Hírek

Szenttamas.rs

 

Harminckét bográcsban rotyogott a paprikás

 

Sorrendben az ötödik bográcsfőző versenyét tartotta a szenttamási Citadella Civil Szervezet június 17-én a helyi lóversenypálya melletti téren. Az időjárás és az erős szél miatt bizonytalanná vált a rendezvény megtartása, azonban a szervezők az eredeti helyszíntől valamennyivel közelebb hozták a sátrakat, ugyanis a terület felső részén elég sok fa és a cserje található, amely egyfajta természetes védelmet nyújtott a szél ellen a bográcsozni vágyóknak. Csúzdi Valéria, a szervezet elnöke elmondta, az idén óriási volt az érdeklődés, és aggódtak az időjárás miatt, de szerencsére minden jól végződött: Összesen 32 csapat nevezett be a bográcsfőző versenyre, a csapatok száma átlagban 8 és 20 fő közötti, ami annyit jelent, hogy legalább félezer ember jött ki a rendezvényre, főzni vagy szórakozni, de sokan bekapcsolódtak az ügyességi játékokba is. A lényeg tulajdonképpen éppen ez: a társalgás, barátság és szórakozás. Bár a szervezők a bejelentkező csapatok számára biztosították a bográcsba való sertéshúst, tűzifát, sátort, asztalokat, padokat, vizet és pólót, többen hoztak baromfit, sőt rostélyoznak is, és ez is bizonyította, hogy a hangulat a  legfontosabb. Viszont a Macković Juraj, Gavlik Imre és Gulyás Ernő összetételű szakzsűri kizárólag a disznóhúsból készült bográcsost osztályozza, ez a szabály. Minden nyertes számára biztosítottunk nyereményt, serleget, érmet, ajándékot, a jó hangulatról és a talpalávalóról pedig a TóthVajda Duó és a helyi tamburazenekar gondoskodik – mondta az egyesület elnökasszonya. Hozzátette, az idén is több vidéki csapat jelentkezett. A legtávolabbi versenyzők Győrből érkeztek, de Gornji Milanovacról, Óbecséről, Budiszaváról, Bogarasról is vannak résztvevők.

Arról, hogy a legkisebbeket és a felnőtteket milyen versenyek várták, a Szenttamási Atlétikai Klub elnökét, Paska Imrét kérdeztük, aki Pekality István edzővel a különböző sport és ügyességi játékokkal volt megbízva: Igyekeztünk olyan módon összeválogatni és megoldani az egyébként is érdekes versenyeket, hogy azokba a legkisebbektől kezdve a legidősebbekig mindenki részt vehessen. Az első ilyen játékunk a csutkavárépítés volt, amely az óvodás korosztályú gyerekeknek szólt. Közben az idősebb gyerekek 100 méteres síkfutásban és zsákbaugrálásban versenyeztek. Nagyon érdekesre sikerült például a talicskázás, amikor az egyik gyermeknek a másik fogja a lábát, az pedig kézen halad előre. De még ennél is érdekesebb volt a malaczavarás, amikor egy élő malacot kellett utolérni és megfogni. A felnőttek részt vehettek a asszonyhordozás, csizmahajítás, kötéhúzás és kakaskergetés versenyszámokban, persze sok-sok humorral fűszerezve – hallottuk a klub elnökétől.

Orcsik István

Orcsik István és csapata Győrből érkezett Szerbiába, és a  két kutyakiállítás közötti napon neveztek be a bográcsfőző versenyre. Mint mondta, barátaival az Óbecsén megtartott kutyakiállításról először Szenttamásra jöttek, másnap pedig a moholi kutyakiállítás a cél. Először vettek részt a versenyen: Igyekeztünk a magyar ízeket bevarázsolni Szenttamásra. A jó sertéspörkölt alapja, hogy sok hagymával egy elődinsztelést csináltunk, belehempergettük a kockára vágott húst, majd lassú tűzön együtt dinszteltük tovább. Természetesen csak magyar fűszereket használunk, közülük külön kiemelném a makói fokhagymát, de van benne babérlevél, őrölt kömény, koriánder, továbbá a különböző összetételű sűrítményt, amit hoztunk. Két órán át főtt, rotyogott  a bogrács, összefőttek az ízek, a végén pedig finom kalocsai pirospaprikát tettünk bele, ami kiváló színt adott a bográcsosnak. Nagyon remélem, hogy a zsűritagok ízlelőbimbóit stimulálni tudjuk, és legalább az első öt közé kerül a csapat. Kutyás barátainkkal elég sokan vagyunk, a bográcsoshoz is külön összedugtuk a fejünket, hogy hogyan is csináljuk – magyarázta  a győri csapat főzőmestere. A rendezvényről elmondta, nagyon dicséretes, és külön jelentőséggel bír, hogy a szervezők nagyon odafigyelnek a hagyományápolásra. Tulajdonképpen itt látszik meg, hogy a soknemzetiségű Vajdaságban mindenki együtt tud szórakozni.

