Hírek

Szenttamas.rs

 

A Kék Kör folyamatos harca a cukorbetegség ellen

A cukorbetegség világnapja, november 14-e alkalmából a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete november 5‒9-ig a Dr. Đorđe Bastić Egészségház gyógyszertárában ingyenes vérnyomás- és cukorszint-mérést végzett. Mint a helyszínen hallottuk, az egyesület önkéntesei minden nap 9 és 11 óra között fogadták a pácieneseket, az akcióba pedig az öt nap alatt több mint 250 polgár vett részt.

Az immár hagyományossá vált akciót követően a szenttamási egyesület elnöke, dr. Ilija Gazepov elmondta, a következő ingyenes akcióra december 3-án, a fogyatékos emberek nemzetközi napján a Gyöngy egyesület helyiségeiben, azt követően pedig a Háborús Veterán Mozgáskorlátozottak szenttamási szervezetének helyiségében kerül sor.

Elmondása szerint az egyesület működésének fő célja a cukorbetegség korai felismerése a polgárok körében, a betegek életminőségének javítása, továbbá a betegség kialakulásának megelőzése érdekében az egészséges és helyes életmód és táplálkozás népszerűsítése: ‒ Személy szerint azt szeretném, ha az egészségünkkel nem csak akkor törődnénk, ha valamilyen egészségügyi világnap közeledik, hanem folyamatosan. A működési skála igen széles, amit meg kell tölteni; miért nem lehet például minden cukorbeteg számára, függetlenül attól, hogy kap-e inzulint vagy sem, készülékeket és pántokat biztosítani a cukorszint mérésére? Miért nincs hazánkban lehetőség olyan elektronikus mérőeszközök beszerzésére, amelyek sokkal kényelmesebbek és ingyenesek a betegek számára, és amelyekkel elkerülhető a folyamatos, tűvel való szurkálás? Vagy miért kell a cukorbetegeknek folyamatosan egészségügyi hozzájárulást fizetni, miért nem szerepelnek a cukorbetegek számára előírt gyógyszerek az ún. pozitív listán? Még nagyon sok hasonló kérdésre várjuk a választ ‒ mutatott rá az egyesület elnöke. Hozzátette, a felsoroltak miatt elégedetlen, de ugyanakkor motivált is, hogy az egyesület még többet és még eredményesebben dolgozzon. Dr. Gazepov egyúttal figyelmeztetett arra, hogy Szerbiában túl sok a cukorbeteg, sokan vannak, akiknél kialakulóban van a betegség, továbbá túl sok a rossz életforma. Az országban mintegy 750 ezer cukorbeteget tartanak nyilván, Szenttamáson több mint ezer ilyen beteg neve ismert. Az egyesület minden egyes akcióban újabb 6‒15 beteget regisztrál, ami igencsak gondbaejtő.

‒ Fokozni kell a fiatalokkal való kapcsolatok intenzitását. Éppen ezért, önkéntes csapatunk több helyi sportegyesületben is járt, követjük a községben a kulturális-művelődési eseményeket, és mindenütt jelen vagyunk, ahova meghívnak bennünket. A cukorbetegség óriási problémát jelent, nem csak a beteg, hanem az egész család, ebből kifolyólag pedig az egész társadalom számára. Mindig jobb egy dinárt befektetni a megelőzésbe, az ellenőrzésbe és a felvilágosító előadásokra, mint később milliós összegeket költeni a betegség kezelésére és a következmények orvoslására. Éppen ezért a jövőben méginkább számítunk az önkormányzat támogatására, nemcsak a helyi, hanem az országos szinten működő egyesületeink számára is – fogalmazott dr. Ilija Gazepov. Egyúttal köszönetet mondott a Dr. Đorđe Bastić Egészségháznak és a gyógyszertár dolgozóinak, amiért támogatták egy egyhetes akciót.





 

Paraczky László