Hírek

Szenttamas.rs

Magyarországi körúton járt a szenttamási betlehemes csoport

 

Kétnapos kitartóan szakadó eső, sok örömkönny, meghatottság és kétnapi buszozás után vasárnap éjszaka érkeztek haza a szenttamási betlehemesek magyarországi körútjukról. A Gion Nándor Kulturközpont, a Hagyományápolók Klubja és az Arany János MME közös produkcióját az Angyali vigasságot és a Szenttamási betlehemest a csoport december 6-án és 7-én az anyaország három helyiségében öt helyszínen vitte színre. Az első állomás szombaton délután a kiskunhalasi idősek otthona volt, ahol a csoportot Tölgyesi Ágnes várta. Az otthon lakói meghatódottan és örömkönnyekkel fogadták az előadást, melynek végén közösen újraénekelték az ismert karácsonyi énekeket, majd meghitt beszélgetésre kerül sor. A második kiskunhalasi fellépés helyszíne a Sóstó Csárda volt, ahol az üzletvezetők, Herczeg Nóra és Takács József és ugyancsak teltházas közönség fogadta a fellépőket. Az eredeti szenttamási szöveg alapján rekonstruált betlehemest olyan Kiskunhalason élő családok is megtekintették, akik községünkből származnak. Mindannyian örültek az újbóli találkozásnak. A szenttamásiak ezután ellátogattak a kiskunhalasi csipke bölcsőjébe, az 1935-ben épült Csipkeházba, ahol megtekintették az állandó kiállítást. A csoportot ezután az alsóvárosi Szent Péter és Pál apostolok templom plébániáján a Római Katolikus Főplébánia plébánosa, dr. Finta József fogadta. A fellépés a templomban a fél hatos esti szentmise előtt volt, a hívők pedig itt is nagy örömmel fogadták a két adventi népszokást bemutató előadást, amelyek után közösen újra elénekelték az ismert karácsonyi énekeket.

A szenttamási betlehemesek ezután Újhartyánba utaztak, ahol az esti órákban az ottani Bagolyfészek Kézművesház és Ifjúsági Szállás vezetője, Hornyákné Fajth Teréz és a Hercel Sváb Hagyományőrző Egyesület és Tánccsoport tagjai meleg vacsorával fogadták őket.

Kiss Natália

A csoport vasárnap reggel Újlengyelbe utazott, ahol az 1954-ben épült Nagyboldogasszony templomban a 10 órakor kezdődő szentmise keretében mutatta be a karácsonyi ünnepkör hagyományait felelevenítő népszokást. A mise végére megérkezett a Mikulás, aki a jelenlévő gyerekeknek egy nagy kosár csomagot osztott szét. Közben sikerült megtudni, hogy a templombúcsút a faluban augusztus 15-én tartják. A plébános, Vukovich Márton az idén nyáron került ide, 2009-ben szentelték áldozópappá. A vasárnapi szentmise után az atya hírportálunknak elmondta, hogy a szabadkai egyházmegyéből Tóth József atya évfolyamtársa volt az Esztergomi Szemináriumban, és ha csak tehetik, évente találkoznak. A horvát származású ősei Vinkovciról érkeztek Magyarországra. Külön kifejtette, nem ismeretlen előtte a délvidéki magyarság sorsa: – Tovább kell hogy éljen nemzetünkben ez és a többi hagyomány, amit idehoztatok, ne hagyjátok elveszni. Ne hagyjátok abba a harcot, a küzdelmet a magyarságért, ne engedjétek meg, hogy kihaljon a kreativitás, ami nemzetünket jellemzi. Azt kívánom, hogy ez a gyertyaláng, amit meggyújtottunk az adventi koszorún, fény legyen a ti szívetekben ott, ahol éltek, és fényesség virradjon a magyarságra Szerbiában – mondta az újlengyeli plébános.

Kiss Natália

A szenttamási betlehemeseket ezután Újhartyánban a polgármester, Schulcz József és Lauter Antal, művelődésszervező, a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője fogadta. A közös ebéd után került sor az adventi programra, amelyben a betlehemi szokások felelevenítése mellett alkalmi versek, mesék is elhangzottak. A Szenttamási betlehemes és az Angyali vigasság mondóinak előadását ezúttal is vastapssal jutalmazta a közönség. A műsor végére a legkisebbek nagy örömére ide is megérkezett a Mikulás, aki a gyerekeknek csomagokat osztogatott. Ezután a fellépők és a jelenlévők átvonultak a Hősök terére, ahol alkalmi énekek mellett a legfiatalabb szenttamási betlehemező, Bunford Laura meggyújtotta a második adventi gyertyát. A szitáló eső ellenére is jó hangulatban telt az este, a jelenlévőket a szervezők forralt borral, a Mikulás pedig cukorkával kínálta. Közben egy eseményösszefoglalóra kértük fel Klemenczné Kovács Anikó hitoktatót, a délutáni program műsorvezetőjét:

– Újhartyánban három évvel ezelőtt az Újhartyáni Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében Lauter Antal vezetésével, aki városunk kulturális vezetője, adventi gyertyagyújtó programsorozatot indított el. A Hősök terén felállított nagy adventi koszorú gyertyáit minden vasárnap egy műsor keretében meggyújtjuk. A műsort iskolások, a helyi nyugdíjasklub, irodalmi társaskör, a helyi fúvós zenekar, a hittanosok betlehemese, illetve a katolikus ifjúsági közösség adja. A gyertyákat minden héten más gyújtja meg. Szokássá vált már, hogy az egyik héten a város ez évi kitüntetettje gyújtja, illetve az utolsó héten az idei év legfiatalabb családja. Ezeken a délutánokon kirakodóvásár, forralt bor, meleg tea várja a lakosságot - magyarázta az újhartyáni hitoktató.

– A ma délutáni adventi program szervezése egyébként közös munka eredményeként jött létre, a főszervezők Lauter Antal és Hornyákné Teréz volt. Itt a szenttamási vendégek mellett fellépett még Hartyáni Sváb Fiatalok Baráti Köre. A csoport az idei évben alakult, céljuk pedig az ősi német nemzetiségi hagyományok, népszokások felelevenítése, megőrzése, továbbadása. Így került sor a német betlehemes műsor bemutatására. Itt volt még a katolikus ifjúsági közösség által bemutatott Szent Miklós drámajáték, amely igazából saját irányításommal történt, és a férjem volt a fő segítőm. A Katolikus Ifjúsági Közösség tagjai egyébként 14–24 év közötti fiatalok. Két-három hetente rendszeresen összejövünk egy kis beszélgetésre, játékra, elmélkedésre. Közös kirándulásokat, táborokat szervezünk – mondta Anikó. – Amit teszünk, tettünk, az hitből fakadó szolgálat az újhartyáni ifjúságért, s mindezt igyekszünk Isten dicsőségére tenni. Igyekszünk részt venni a város kulturális életében is. Ebben a polgármester, Schulcz József és Lauter Antal, mint a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője nagyban támogat. S ezért Isten áldása legyen rajtuk.

Betlehemesek 1 kép

Betlehemesek 2. kép

 

Paraczky László

 

Kiskunhalas és a vajdasági Szenttamás kulturális kapcsolatának további mélyülését Kuris István László testületi tag is felkarolta. A folyatás nem is olyan soká, 2015. január 17-én, szombaton lesz, amikor a Halasi Csipke és a Halas Táncegyüttes utazik a Vajdaságba, az Őseink zenéje elnevezésű fesztiválra.