Művelődés

Szenttamas.rs

 

Tizenhetedik alkalommal tisztelegtek az Erdélyi Helikon alkotói előtt

 

A kiskunhalasi Csipke Hotelben április 7-én, pénteken rendezte meg az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a 17. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt.

A verseny fővédnökségét ezúttal is Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta. A további támogatók: Fráter Olivér NSKI-elnökhelyettes, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, dr. Finta József érseki helynök és Téglás László igazgató volt. A versenyt Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester is megtisztelte jelenlétével.

A versenyzők ünnepi bevonulását követően a felvidéki diákok verseit és a Kiskun Táncegyüttes tagjainak szatmári táncait láthatta a közönség. Felléptek még a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium diákjai is.

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke, dr. Döme Ottó elmondta, az egykoron háziversenyként indult rendezvény idővel városi, megyei, országos, majd pedig Kárpát-medencei versennyé nőtte ki magát: Induláskor az volt a cél, hogy ezt a gyönyörű erdélyi irodalmat megismertessük a gyerekekkel, de mivel a rendezvényt egy évben csak egyszer tartottuk, kevésnek találtuk. Ezért négy évvel ezelőtt egyesületté alakultunk, hogy ily módon más rendezvényeken is tudjuk népszerűsíteni ezt az irodalmat. Azóta évente 2025 rendezvényünk van, amikor kimondottan az erdélyi irodalommal foglalkozunk. Itt egy olyan réteget céloztunk meg, akik fogékonyak erre – a diákokat. Az egyesületben diákokat szerepeltetünk, ők olvasnak fel, sőt egyes műsort is maguk a diákok rendeznek. Úgy érezzük, hogy ha ezt nekik sikerül továbbadni, akkor elértük a célunkat mutatott rá a rendezvény főszervezője. Döme Ottó kiemelte, ahhoz, hogy egy ilyen nagyméretű és magas színvonalú rendezvény létrejöhessen, erős összefogásra van szükség. Ezalatt pedig az iskolákat, diákokat, a felkészítő tanárokat, igazgatókat és nem utolsósorban a lelkes támogatókat kell érteni, akik kezdettől fogva felismerték nemzeti irodalmunk összefonó szálainak jelentőségét.

Téglás László, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója emlékeztetett arra, hogy amikor a rendezvény az iskola rendes munkatervébe került, egyszerű iskolaversenyként indult, de idővel városi, iskolás, középiskolás kitekintést kapott: Később pedig már a Halas környéki települések iskolái is részt vettek a megmérettetésen. Nagyságrendjében öt évvel ezelőtt egyszerűen kiszorultunk az iskola kereteiből, addigra a Nemzetkutató Kutatóintézet és a többi támogató jóvoltából a prózafelovasási verseny igazi Kárpát-medencei rendezvénnyé nőtte ki magát – mondta. Hozzátette, mindegyik eddigi rendezvényre külön büszkék a halasiak, szerinte közülük kettő csillog legszebben: az erdélyi irodalmom szépsége előtt való főhajtás és a nemzeti egybetartozás gondolata.

Dr. Finta József érseki helynök emlékeztette a jelenlévőket, hogy a cél annakidején az erdélyi írók és költők műveinek megismerése és továbbadása volt, és ez a küldetés nagyszerűen sikerült, hiszen a verseny kinőtte önmagát, az általa közrebocsájtott érték pedig örökre megmarad. Mintegy bátorításként emlékeztetett arra, hogy az idén Szent László király és Aszrik érsek évében mennyire fontos a haza iránti szeretet.

A versenyt dr. Fráter Olivér NSKI-elnökhelyettes nyitotta meg, aki egyúttal bemutatta a magyar zászló és címer megünneplésére kiírt III. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat díjazottjainak a műveit.

A  verseny két kategóriában zajlott: az általános iskolások Wass Albert Válogatott magyar mondák és népmesék című művéből olvastak fel a dr. Kozma Huba irodalomtörténész elnök vezette zsűri előtt. A középiskolások Nyirő József Havasok című könyvének egy-egy részletét olvasták fel a szakzsűrinek, melyet Rátóti Zoltán színművész vezetett.

Mindkét zsűrinek vajdasági tagja is volt. Az általános iskolások versenyének elbírálásánál dr. Horváth Futó Hargita, az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi tanár, a szenttamási Gion Nándor Emlékház munkatársa segédkezett. A középiskolásoknál viszont dr. Hózsa Éva egyetemi tanár, az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének és a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának tanára zsűrizett. A versenyen résztvevő diákok teljesítményék elemezve dr. Horváth Futó Hargita portálunknak elmondta: 17 versenyzőt hallgattunk meg, akik a Kárpát-medence szinte minden tájáról érkeztek. Az olvasás alkalmával különféle dialektusok is megnyilvánultak.

A versenyen a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola három ötödik osztályos diákja vett részt, Füstös Nikoletta (5.3), Juhász Lea (5.3) és Salamon Lilla (5.2). A diákokat Drobnyik Aranka és Gluvákov Lenke magyartanárnő készítette fel: A szöveggel a gyerekek kb. másfél hónappal ezelőtt kezdtek ismerkedni, az utóbbi három hétben naponta egy órát gyakoroltunk. Meg vagyok elégedve a gyerekekkel, szerintem sokat fejlődtek a kezdeti lépésekhez képest. Saját kategóriájukban a legfiatalabb versenyzők voltak, és az egész rendezvény, ideértve a műsor végén tartott koszorúzást is, nagyon szép élmény volt számukra. Nekem viszont az jelent sokat, hogy ezt az érzést megtapasztalhatták – mondta a magyarországi utat követően portálunknak Drobnyik Aranka.

A szenttamási résztvevők

A kérdésre, hogyan tekintenek a kiskunhalasi önkormányzatban az irodalom és az ebből fakadó nemzeti, határokon átívelő összetartozásra, Fülöp Róbert polgármester portálunknak elmondta, nemcsak az irodalom terén, hanem számos más területen is együttműködnek a határon túli magyar közösségekkel: Igyekszünk ezt kiemelt ügyként kezelni, hiszen ha megnézzük, testvérvárosi településeink több mint a fele magyar nyelvű települések közé sorolható. Nagyon sok olyan ember van, aki az ilyen és hasonló rendezvények szervezésében szívesen részt vesz, és itt nem az anyagiakra gondolok. Nemcsak kimondottan az irodalom mezsgyéjén haladunk, hanem a táncosainkon, kerékpárosainkon kívül rengeteg jó alkalmunk van, amikor tudjuk építeni ezeket a magyarmagyar kapcsolatokat. Azt gondolom, hogy ebben a mi városunk elég jól szerepel – mutatott rá a polgármester.

A 17. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny az Erdélyi Csillagok Fájánál koszorúzással és a Székely himnusz eléneklésével ért véget.

Versenyzők

Versenyzők

Díjazottak

 

Paraczky László