Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Őszi bajnok a Mladost-Radost

 

Értékes három pontot szereztek a szerb liga Vajdaság csoportjában szereplő szenttamási Srbobran labdarúgói az elmúlt hétvégén. Csapatunk a kiserdei pályán a táblázat felsőházában tanyázó pancsovai Dinamo 1945 csapatát fogadta, és 2:0 arányban győzött. A kék-fehéreknek ez volt az őszi idényben az ötödik győzelmük, és jelenleg 18 bajnoki ponttal a táblázat 11. helyén állnak. A következő fordulóban csapatunk a Nova Pazova-i Radnički vendége lesz.

A Vajdasági Liga északi csoportjában szereplő turiai Mladost labdarúgó csapata vasárnap hazai pályán a cservenkai Crvenka együttesét fogadta. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, azonban a vendégek lassan felzárkóztak, így a mérkőzés 2:2-es döntetlennel ért véget. Az őszi bajnoki idény 12 fordulója után a Mladost nincs irigyelésre méltó helyzetben, ugyanis mindössze három győzelemmel a táblázat 13. helyén áll. A turiai labdarúgók a következő fordulóban Bácsordason (Karavukovo) vendégszerepelnek, ahol a Polet együttesével mérkőznek. A találkozó szombaton 13 órakor kezdődik.

A Szabadkai Körzeti Ligában szereplő nádaljai Napredak labdarúgói a 12. forduló keretében Györgyénen vendégszerepetek, ahol a Đurđin csapatával 1:1-es döntetlent játszottak. A nádaljai csapat jól teljesített, és csak sajnálni lehet, hogy a csatárok nem használták ki a kiváló gólhelyzeteket. A Napredak jelenleg a táblázat 11. helyén áll, 13 bajnoki pontot gyűjtött. A következő fordulóban csapatunk ellenfele a szikicsi (Lovćenac) Njegoš csapata lesz.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában versenyző Mladost-Radost labdarúgó csapata már az elmúlt héten bebiztosította a bajnoki címet, ugyanis 3:0 arányban verte a torzsai (Savino selo) Budućnost együttesét. A rajcsúri labdarúgók az őszi idényben a 9 lejátszott mérkőzésből nyolcat megnyertek, és 24 bajnoki ponttal a táblázat első helyéről várják a tavaszi folytatást. A Mladost-Radost csatárai a kilenc mérkőzés alatt 39 gólt lőttek, a csapat pedig mindössze 3 gólt kapott, ami valóban kiváló teljesítmény. Szerkesztőségünk ezúton gratulál a Mladost-Radost együttesének a sikerhez.

 

P. L.