Művelődés

Szenttamas.rs

 

Radnóti Miklósra emlékeznek Szenttamáson (is)

Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulójára emlékeztek 2019. augusztus 31-én Borban. Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, versvándor ekkor indult útnak, hogy bejárja az erőltetett menet útját, amelyen Radnótiék haladtak Bortól Abdáig.

A kunszentmiklósi tanár Radnóti szobrától indult, hogy 820 kilométert megtéve 2019. szeptember 24-én a Győr melletti Abdára, a költő halálának feltételezett helyszínére érkezzen. Közben több mint 100 településen halad át, naponta 25‒30 kilométert gyalogol. Vajdaságban 9 napot tartózkodik.

A lélek útján nevet viselő verszarándoklat egyik állomása a szenttamási Gion Nándor Emlékház lesz, ahol Tóth Péter Lóránt szeptember 15-én (vasárnap) 18 órai kezdettel adja elő a Bori notesz és a költő más versei alapján készített produkciót.

A versmondó zarándoklatát a kunszentmártoni polgármester furgonnal kíséri, amely gyakran majd éjjeli menedékül is szolgál, valamint a Pannon Televízió négyfős stábja is, hogy dokumentumfilmet készítsenek a különleges vállalkozásról.



szenttamas.rs