Alapszintű nyelvtudással könnyebb a boldogulás
Az utóbbi évek egyik jellemző társadalmi/gazdasági jelensége Szerbiában, hogy egyre többen mennek külföldre hosszabb-rövidebb időre tanulni, dolgozni, egzisztenciát teremteni. Egyesek hazajönnek, nem szeretnének másik országban letelepedni, sokan viszont a külföldi új otthon mellett döntenek. Mindkét oldalnak megvannak a pro és kontra érvei.
A december közepéig tartó 12 részes interjúsorozatban olyan egyéneket, fiatalokat, családokat szólítunk meg, akik itt hagyták otthonukat és ideiglenesen vagy véglegesen külföldre költöztek.
3. rész
Kis Hermina Linzből válaszolt kérdéseinkre
A szenttamási Kis Herminának a zombori tanítóképzőben egyetlen vizsgája maradt, amikor összecsomagolt, és kiköltözött Ausztriába édesapjához, aki már ott dolgozott. Interjúsorozatunk harmadik részében Hermina osztja meg az olvasókkal a történetét, az ottani tapasztalatait.
‒ Nem mondhatnám, hogy bármiből is elegem lett. Látva azt, hogy a családomban és környezetemben élők mennyit küszködnek azért, hogy az alapvető életszínvonalat biztosítsák maguknak, a költözés tűnt logikus döntésnek. Emlékszem, egy szerdai napon édesapám felhívott, hogy lenne munkalehetőség Ausztriában. Vasárnap már útnak is indultam egy utazótáskával, német nyelvtudás nélkül. Így visszagondolva, ez nagyon merész vállalkozás volt, de akkor annyira motivált voltam, hogy semmi sem tűnt nehéznek.
‒ Mikor és hogyan vetődött fel benned az elvándorlás gondolata?
‒ Az egyetemi éveim végén, az utolsó vizsga előtt jött a nagy lehetőség. Egyszerűen mérlegeltem és kijöttem. Gondoltam, a vizsgára és a diplomázásra kint is felkészülhetek, de a munka mellett sajnos ritkán volt lehetőség tanulni, készülni. Nem volt tehát könnyű, de végül sikerült. Igaz, nem négy év alatt diplomáztam, de ha most állnék újra választás előtt, most sem tennék másképp. Úgy akartam élni, ha dolgozom, legalább legyen értelme. Ne kelljen például évekig gyűjteni egy új mosógépre, ha a régi elromlik. Hogy megengedhessem magamnak saját autó vásárlását. Ezért jöttem ki.
‒ Hol sikerült munkát, lakást találni, milyen feltételekkel?
‒ Kiköltözésem után egy hónappal már sikerült is munkába állnom, viszont megfelelő lakást találnom három hónapba került. Azóta már kétszer költöztem, s most végre olyan helyen lakom, ahol nagyon jól érzem magam.
Schlögener Schlinge - Dunakanyar
Pillanatképek a régióról, ahol Hermina él
Először egy takarítói cégnél dolgoztam három évig. Az elején nehézséget okozott német nyelvtudás nélkül boldogulni, ám pár hétre rá szerbekkel kezdtem el dolgozni, így már meg tudtam értetni magamat. Az elején azt hittem, hogy ez szerencsés helyzetnek, de visszagondolva úgy vélem, hátráltatta a német nyelvtudásom fejlesztését. Sosem felejtem el, hogy az első fizetésem négyszer annyi volt, mint édesanyám akkori havi kereste. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Ausztriában nem csak a bérek, hanem a megélhetési költségek is magasabbak: pl. a lakbér, járműbiztosítás, tévé- és telefon-előfizetés stb. Viszont Ausztriában a kevésből sokkal könnyebben meg lehet élni, mint Szerbiában. Itt minimálbérből fenn tudja magát tartani az ember, két fizetésből viszont akár spórolni is lehet, de ez attól is függ, kinek milyenek az igényei.
Pillanatképek a régióról, ahol Hermina él Linz és környéke ‒ Mit dolgozol jelenleg? Nehéz-e a munkád, szeretnél-e máshol dolgozni, és ha igen, akkor mit?
‒ A takarítói cég után végre sikerült elhelyezkednem egy iskolában. Jelenleg sajátos nevelést igénylő gyermekek nevelésével foglalkozom, nagyrészt autistákkal. Vannak könnyebb és nehezebb napok is, mint minden más szakmában. De a szeretet, amelyet a gyermekektől kapok, minden nehézségért kárpótol. Mivel mindig is az volt az álmom, hogy gyermekekkel foglalkozzak, ezért nem gondolkodom a munkahelyváltásra. Nem volt könnyű idáig eljutni, de egy kis szerencse és a magunkba vetett hit által elérhetjük a céljainkat és álmainkat. Persze, elegendő kitartás kell hozzá. Hallstatt Hallstatt ‒ Hogyan fogadtak benneteket Ausztriában?
‒ Egyelőre pozitív véleményem van mindenről. Sosem ért bántódás a német nyelvtudás hiánya vagy az állampolgárságom miatt. Általában segítőkészek az osztrákok, viszont sokban könnyíti pl. az ügyintézést, ha legalább alapszinten tud az ember németül. A párom azt mondja, hogy szerinte mindegy, hogy öt, tíz vagy akár huszonöt éve élünk Ausztriában és tökéletesen beszéljük-e a nyelvet, akkor is lesz egy fal az osztrákok és a külföldről betelepültek között. Nem értek ezzel egyet. Szerintem itt csak kulturális és mentalitásbeli különbségekről van szó. Szomszédjaink között vannak osztrákok is és külföldiek is. Velük az „élni és élni hagyni” elv alapján élünk együtt. Traunsee ‒ Vannak-e a közelben még vajdaságiak, magyarok? Honvágyad van-e?
‒ Linz környékén elég sok magyar él, van egy pár ismerősünk. Vajdaságiakkal nem igazán találkoztunk. Nincs honvágyam, viszont Máté Péter Elmegyek című dala a mai napig érzékenyen érint. Édesanyámnak volt a legnehezebb, mert ő jól érezte magát Szerbiában, viszont az édesapám és utánam érzett hiány arra sarkallta, hogy kijöjjön utánunk, hátrahagyva a család másik felét, a barátokat és az ismerős környezetet.
A párom Magyarországról költözött ki két éve, őt is elfogja néha a honvágy. Azt mondja, sosem fogja teljesen az otthonának érezni Ausztriát. Szerinte van egy szakadék a magyar és az osztrák világszemlélet között, amely minden bizonnyal a két ország történelméből adódik. Mások az osztrákok, mint a magyarok. Nehezen engednek közel magukhoz. Nem azért, mert külföldi vagy, hanem mert ők ilyenek. A párom nem tudja igazán megfogalmazni, mi hiányzik neki Magyarországról. Néha semmi, néha meg minden: az ismerős tájak, a zene, az ételek és néha a tudat, hogy a családtól és a barátoktól csak kilométerek választanak el, nem pedig egy egész ország. Nekem hiányoznak az otthoni ízek, főleg a húsfélék.
‒ Szórakozási lehetőségek? Szabadidő? Hétvégék?
‒ Szórakozási lehetőségből nincs hiány. A páromnak is és nekem is szabadok a hétvégéink, ilyenkor szoktuk kipihenni a hétköznap fáradalmait. Emellett, ha épp nincs tanulnivaló, kirándulni szoktunk.
‒ Ha itthon javul egy kicsit a helyzet, tervezel-e hazajönni?
‒ Nem szeretnék többé visszaköltözni Szerbiába. Itt már sikerült egy szép kertes házhoz jutni, igaz hitelre, de mivel valahol lakni kell és fizetni a lakbért, ezért ezt jobb megoldásnak láttuk. Az elején nagyon féltem belemenni, hisz sok pénzről van szó és sok-sok évről. Tisztában vagyok azzal, hogy megfontoltan, de kockáztatnunk is kell az életben, hogy sikeresek legyünk, ezért belevágtunk.
‒ Mit üzennél azoknak, akik még gondolkodnak, menjenek-e vagy maradjanak?
‒ Azt üzenném azoknak, akik még Szerbiában vannak, de terveznek külföldre menni, hogy mindenképpen minimális nyelvtudással induljanak útnak, és legyenek nagyon kitartóak.
P. L. H. F. H. Fénykép: Kis Hermina A projektum a Vajdasági Autonóm Tartomány, Tartományi Kulturális, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság támogatásával valósul meg
