A Gion-emlékház a francia fordító szemszögéből
Gion Nándor Virágos Katona című regénye francia nyelven tavaly jelent meg Gabrielle Watrin fordításában. A fordító munkája során konzultált a Gion-emlékház munkatársaival, de élőben is látni szerette volna a regényből megismert gioni világot. Az emlékházban tett látogatása alkalmával megtekintette a kiállítást és a Virágos Katona helyszíneit.
‒ Gabrielle 2018 elején keresett meg ímélben. Megírta, hogy a Virágos Katona francia fordításán dolgozik, és segítségre lenne szüksége a cselekmény helyszíneivel kapcsolatban, hogy megértse, mi is a Szív, a gát, Zöld utca stb. Igyekeztem minden információt összegyűjteni, elmagyarázni, képekkel illusztrálni, térképekkel, rajzokkal segíteni a tájékozódását. Szeptemberben a postás hozott egy francia levélcsomagot, benne Nándor Gion Les soldat à la Fleur című kötete. A francia nyelvterület igen népes, és Gion újabb, nagy közönség számára is elérhetővé, olvashatóvá válik – nyilatkozta Németh Dezső, az emlékház munkatársa.
A fordítót februárban Nicole Bagarry-Karátson fordítói díjban részesítették. A díjat minden évben a legjobb magyar nyelvről franciára átültetett irodalmi mű francia fordítójának adományozzák.
A június 28-i látogatása alkalmával Gabrielle Watrin is nyilatkozott hírportálunknak :
‒ Nagy élmény volt meglátogatni a Gion-emlékházat Szenttamáson, és felfedezni a Virágos Katona című regény cselekményének fő helyszíneit. Az utazás terve egészen természetesen jutott eszembe, annyira kívántam meglátni Szenttamást. A fordítás közben már leveleztünk Németh Dezsővel, és most nagyon örültem a vele való megismerkedésnek, így megtudtam, hogy Gion barátja volt, és ismerte a szüleit. Nagy csoda volt ez nekem, az is, hogy megismerkedtem Hargitával, Lászlóval, akik Szenttamáson élnek gyerekkoruk óta. Ámulattal néztem körül az emlékházban, látszik, hogy mennyit dolgoztak mind a hárman, oly szépen gyűjtettek össze minden dokumentumot Gionnal kapcsolatba és minden írását. Mindez több év szorgalmas munkát jelentett. A hűségük megható. Sokat magyaráztak nekünk, sok mindent fedeztem fel. Elmentünk együtt a malomhoz. Elképzeltem, hol dolgozott Rézi, hol volt a csónak, amivel el akart megszökni, hol lakott a családjával. Örültem, hogy láthatom a malomkeréket, bár sajnos csak romjaiban élvezhető. Úgy gondoltuk a férjemmel, ha fel lenne rá írva Gion neve, talán az emberek jobban tisztelnék a romot. A Szívet öröm volt felfedezni. Végre saját szememmel láthattam, hogy zuhog le a víz, milyen széles a folyó. Majdnem láttam a kárászokat is átugrani, és futottam a gáton együtt Rojtos Gallai Istvánnal és Török Ádámmal… A Kálvaria szintén megható látvány volt, a bejárati kaputól fogva, a hosszú «oszlopok között vezető füves út», a passió staciók képein a híres római virágos katona, egészen a kis kápolnáig. Egyszerre csak zugott a fülembe az a mormolás, amit István hallott, amikor visszajött a háborúból, elképzeltem, hogy nézett a kápolna terászról le a Kálvária utcára, és hogy láttott be a házaknak az udvarába, hogyan volt a terasz teleszórva elszívott cigarettavégekkel, hogy ült Török Ádám a feszületeknél... Olyan volt, mintha előttem éltek és beszéltek volna. Találóan mondta a magyar barátnőm, aki velünk jött, hogy a fordítás közben elképzeltem a cselekmény helyszíneit, ahogy Rojtos Gallai István elképzelte a szép helyeket. Most meg a helyek valósággá váltak. Feltétlenül hozzá kell tennem azt, hogy mennyire szívélyes volt a fogadtatásunk, úgy éreztem magam, mintha a Gion-emlékház családjához tartoznék. Nem férne el leírni a számos benyomást. Fő az, hogy felejthetetlen látogatás volt ez nekem, a férjemnek és a barátainknak szintén. Nem lehet Gion fordítását abbahagyni. A látogatás buzdít, hogy belefogjak a Rózsaméz fordításába.
P. L.