A bogarasi Ágó György is népes, nyolctagú csapattal érkezett a szenttamási főzőversenyre. A kérdésre, hogyan főzik arrafelé a bográcsost, azonnal rávágja, ahány ház, annyi szokás: Nagyvonalakban a séma ugyanaz, de a fűszerezésben és magában a főzésben is vannak eltérések. Viszont mindenki nagyanyáink receptjére hivatkozik, és nem adja tovább a titkot, ezért a legfontosabbakat én sem árulhatom el – mondta mosolyogva a csapat férfitagja. Közben elmeséli, hogy a hagymadinsztelést követően jöhet a hús, majd a pirospaprika. De nagyon oda kell figyelni, nehogy odakapja, mert keserű lesz tőle a bográcsos: Én személy szerint csak a végén teszek bele paprikát, viszont a többi fűszert folyamatosan adagolom. Van egy különleges várdaróci (Horvátország) pirospaprikám, egy speciális fűszer, ebből is egy pici kerül bele. Mérsékelt lángon kell a tűznek égnie – mondja. Közben a csapat női tagjai elmesélik, hogy a horvátországi faluval már évek óta tartják a kapcsolatot, éves szinten találkoznak a két település lakói, és főznek (is).

Bogracsos 2017. június 17. képek

Budiszaváról Rózsa Verona és csapata érkezett a szenttamási főzőversenyre. A kérdésre, hogy hogyan készítik Budiszaván a finom bográcsost, a csapatvezető elmondta, semmi titok nincs, olyasmi kerül bele, ami egyébként is a hagyományos ízeket hozza: Nagyon apróra darabolom a vöröshagymát, és egy nagyon pici sóval felteszem dinsztelni, folyamatosan öntögetve alá egy kis vizet. A tűz erejétől függően kb. fél óráig puhul a hagyma, majd beleteszem a húst, és együtt tovább dinsztelődik. Pici cukrot adok hozzá, így a hús hamarabb megpuhul, de folyamatosan pótolni kell a levét, mert elfő. Amikor a hús már csaknem kész, hozzáadok egy kevés burgonyát, sót, borsot, piros törött paprikát. Néha egy pici vegetát is teszek bele, de csak egy csipetnyit. Nem szokásom ugyanis semmilyen mesterséges ételízesítőt használni. Külön főtt tésztával, makarónival tálaljuk. Lehet a bográcsba szaggatni egy kis galuskát, vagy ahogy felénk mondják – nokedlit. Én ezt nem kanállal szaggatom a bográcsba, hanem egy kicsit keményebbre hagyom, és késsel darabolom a lébe. Ennek viszont van egy kockázata, ugyanis ha nem figyelünk oda, az egész rántásra emlékeztet, és elrontjuk vele az ebédet – magyarázta a budiszavai kézimunkázók egyesületének tagja, aki közben azt is elárulta, hogy a falubeliekkel már többször részt vettek a szenttamási Hagyományos Aratóversenyen is.

Bogracsos 2017. június 17. képek

Arról, hogy a bográcsfőzésben, illetve a különböző versenyszámokban milyen eredmények születtek, Mikustyák Évát, a Citadella Civil Szervezet oszlopos tagját kérdeztük, aki elmondta, a részvételi arány a gyermekek és a felnőttek esetében is minden várakozást felülmúlt: A szakzsűri döntése alapján az idén a legjobb bográcsost Knješko Maja főzte. Második lett Szöllősi Emina, a harmadik pedig Nađ Dragan.

Az ügyességi játékok eredményhirdetését talán a zsákba ugrálással kezdeném, ott ugyanis két korcsoportban versenyeztek a gyerekek. Az első csoportban (hat éves korig) az első helyet Oláh Klaudia szerezte meg, a második Fodor Teodóra, a harmadik helyet pedig ketten osztják: Tényi Nóra és Salamon Máté. Az idősebb gyerekeknél Mag Attila lett az első, a második Szöllősi Donald, a harmadik pedig Pelle Dániel.

Bogracsos 2017. június 17. képek

,,Talicskázásban” a legjobb a Szöllősi Donald és Mag Attila páros lett, a második helyre a Pelle Dániel és Salamon Ákos párosa került, a harmadik pedig a Tényi Dániel és Tényi Nóra lett.

Síkfutásban a serdülőknél Molnár Zsolt lett az első, másodikként Salamon Ákos ért célba, harmadik pedig Mag Attila lett. Az ifjúsági kategóriában Balzam Norbert győzött, a második Vadóc Nándor lett, a harmadik pedig Vékony Endre.

Bogracsos 2017. június 17. képek

Az asszonyhordozás abból állt, hogy a férjek a hátukon vitték feleségüket, itt is több házaspár jelentkezett. Legjobb idővel a Füstös házaspár győzött, a második helyre Fodor István és felesége került, a harmadik pedig Bocskorás Pali (Szlovákia) és párja lett – sorolta Mikustyák Éva. Mint mondta, nagyon érdekes versenyszám volt a csizmahajítás. A férfiaknál Barna Tibor dobta a legmesszebbre a hosszú szárú gumicsizmát, második lett Brasnyó Nándor, a harmadik pedig Stanišić Željko. Ebben a kategóriában a nők is versenyeztek.

Bogracsos 2017. június 17. képek

Kötélhúzásban 5-5 versenyző állt ki egymással szembe. A férfiaknál a legjobb a Starscafe csapat lett, míg  a nőknél a Breár morzsolósok győztek.

A malacot Bagi Edvin, míg a kakast Molnár Zsolt fogta meg.

A több száz vendéget tömörítő rendezvény a késő éjszakai órákig tartott.

Bogracsos 2017. június 17. képek

Bogracsos 2017. június 17. képek

Bogracsos 2017. június 17. képek

Bogracsos 2017. június 17. képek

 

Paraczky László