Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. január 3.

Miért?

Most, amikor az életvitelünkkel föléljük a bolygónk tartalékait, elpusztítjuk a környezetünket és ezáltal a saját emberi méltóságunkat, egy olyan válaszút elé kerültünk, amely rákényszerít bennünket arra, hogy sokkal értelmesebben bánjunk azzal a hellyel, ahol élünk. – Wilhelm József írása

A komfortzónából Kanadáig

A távolságra ajándékként tekintek. Ajándékként azért, mert nagyon sok mindent megtapasztalhatok általa önmagammal és másokkal kapcsolatban is. Gondolok itt a különböző kultúrákra, új emberekre és az érdekes életfelfogások megismerésére. – Pósa Tamara interjúja Vikater Olgával

„A butélia csak akkor szép, ha pálinkával van tele!”

Széchényi Jolán torontálvásárhelyi képzőművészet-tanár érdeme, hogy ennek a dél-bánáti a településnek olyan néprajzi tárlata van, amely a múltbéli idők értékes bizonyítéka. Ő az, aki a régiségeket összegyűjtötte, megalapította és kurátorként működteti a múzeumot, amelyre a helyiek méltán büszkék. – Milorad Mitrović riportja

Intő az osztályzásnak

Az ún. második idegen nyelv osztályzására vonatkozó eddigi gyakorlattal szemben ugyanis olyan utasítást adtak ki, hogy félévkor már nem érdemjeggyel, hanem – a hitoktatás és polgári nevelés értékelésénél használt – háromfokozatú, leíró minősítéssel kell értékelni. – Beretka Ferenc jegyzete az oktatásban uralkodó állapotokról

Nyugdíjba vonulási tudnivalók 2019-ben

A nyugdíjba vonulási feltételek gyakori változtatásainak útvesztőiben nehéz az eligazodás. Több olvasónk kérte, hogy foglaljuk össze az idénre vonatkozó tudnivalókat, így az öregségi, az előrehozott öregségi, és a rokkantnyugdíjjal kapcsolatos dolgokat is összegyűjtöttük. – Takács Magda összefoglalója

A búza minősége a rengeteg esőtől folyamatosan romlott

Az elmúlt években a termelők egyre kevésbé foglalkoznak a csőtörőzéssel, ezt egyre inkább kiszorítja a kombájnozás. Ez azért van, mert lassabb, időigényesebb a betakarítás, emberek kellenek a górézáshoz, a morzsoláshoz, idénymunkásokat pedig szinte már lehetetlen találni. – Tóth Imre Tomik Nimróddal beszélgetett

Becsület? Na ne már!

Harácsolás, népbosszantó törvények, politikai erkölcstelenség vesz körül bennünket. Aki nyugodtan és megbecsülten akar élni – annak csomagolnia kell. Nehéz idegenben élni – de ott a rendezett gazdasági viszonyok és kiszámítható jövő közepette legalább időszakosan, néha-néha, nagyon embernek és jól érzi magát még a vendégmunkás is. – Miskolczi József jegyzete

„A csomó a nyakkendőmön örök emlék lesz számomra”

Óbecsei és maradék gyermekek vettek részt az idei Parlamenti Gyermekkarácsonyon Budapesten. Az idén Varró Tódor, óbecsei ötödikest érte az a megtiszteltetés, hogy a Parlament gyermek-elnöke legyen, még ha csak pár órára is.

Kritikai nonszensz

A nyugalmazott pedagógus, aki a bajt abban látja, hogy az emberek olyan dolgokhoz is hozzászólnak, amelyekhez nem értenek, mi több, véleményüknek kizárólagos érvényt szeretnének biztosítani. De jelentkezett az autószerelő, nem mellesleg jótollú közíró is – Bence Erika írása a Camera Obscurában

Kattanj rá, nagyi

Farkas Ildikó időseknek segít boldogulni a számítógép és az internet világában

Vendégségben Óbecsén, Bajsán, Doroszlón, Gomboson, Felsőhegyen, Bajmokon

KÖZÉLET: Ki hogyan értelmezi az itt leírtakat? – Balla Lajos írása

MÚLTIDÉZŐ: A nők mindenütt megállják a helyüket

ASZTALIZENE: Breugel Bécsben – Radics Viktória írása

KÉPHISTÓRIÁK: Ruhája sejtetni engedte, hogy alatta nem visel semmit

TÁRCA: Csalás és csábítás – Nagy Nándor jegyzete

SAJTÓTÖRTÉNET: Avas fotelokban fekve… – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM – Pesitz Mónika jegyzete, Elor Emina versei

ÖTLETSAROK: Ötletek a téli depresszió ellen

NEM A GÓLYA HOZZA: Hogyan kell sportágat választani a gyereknek?

AZ ORVOS VÁLASZOL: A szaglás és az ízérzékelés zavara

HOROGRA AKADVA: Új év, új remény – Huzsvár József cikke

SPORT: Emlékmű a vitatott olimpikonnak – Németh János írása

KONYHA: Variációk maradékra

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Varga Zsuzsanna fotója látható.