Bemutatták a Maradék maradéka című könyvet Szenttamáson
A tavalyi év végén jelent meg a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének legújabb, Maradék maradéka című kötete, amely az egyesület 2017. évi riporttáborában készült írásokat öleli fel. Az írások, beszélgetések, fényképek helyszíne Újvidék, Maradék, Dobradó, Satrinca, Piros, Tiszakálmánfalva, Karlóca, Tekia… A kiadvány egyben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által elindított Délvidék felfedezése című sorozat harmadik kötete. A Szigetlét című riportkönyv 2014-ben, az Érdsomlyói hídfő pedig 2015-ben jelent meg.
A Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton a három könyv könyvsorozat kategóriában a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség dicsérő oklevelét érdemelte ki.
A Maradék maradéka című kötet első hivatalos bemutatója Zentán volt, a második Szenttamáson, ezt követően március 2-án Tiszakálmánfalván, majd március 23-án a maradéki közönség is megismerheti a megjelent riportokat.
A szenttamási könyvbemutatón, melyet február 28-án a Népkönytárban tartottak, jelen volt Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke, mindhárom kötet szerkesztője, Léphaft Pál, ugyancsak alelnök, Máriás Endre, a VMÚE elnöke továbbá Stanyó Tóth Gizella, újságíró.
Léphaft Pál elmondta, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete arra a vállalkozásra adta a fejét, hogy lehetőségeihez mérten valamilyen módon feltérképezze hazánkat. Ezért eddig három riportpályázatot hirdetett: − Az egyiket Erzsébetlak, a másikat Versec környékén, a harmadikat pedig 2017-ben Maradékon és környékén, továbbá az Újvidéken és a közeli Tiszakálmánfalván, valamint Piroson tartottuk. Olyan szempontokat vettünk figyelembe, hogy mi, akik a szórvány szórványa vagyunk, nem tudjuk, hol van Maradék, Feketetó és több ilyen apró település. Hogy ezeket mégis valamilyen módon a köztudatba emeljük, úgy próbáljuk megvalósítani, hogy riporttábort szervezünk, ahova meghívjuk a Kárpát-medencei újságírókat és a kollégákkal megpróbáljuk feltérképezni azt, hogyan élnek itt az emberek, milyen nehézségekkel birkóznak meg, milyen reménnyel várják a holnapot. A riportok arra valók, hogy kiderüljön, kik vagyunk, mit csinálunk, mire gondolunk, milyenek a szokásaink. Később sokkal érdekesebb olvasni ezeket a riportokat, mint ma. Mi is így vagyunk a korábbi riportokkal – mondta a nyugalmazott újságíró. Hozzátette, azért tartja fontosnak az említett három régióban megtartott táborokat, mert tökéletesen sikerült feltérképezni az ottani életet, kötetbe kötötték, így a jelen- és utókor is belelapozhat.
Az egyesület másik alelnöke, Tóth Lívia elmondta, a tábort kétévente rendezik, és az újságírók olyan vidékre igyekeznek eljutni, ahova nem jutnak el minden nap, és olyan témát találnak, amely kevésbé van jelen a vajdasági magyar sajtóban. Itt elsősorban a szórványban élő magyarok megkereséséről van szó, akik mindent megtesznek azért, hogy a magyarságukat megőrizzék: − Amikor hat évvel ezelőtt elindultunk, Erzsébetlakon voltunk, továbbá Lukácsfalván, Écskán, Titelen és Nagybecskereken. A második tábor ,,központja” Versec volt, és ez is nagyon érdekes volt, hiszen olyan településeken jártunk, ahova újságíró csak nagyon ritkán jut el. Voltak köztünk olyanok is − elsősorban az erdélyi kollégák − akik ezekről a kis településekről még nem is hallottak, de a Délvidék felfedezése az itteni újságírókra is vonatkoztatható, nem csak az olvasóinkra. A harmadik tábor célpontja elsősorban Maradék, Dobradó és Satrinca volt, de idevettük még Tiszakálmánfalvát, Pirost és Újvidéket. Két csoportra osztottuk a tábor résztvevőit, és az említettek mellett jártunk még Szalánkeménen, Karlócán is, ahol nem a beszélgetésekre, hanem inkább a nevezetességekre helyeztük a hangsúlyt. Ez egyébként jellemző az elmúlt táborokra is, vagyis a beszélgetőtársak mellett a helyi jellegű épületek, nevezetességek, természeti szépségek ugyanúgy témaként vagy alapul szolgálnak egy-egy cikk elkészítéséhez. Erdélyi kollégák mellett eddig Kárpátaljáról és Magyarországról is érkeztek résztvevők, akik számára mindig érdekes, hogy olyan vidéket mutatunk meg nekik, ami nincs annyira a köztudatban, mint a tömb, azaz Szabadka, Újvidék vagy Zombor, amit ők jobban ismernek. Sokszor összehasonlítják, hogy náluk mi a helyzet a kistelepülésekkel és az itt élőkkel, és a hasonlóságok nagyon érdekesek mindenki számára. A másik érdekesség az, hogy például Versecen az erdélyi kollégák riportokat készítettek az ottani románokkal, érdekelte őket, az ottani nemzet hogyan él a határon túl – magyarázta az újságíró. Hozzátette, amikor van rá lehetőség, az itteni egyesület tagjai elmennek a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének a riporttáboraiba, ugyanis az ötlet igazából tőlük származik: ‒ Ők voltak az elsők, akik riporttábort szerveztek, és náluk ennek már sokkal nagyobb hagyománya van. Érdekes volt néhány évvel ezelőtt, amikor az ottani kollégák megkértek, hogy a temesvári szerbeket keressem meg, és készítsek velük beszélgetést. Tudtam, hogy élnek ott szerbek, és nagyon érdekes volt, amit az életüktől meséltek.
A kötet szerkesztője elmagyarázta még, hogy a Maradék maradéka cím nem kizárólag a település nevére vonatkozik: ‒ A cím választásánál nem arra utaltunk, hogy Maradék lenne a központi téma, hanem arra, hogy annak a magyarságnak, amely valamikor ezen a vidéken élt, már csak a maradéka él ezekben a falvakban. Mindegyik település számunkra ugyanolyan fontos, egyiket sem szeretnénk kihagyni. Döbbenetes például, hogy Satrincán és Dobradón (is) elmondták, a faluban már alig beszél valaki magyarul. Amikor rákérdeztünk, hogy melyik nemzet él többségben a településeken, azt mondták, hogy csaknem mindenki magyar, de (már) nem beszélnek magyarul. Jómagam Zentán, azaz a tömbben élek, mindig is itt éltem, és ez egy nagyon érdekes tapasztalat volt. Ezt a részt külön kiemelném a könyvből, de a többi is nagyon érdekes – mondta Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke.
A szenttamási könyvbemutatót a Gion Nándor Kulturális Központ és a Népkönyvtár szervezte.
Paraczky László
