Hírek

Szenttamas.rs

 

Ezüstérmet hozott a szenttamási atléta

Augusztus második hétvégéjén Szávaszentdemederen (Sremska Mitrovica) tartották Vajdaság Nyílt Atlétikai Bajnokságát a fiatalabb juniorok számára.

A Szenttamási Atlétikai Klub négy versenyzővel indult a megmérettetésen. Paska Imre, a klub elnöke portálunknak elmondta, nagyon elégedett az elért eredményekkel, hiszen a mezőny erős volt:

− Ivana Penčić a 3 kg súlyú kalapácsvetésben az 5.,valamint súlylökésben (3 kg) a 8. helyen végzett. Kis Marina a 100 méteres síkfutásban állt rajthoz, súlylökésben pedig az 5. helyen végzett. Pápista Emil 100 méteres futásban jó eredményt ért el, a 6. lett. A legjobb teljesítményt Đurđina Čobanov nyújtotta, aki kalapácsvetésben 42,74 méterrel egyéni csúcsot döntött és, ezzel a 2. helyen végzett, diszkoszvetésben (1 kg) pedig a 4. helyre került – mondta a klub elnöke.




 

Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs