Hírek

Szenttamas.rs

 

 

105 egyetemi hallgató kap támogatást Szenttamáson

 

Pénteken délelőtt a szenttamási községháza dísztermében 105 egyetemista írta alá az ösztöndíjszerződést az önkormányzattal a 2017/2018-as tanévre.

Az önkormányzat az idén 10 hónapon keresztül 26 elsőéves, 7,00–7,99 átlaggal 30 felsőbb éves, 8,00–10,00 átlaggal pedig 49 egyetemistát támogat.

Radivoj Paroški polgármester elmondta, az önkormányzat állta a szavát, és szerződést kötött minden olyan hallgatóval, aki nem ismételt évet, de az idéntől már a 7,00 tanulmányi átlaggal rendelkezőket is támogatják: ‒ Mindent összegezve az előző évekhez viszonyítva az idéntől több ösztöndíjast támogatunk, és az ösztöndíj is magasabb lesz. Tavaly 78 egyetemistát támogattunk, az idén pedig 105 hallgató kap támogatást a költségvetésből. Enyhítettünk a pályázati feltételeken, így már a 7,00 átlaggal rendelkezők is kapnak ösztöndíjat, amit az idén visszamenőleg januártól októberig utalunk majd, tehát az egyetemisták a nyár folyamán is kapják a pénzt. A községi költségvetésből erre a célra 4,15 millió dinárt különítettünk el. Két kategória lesz: az egyikbe azok a hallgatók tartoznak, akik átlaga 8,00–10,00-ig terjed, ők ötezer, míg a 7,00–8,00-ás átlaggal rendelkező egyetemisták háromezer dinárt kapnak havonta – pontosított a szenttamási polgármester.












 

P. L.