Emlékezünk

Szenttamás

 

IN MEMORIAM

Teleki Zoltán

(19582017)

 

Teleki Zoltán

Hosszú és súlyos betegség után 2017. június 18-án 59 éves korában elhunyt Teleki Zoltán, a szenttamási Hagyományápolók Klubjának egykori elnöke és alapító tagja.

Teleki Zoltán 1958-ban született Óbecsén. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szenttamáson fejezte 1977-ben, majd az Újvidéki Egyetem Technológiai Karán szerzett vegyészmérnöki diplomát. Az óbecsei Fadip vállalatban dolgozott. 2007 decemberétől 2012-ig  polgármester-helyettes, azt követően pedig 2016-ig  a szenttamási  Községi Képviselő-testület tagja volt.

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának egyik alapítója, a Csalogány kórus vezetője, a klub oszlopos tagja, 2007 és 2015 között  pedig elnöke volt.

Teleki Zoltán temetése holnap, június 20-án, 14 órakor lesz a katolikus temetőben.

Nyugodjék békében!