Egyházi élet

Szenttamás.rs

 

A hittanos diákok gyújtották meg a negyedik gyertyát

 

Lassan egy hónapja készülődnek a szenttamásiak a karácsonyi ünnepekre. A templomudvarban már  november 26-án délelőtt elkészült az óriási adventi koszorú, a munkából pedig az összes művelődési egyesület kivette a részét. Az első gyertyát vasárnap a tuki óvodások segítségével gyújtották meg, a második gyertyát pedig a Hagyományápolók Klubjának tagjai, akik egyúttal a Mikulás-várást is megszervezték. Az elmúlt vasárnap a harmadik gyertyát a Pitypang Néptánc Egyesület tagjai, a negyedik adventi gyertyát pedig Süge Zsolt hitoktató hittanos diákjai gyújtották meg. A mínusz 6 fokos hideg ellenére a tízórási szentmise előtt ők is rövid műsorral kedveskedtek az érdeklődőknek.

Az Adventi hírnök című dalra esett a választásom, talán azért, mert a szenttamásiak – tudomásom szerint –  többnyire csak az első versszakát ismerik, és fontosnak tartottam azt, hogy az itteni hívőközösség is megismerkedjen a dal mind a négy versszakával. Tudjuk azt, hogy advent a várakozás ideje, a négy gyertya az adventi koszorún pedig egyértelműen azt jelzi, hogy ebben az időben készülünk Jézus születésének ünnepére. Istennek hála, hogy a nagy hideg ellenére is, zenei kísérettel meg tudtuk oldani a dal előadását mindannyiunk nagy örömére – mondta lapunknak Süge Zsolt. Hozzátette, főleg a felsősök számára hirdette meg a gyertyagyújtási, illetve a rövid műsorban való részvételt, nagyjából 150 gyerekre számított: Ennek ellenére mintegy ötvenen jelentek meg, ami annak tudható be, hogy igen sok a náthalázas, beteg gyerek az óvodákban és az iskolában is. Tudni kell azonban, hogy mindannyian nagyon lelkesen készültek, és azok, akik itt voltak, mindent beleadtak abba, hogy a műsor szép legyen. Igen, hideg van, de a szívekben mindenképpen meleg van, és már nagyon várták a fellépést. Hasonló lelkesedéssel fogadták a Kosztolányi Dezső céltársulás felkérését az óbecsei és a dreasi Lurkóház számára szervezett gyűjtő akcióra. Nagy öröm volt számunkra, hogy segíthettünk. A gyerekek itt is megmutatták, hogy mennyire lelkesen adakoznak. Mottónk a jót tenni jó volt, és valóban nem számít, hogy ilyenkor, amikor segíteni kell, mínusz hat vagy mínusz tíz fok van. A gyerekek belül, a szívükben érzik azt, hogy valami különös történik a világban, hiszen Jézus születésének ünnepe világméretű esemény. Örülök annak, hogy az utóbbi években ez az ünnep kezdi visszanyerni régi fényét, annak pedig méginkább, hogy sokan rájöttek: a belső ünnepi készülődés sokkal fontosabb, mint  a külső, azaz a látszat – fejtette ki gondolatait a szenttamási hitoktató.


Meggyújtották a negyedik gyertyát

Meggyújtották a negyedik gyertyát

Meggyújtották a negyedik gyertyát

 

P. L.