Hírek

Szenttamas.rs

 

Táncdalok a repertoáron

 

Fenyvesi Petronella is fellép a szenttamási templombúcsú alkalmából rendezett kulturális műsorban, amelyet szombaton, szeptember 14-én 19 órai kezdettel rendeznek a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvarában. A kúlai diáklány elmondta, egy nappal korábban ünnepeli 16. születésnapját, Szenttamás pedig a második otthona, hiszen édesapja idevalósi.

− Harmadik osztályos koromban kezdtem énekléssel foglalkozni, komolyabban pedig négy évvel később. Az első jelentős eredmények a temerini Tini fesztiválon születtek, először különdíjat kaptam, a következő évben pedig első helyezést értem el. Ez a két díj sokban hozzájárult az önbizalom növeléséhez, szeretnék még több bizonyítási lehetőséget kapni. Csaknem mindent énekeltem már: népdalt, operát, egyházi éneket és könnyűzenei slágereket is, de úgy érzem, igazán a rockopera az, aminek megfelel a hangom. Már szinte biztosra vehető, hogy néhányunk kezdeményezésére Hevér Judit tanárnő vezetésével hamarosan alakul egy magyar kórus Kúlán, hiszen van rá igény, és több jó énekes is van a városban – mondta a fiatal tehetség.

A kérdésre, hogy milyen dalokkal készül a szenttamási búcsúra, elmondta, hogy jól ismert slágereket hoz: − a Valaki mondja meg című LGT dalt, a Fényév távolság, Most múlik pontosan, Vigyázz a madárra, Azért vannak a jóbarátok és a Honfoglalás című film ismert betétdala is. Minden attól függ, hogy a programból mennyi időt szántak nekem a szervezők, így lehet lesz meglepetésdal is – mondta Petronella.

 

P. L.