmálás folyamatától az énekpróbákig. Szerinte nagyon fontos, hogy a „nagy napon” minden gördülőkeny és zökkenőmentes legyen.

− Az idei bérmálkozás május 28-án lesz, amikor mi, nyolcadikosok a felnőttekkel és a bérmaszülőkkel a plébánia előtt közösen imádkozunk, majd ünnepélyesen bevonulunk a 10 órai szentmisére. Folyamatosan gyakoroljuk, hogyan megyünk be a templomba, ki hova ül, mise közben jönnek a felolvasások, majd a bérmálás, ami úgy néz ki, hogy egymásután vonulunk ki az oltár elé, egyenként letérdelünk, a bérmaszülő a jobb vállunkra teszi a kezét, a bérmálást követően pedig visszamegyünk a helyünkre – sorolta Viktor.

Elmondta azt is, hogy ezzel lezárul egy korszak a fiatalok életében, nem kell tovább kötelező hittanra járni, viszont a szentmiséken továbbra is ajánlatos mindenkinek részt venni.

A bérmálás szentségére a fiatalokat Zsúnyi Tibor plébános, Balažević Dušan káplán atya és Süge Zsolt hitoktató készítette fel. A fotók a hétfői próbán készültek, amikor a bérmálkozók újra átismételték az ünnepi szentmisével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 





 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkeszti és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs