Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Lapszemle

Jó Pajtás,

2018. november 8.

 

A hatvannegy mező kismestereivel, azaz Vajdaság általános iskolás korú sakkreménységeivel találkoztunk múlt szombaton az óbecsei Samu Mihály iskolában. Képes riportban számolunk be a mintegy száz résztvevő izgalmas vetélkedőjéről, mely az újvidéki Kosta Trifković iskola csapatának hozta meg a legnagyobb sikert, nem kevésbé a magyarcsernyei Nagy Anitának, aki immár 3. egyéni bajnoki címét szerezte meg a Jó Pajtás Sakktornáján.

Az előttünk álló szombaton sakk helyett a szép szót, az előadóművészetet tűzzük zászlónkra, és Udvarnokon rendezzük meg a 8. Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Versenyt. Csaknem negyven tanuló négy kategóriában több mint húsz vajdasági magyar szerző művét adja elő, díszvendégünk Csík Mónika lesz.

A világháló mindig segít – véli az eheti számunk címlapján szereplő Kopunovity Dániel, a topolyai Csáki Lajos iskola hatodikosa, aki nem csak a számítógép világának, hanem a vele gyakran összeegyeztethetetlennek tűnő olvasásnak, és lapunknak is jó barátja.

Ritka évfordulót jegyzett az óbecsei Petőfi Sándor iskola lapja, a Figyelő – Sveznalica. Kevés diáklap marad fenn Vajdaságban hat évtizeden át, ezért a Figyelő igazán rászolgált, hogy ünnepi műsorral emlékeztessen a diáklapkiadás fontosságára.

Mi fán terem a Mi fán terem? – kérdezheti az, aki nem járatos a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban. A rendezvényeiről ismert művelődési intézmény szombati foglalkozásaira hívjuk fel a figyelmet.

Eheti lapszámunk ezenkívül arra is keresi a választ:

Vajon mit üzen a tizenéveseknek Mark Twain Tom Sawyer-e?

Miért érdemes újraolvasni az örökifjú regényt, és megragadni a ritka alkalmat, megnézni az előadást az Újvidéki Színház feldolgozásában?

Miről emlékezünk november 11-én?

Milyen tragédiát okozott a száz éve fejeződött I. világháború?

Mi a veszélyesebb: a levegőszennyezés, vagy a dohányzás?

Látni-e a daruvonulást az űrből?

Kik jelentkeztek új lemezekkel?

Mit kezdjünk a gonoszkodókkal?

Ezenkívül: bárki bekapcsolódhat még KARÁCSONYI NYEREMÉNYJÁTÉKunkba, melynek keretében hat hét alatt hat helyes választ kell adni hat szelvényen, a legszerencsésebbek közül pedig 12-en értékes nyereményben részesülnek. A főnyeremény egy Huawey-táblagép.

 

Nagy Magdolna szerkesztő