Sport foci

Szenttamas.rs

 

A Szerb Liga a cél

 

Sajtótájékoztatót tartott pénteken a szenttamási Srbobran Labdarúgó Klub vezetősége. Az összejövetel témája a klub eddigi sikerei, továbbá a klubhelyiségek és az épület teljes felújítása volt. A Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában szereplő csapat teljesen felfiatalított gárdája az őszi idényben kiválóan játszott, a tavaszi részt a táblázat negyedik helyéről várta.

Sajtótájékoztató

Az élvonalban folyó focizásnak nemcsak az eredményei jók, hanem a játékosok fegyelmezettek, rendszeresen járnak edzésekre, az idény előtti előkészületi mérkőzéseken is folyamatosan kivolt a 22-es létszám, tehát teljes a keret – mondta Dušan Jolić segédedző. Kiemelte, a cél az, hogy a klub a környéken a legerősebb csapat legyen, és már a következő idényben megcélozza a magasabb rangfokoztatot, azaz a Szerb Ligát, mert szerinte a kék-fehérek megérdemelik, hogy ott játszanak. A csapat teljesen felkészült tehát a tavaszi folytatásra, és igyekezni fogunk szép labdarúgást játszani – tette hozzá Predrag Radovanović, a Srbobran új támadója.

Jovica Tešić, aki 2016 végén került a kiserdei csapat igazgatói székébe, elmondta, a jelen pillanatban a legfontosabb a jobb és korszerűbb felkészülést és edzést elősegítő klubhelyiségek rendbetétele, azt követően pedig a stadion és a lelátók rendezése következik. Mint mondta, a klub épületének tatarozása a tervek szerint 20 nap múlva befejeződik, és a korszerű, a környéken talán legmodernebb öltözők, tusolók biztosítani fogják a még jobb eredmények elérését: Amikor az elmúlt év végén a labdarúgóklub élére új vezetőség került, szinte azonnal elkezdtük magának az épületnek a tatarozását, hogy a játékosoknak minél jobb feltételeket biztosítsunk az edzésekhez. Szerintem ez nagyon jó lépés volt. Szeretném megköszönni az önkormányzatnak és a védnököknek, hogy támogatták ezt az elképzelésünket. Mindennek már látszik az eredménye, nemcsak az épületen, hanem a játékon is. Az épületet, amelyet „örököltünk” egyáltalán nem volt olyan állapotban, hogy azt használni lehetett volna, és nem győzök csodálkozni azon, hogy a felügyelőség nem csukta be, elsősorban a használhatatlan mosdók és a rossz villanyhálózat miatt mutatott rá az igazgató. Mint mondta, annyira rossz állapotban volt minden, hogy egy teljes tatarozásra volt szükség, amelyet több fázisban végeztek el. Az első részben kicserélték a teljes padlózatot, az öltözőkbe új bútorzat került, de újak a tusolók és mosdók is. Kicserélték továbbá az összes külső és belső nyílászárót, a vízvezetéket, új csempék kerültek a falakra, és mindent átfestettek. A következő lépés a külső homlokzat felújítása lesz. Szerintem ilyen öltözők és mosdók még az első ligában játszó csapatoknak sincsenek. Törekszünk tehát, hogy a szenttamási labdarúgást egy magasabb szintre emeljük, mert a kisváros ezt megérdemli – tette hozzá a klub első embere. Elmondta még, lépésről lépésre haladnak: az első a klubhelyiség rendbetétele és az edzési feltételek biztosítása, majd maga a játékkal való foglalkozás. Nagyon jó pályák állnak a labdarúgók rendelkezésére, a stadion mellett még két teljesen rendbeszedett pályán folynak az edzések: Már az úvidéki Proleter csapata is tartott itt edzéseket. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki továbbá a Super Ligában szereplő szabadkai Spartacus csapatával, és úgy tűnik, támogatásukkal elérhetjük céljainkat. Úgy gondolom, hogy a futball egy olyan intézmény, amely közelebb hozza az embereket egymáshoz. Példamutató feltételeket teremtünk a klubban, és azt szeretnénk, ha a Srbobran Labdarúgó Klub a szenttamásiak büszkesége lenne, és sikerülne egy olyan csapatot összehozni, amely valóban a legjobb kiadásban működne. Ugyancsak a terveink közé sorolható, hogy a fiatal, tehetséges labdarúgók bázisáva váljunk, hiszen mint ismeretes, sok neves focista pályafutása éppen ebben a stadionban kezdődött – mondta Jovica Tešić.

Slaviša Tešanović, a klub elnöke a sajtótájékoztatón az újságíróknak több olyan számlát is felmutatott, amelyeken jól kivehető, hogy ki pénzeli a jelenlegi munkálatokat, és mire mennyi pénzt költöttek: Az önkormányzattól olyan ígéretet kaptunk, hogy a klub épületének felújítására 2,6 millió dinárt hagytak jóvá, de eddig egyetlen dinárt sem kaptunk, és ezt dokumentumokkal igazolni tudjuk. Nem kételkedünk abban, hogy a községi hatalom betartja ígéretét, de mindent, amit eddig sikerül felújítani, a saját zsebünkből pénzeltük. Persze segítettek a klub támogatói is, akik jártak nálunk, megértették a lényeget, és támogatják azt, amit csinálunk. Ma éppen a Sat-Trakt cég képviselői látogattak meg bennünket – mondta a klub elnöke. Hozzátette, a klub az idén szeptemberben házigazdája lesz egy nemzetközi labdarúgó találkozónak, ahova két csapatot várnak.

A felújított öltözők

A felújított öltözők

A felújított öltözők

 

Paraczky László