Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamáson az idén is Krisztus-katonák őrzik Jézus sírját

 

A szenttamási Krisztus-katonák egyedülálló húsvéti szokás Bácskában. Krisztus-katonáknak nevezik Szenttamáson azokat az ifjakat, akik nagypénteken és nagyszombaton a szentsírt őrzik a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalásáról elnevezett templomban. Öltözetük fekete öltönyből, fehér ingből, fekete bőrcsizmából és fekete subasapkából áll. Subájukat virág díszíti. Oldalukon díszkard lóg.

A húsvéti szokás több alkalommal is megszakadt. Majoros Ferenc, akinek az édesapja is annak idején őrt állt a szent sírnál, az idén is megkezdte a Krisztus-katonák felkészítését az előttünk álló húsvéti ünnepekre. Mint mondta, az idén nyolc katonára számít, akik ugyanúgy gyakorolnak, mint ő és az édesapja is: − Az idén nagyszombaton egész nap őrzik a szentsírt, kettesével váltják egymást. Váltáskor, amely félóránként van, kivonják a kardot, tisztelegnek, majd katonásan helyet cserélnek. Ott lesznek az ünnepi szentmisén, a feltámadási körmenetre teljes létszámban kivonulnak. A lányok mennek együtt velük, vagyis kisérik őket, a körmenetet követően le kell térdelniük, és van még több mozzanat, amit csak gyakorlással lehet elsajátítani. A húsvétvasárnapi nagymisén kivont karddal az oltár körül állnak, a mise után elkísérik az atyát a plébániára, és csak utána teszik el a kardot – magyarázta Maroros Ferenc.

A Krisztus-katonák a feltámadási szertartásig csak virágzölddel díszítik sapkájukat, feltámadásra viszont rózsaszínű virágot (újabban fehér jácintot) tűznek melléje. Egyes években gyertyavivő lányok kísérték őket, akik az egykori kenetvivő asszonyokra emlékeztettek.












P. L.