Karácsony
A karácsony keresztény ünnep, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Minden év december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Talán azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt, vagy azért, mert ekkor van a téli napforduló a Föld északi féltekéjén, illetve a korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.
Mily csodálatos az Isteni gondviselés, amelyik napon a Nap született, jött a világra Krisztus is! – kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A Születés lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.
Karácsonyról hallván, a csillogó díszű, kivilágított fenyő képe jelenik meg először lelki szemeink előtt. Régebben a fenyőt nyalánkságokkal, almával, naranccsal aranyozott dióval, tarka papírdíszekkel és – láncokkal ékítették, tetején csillagba foglalt angyal – vagy kis Jézust tartó Mária-képpel koronázták. Gyertyáit először december 24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Úgy tudjuk, nálunk Brunswick Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult ki. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa föltalálását. Annyi mindenesetre igaz, hogy elterjesztése a német lutheránusok érdeme, akik – talán a katolikus rítusokkal való szembefordulásuk kifejezéseképpen – adtak így új, keresztény értelmet a fenyővel kapcsolatos, néphagyományban továbbélő régi pogány germán hiedelmeknek. Sokáig nem terjedt el mindenütt, néhol ma is más örökzölddel: magyallal, fagyönggyel, borostyánnal díszítik az otthonokat, de az a szokás, hogy a téli napfordulót és az újévet zölddel köszöntsék, egykor Európa-szerte általános volt.
