Elhunyt Szerbia legidősebb polgára
Életének 107. évében, 2017. február 1-jén elhuny a szenttamási Kurjački Branko, aki Szerbia legidősebb polgára volt.
A településhez közeli tanyán élő Branko bácsi 1910. december 30-án született Szenttamáson. Életében összesen 10 országban élt anélkül, hogy elköltözött volna. Annak idején az Osztrák‒Magyar Monarchiában született, közben változtak az országok (és a határok), múltak az évek, lakóhelye viszont ugyanaz a szenttamási tanya maradt, ahol született.
A tanya egyik szobájában éldegélt, gyermekei, déd- és ükonokái látogatták. Szinte a végsőkig teljesen önellátó volt, egyedül hordta be a tüzelőt a fáskamrából, és felmászott kislétrán csutkáért a több mint 2 méter magas góréba. Többször is felkeresték a tévéstábok, újságírók, és érdeklődtek, hogy mi a hosszú élet titka. Az idős ember olyankor csak mosolygott, és azt mondta: ‒ Nincs titok, az életet úgy kell elfogadni, ahogy van. Dolgozni kell, tisztességesen, becsületesen, de ha úgy adódik, félre kell tenni a munkát, és egy kicsit önzőn viselkedni, inni, ennni, szórakozni…
Életében az első gyógyszert 50 éves korában itta meg, addig nem volt beteg, és orvosnál sem járt. Az I. világháborúra gyermekfejjel ugyan, de emlékezett: ‒ Nem volt mit enni. Az anyám adott egy kis darab kenyérhéjat és azt mondta, szedjek epret a fa alatt hozzá, és menjek játszani. Ebédre általában halat vagy főtt galambot ettünk. Halból a csatonában (mai DTD csatona), galambból pedig a padláson volt sok. A háború nagy nyomort hozott ránk, a katonák mindent elvittek – nyilatkozta három évvel ezelőtt az egyik szerb napilapnak Branko bácsi. Mint mondta, nagyapját a Monarchia seregébe sorozták be, de épen hazatért a „nagy” háborúból. Elmondta, már akkoriban nagyon jó viszonyban voltak a településen élő magyarokkal, egyetlen nemzeti színezetű incidensre sem emlékszik. A háborút követően, gyerekfejjel egyszerű pásztor volt, a teheneket és a jószágot vigyázta a legelőn. Felnőtt korában nagyon szerette a kocsmát és az ottani hangulatot, hiszen csaknem mindegyikben élő zene volt akkoriban: ‒ Nagyon nehéz volt felkelni reggel, és estig dolgozni a mezőn a hajnalig tartó mulatozást követően – emlékezett vissza az akkor 104 éves idős ember. Kurjački Branko 1940-ben vonult be katonának, mégpedig Szabácsra (Šabac), ahonnan hadifogolyként egy németországi gyűjtőtáborba került. Mint mondta, az ott eltöltött időszak nem volt túl nehéz, a németek tisztességesen bántak velük. Nyolc órát dolgoztak naponta, és kaptak elegendő élelmiszert, hogy túléljék. Sokat barátkoztak és kártyáztak az orosz hadifoglyokkal. Két év után hazaengedték, majd magyar hadifogságba került, ahonnan a II. világháború végén tért haza: ‒ A Monarchiában születtem, utána itt Jugoszláv Királyság volt, majd a háborút követően jött a szocializmus. Amikor végiggondolom az egészet, sokszor magam is elcsodálkozom azon, hogyan élhettem ennyi ideig – mondta. Angelina felesége 17 évvel volt fialabb tőle, és 7 éve temette el. Két fiuk született: Stevan a családjával helyben él, Dušan viszont már nagyon régen kiköltözött Svájcba.
Branko bácsi egyik utolsó interjújában elmondta még, hogy nagyon szerette a lovakat, szeretett énekelni, de saját bass-prím tamburáján is játszott.
Utolsó személyi igazolványát 1976-ban állították ki korlátlan időre, akkor 66 éves nyugdíjas volt.
P. L.
