Faluvégi gondok Szenttamáson
A szenttamási Dózsa György utca végén lakók már lassan 20 éve nem tudnak közlekedni az utcában. Az aszfalt teljesen tönkrement, esőzés esetén pedig a hatalmas kátyúk megtelnek vízzel, és a helyzet még rosszabb. Az utca lakói elmondták, az utat többször is javították, de ez nem tartós megoldás, ugyanis a NIS, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat nehéz gépjárművei is erre közlekednek. A tartós megoldást az új aszfaltút jelentené.
Horvát Jolán konyhakertészettel foglalkozik, és mint mondta, 20 évvel ezelőtt vette meg a Dózsa György utcában a legutolsó házat. Akkoriban a faluvég és az itteni nagy telkek ideális helyek volt a fóliasátrak számára, és jele sem volt annak, hogy a közelben majd egyszer kőolaj lelőhelyek, furatok lesznek. Néhány évvel később megindultak a kőolajipari vállalat nehéz gépjárművei, sőt a fúrótorony is megérkezett, de csak néhány kutat fúrtak, és ezt a „kisebb terhelést” még kibírta az akkor már javított aszfalt: ‒ 2010-től viszont jelentősen növekedett a forgalom, hiszen a határban már sok kutat fúrtak, és a napi forgalom a sokszorosára növekedett. Nemhogy közlekedni, még aludni sem lehetett, hiszen a háztól alig 100‒150 méterre fúrtak, rengett a föld éjjel-nappal, a sok nehéz gép és gépjármű pedig folyamatosan dübörgött. Panasz tettem többször is. Az illetékesek feljegyezték, amit mondtam, néha kijöttek, megnézték, de semmi előrelépés nem történt. Pedig nem kis összeget fizettem a több mint félholdnyi területű telek használatáért. Egyszer nagy elkeseredésemben összeszedtem ezeket a befizetőlapokat, és személyesen bevittem az akkori polgármesternek. Kértem, hogy ha már ilyen magas telekhasználati díjat fizetünk, legalább az utat javítsák meg. És megtörtént a csoda, kijöttek az útjavító gépek, és az óriási kátyúkat teleöntötték aszfalttal. Persze némelyikben állt a víz, így a munka eredménye nem volt tartós. Utána a kőolajipari vállalat járművei hoztak zúzott követ, azokkal tömték tele a lyukakat, de persze ez sem bizonyult tartós megoldásnak. Mivel folyamatosan járok piacra, már több szállítójárművet is kicseréltem, hiszen az utcának ezen a szakaszán lehetetlen a közlekedés. Már tudom, hogy hol vannak a legnagyobb lyukak, és nem kis manőverezést jelent kijutni a falu végére, vagy tele áruval eljutni a piacra. Pláne esőzés után, amikor mindenütt áll a víz – mondta beszélgetőtársunk. A kérdésre, hogyan közlekednek az egykori aszfaltúton a kőolajipari vállalat járművei, elmondta, a sofőrök ott is nehéz helyzetben vannak: ‒ Egy orosz gyártmányú lakókocsit tengelye éppen a minap tört kettőbe. Órákig tartott, amíg kivontatták az utcából. Tehát a vállalatnak is érdekében áll(na), hogy végre megjavítsák az utat – tette hozzá Jolán, aki az esős időben csakis gumicsizmában közlekedik.
Fullajtár Katalin több mint 40 éve lakik az utcában. Elmondta, ilyen rossz az út még akkor sem volt, amikor földes utak voltak a településen. Az óriási teherbírású nehéz gépjárművek szinte napi szinten járnak a közvetlen közel lévő kőolajfuratokhoz, de nekik is nehéz a közlekedés. Ő is látta, amikor a vállalat egyik mobil lakókocsijának kettétört a tengelye, miután a konténert szállító teherautó egy hatalmas lyukba került. A hatalmas kátyúkat kerülgetve szinte már a járdáig feljönnek a járművek, az itt lévő villanypóznák tövében is nyomot csináltak már, aminek következtében a póznák szemmel láthatólag megdőltek: ‒ Más, és sokkal nagyobb gond is adódott ebből a nagyon rossz útból. Többször előfordult, hogy a fatelepen tüzelőt vásároltam, de amikor megmondtam a lakcímet, egyszerűen nem akarták kihozni a házhoz. Azt mondták, nem kockáztatják a saját gépjárművüket, traktorukat, inkább menjek másik fatelepre vásárolni – panaszkodott Katalin. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy baj esetén sem a tűzoltókocsi, sem a mentő nem tud bemenni az utcába, kijönni még úgy sem.
Az utcában az utolsó előtti házban Sziveri Géza nyugalmazott tanár lakik, aki nyugdíjba vonulása után virágtermesztéssel kezdett el foglalkozni, persze csak kicsiben. Kérésünkre elmondta, 27 éve lakik az utcában, és ez idő alatt már többször javítgatták, foltozgatták az utat. Amióta viszont a kőolajipari vállalat járművei elkezdtek közlekedni, a furatoknál szinte éjjel-nappal dolgoznak, lemondtak a nyugodt életről: ‒ Amikor ideköltöztem, elkezdtem a piacozást ezzel a kis virággal, akkor már itt volt aszfaltút. Azóta teljesen tönkrement minden. A szomszédban egy mérnök lakik a feleségével, nagyon rendes emberek, gondoltam, majd utánajárnak, hogy mi a teendő, hogy új utat kapjon az utcának ez a része. Szeretnénk, ha rendbe hoznák, szerintem ez a polgármester úrnak csak egy szavába kerülne. Elsüllyed a fél kocsi, ha be akar jönni az ember. Szerencse, hogy tudom a nyomtávot, és ide-oda kanyarodva még bejutok valahogy, és nem szakítom le a kipufogót. Aki viszont nem ismeri az utcát, és bejön kocsival, pláne ilyenkor, amikor tele vannak a gödrök vízzel, az bizony itt hagyja a kipufogót és beveri a kocsi alját. A 60‒70 centiméteres lyukakat eddig nem sok kocsi élte túl. Szóltunk többször a kommunális felügyelőnek, de eddig senki sem volt kint, legalábbis nálam nem. Úgy tűnik, nem érdekli őket, hogy milyen itt a helyzet. Pedig abban biztos vagyok, hogy a kőolajipari vállalat a kiaknázott kőolaj után fizet egy bizonyos összeget a községnek, de hogy ezt a pénzt mire költik, nem tudjuk. Ugyanakkor minden járműbejegyzéskor befizetjük az ún. útadót, amit szerintem az ilyen utak karbantartására kellene költeni – mondta a nyugdíjas tanár.
A szenttamási utcák, ezen belül is az utak karbantartásával eddig a Községi Településrendezési és Építésügyi Igazgatóság volt megbízva, a vállalatot azonban képviselő-testületi döntéssel a Graditelj Közvállalatba olvasztották. Megkeresésünkre az ügyben a közvállalat megbízott igazgatója azt nyilatkozta, hogy az folyamatban van.
Nem hivatalos információk szerint a kőolajipari vállalat még tavaly 5,1 millió dinárt utalt át a község számlájára, a Dózsa György utca említett szakaszának, továbbá a Turiai (Turijska) utcában lévő, a Dózsa György utca és a Miloš Obilić utcát összekötő (a faiskola előtti) útszakasz újraaszfaltozására.
P. L.
