Sport hírek kosárlabda

Szenttamas.rs

 

Jó ütemben haladnak az előkészületek

A szenttamási Srbobran Kosárlabda Klub ifjúsági csapata óriási lendülettel készül az október elején sorra kerülő bajnoki idényre. Jó formában és hangulatban, optimistaként várják az első összecsapásokat.

A csapat edzője, Jovica Andrić közel másfél hónapja vezeti az edzéseket, és mint mondta, az előkészületek jó ütemben folynak. Összeállt az a 25 játékos nevét tartalmazó lista, akikre az előttünk álló őszi bajnokságban számít: − Nem volt könnyű eljutni a keretig, hiszen többen sérüléssel bajlódnak, mások a vidéken való továbbtanulás miatt nem tudnak többé edzésekre járni. Jó hír viszont, hogy vannak visszatérő játékosaink is, akik egy ideig máshol szerződtek, rájuk is számítunk. A fő cél a második Szerb Liga élvonalába történő jutás, amely egyúttal jövőre a magasabb rangfokozatban való szereplést is biztosítaná a csapatnak – mondta bevezetőjében Jovica Andrić. Kifejtette, jelenleg öt korosztályban mintegy hetven fiatal kosarazójuk van, valamennyiük számára az edzések július 29-én kezdődtek.

− Elégedett vagyok az eddigi eredménnyel, bár az idősebbek közül többen munkaviszonyban vannak, így nem tudjuk időben minden játékossal összehangolni az edzéseket. Viszont már most van 5-6 kitűnő játékosunk, akik szerintem hamarosan az első csapathoz igazolnak. A másik fontos dolog, hogy a 2004-es és 2005-ös generációból néhányan az első csapattal közösen edzenek. Mindent összegezve október elejére, azaz a bajnoki idény kezdetéig egészen biztosan lesz 20 olyan játékos a csapatban, amely bármely ellenféllel felveheti a versenyt − magyarázta a fiatal kosarazók edzője.

A továbbiakban elmondta még, hogy a klub eddigi elnöke, Ninoslav Jokanović az elnökségbe került át, eddigi munkáját Simin Ljubimir vette át. Ljubomir ugyanis huzamosabb ideig az első csapatnak játszott, szinte mindegyik pozícón jól feltalálja magát, a klubban is szinte családtagként tisztelik játékostársai. Szeptembertől a csapatba két erősítés érkezett Újvidékről, Jovan Antić és Dušan Samardžić. Antićtyal néhány évvel ezelőtt közösen játszottunk, Samardžić viszont már két éve az Akademik kosárlabda csapatának tagja. A csapat harmadik erősítése Miloš Stojinović, aki a hatodik fordulóban komolyan megsérült, jelenleg szorgalmasan edz, gyakorol, a konditeremben próbálja formában tartani magát. Negyedik erősítésként Šijačić Igor érkezik, aki már játszott a szenttamási csapatnak, de az újvidéki Vojvodinához igazolt. Tavaly kiválóan játszott, neki köszönhető, hogy a 2002-es generáció bajnok lett. Úgy gondolom, hogy ezekkel az erősítésekkel megnyílik az út a bajnoki cím, ezzel együtt pedig a magasabb rangfokozatba való jutásért. A második ligában egyébként 18 csapat került, ezért a liga két részre osztódik 9-9 csapattal. Mindkettőből az első négy jut tovább. Ahogy jelenleg a helyzet áll, véleményem szerint a zombori Joker csapata a legerősebb, második a szépligeti (Gajdobra) Hercegovac, a harmadik helyen pedig a mi csapatunknak kellene lennie. A szenttamási kosarazók jelen pillanatban öt korcsoportban versenyeznek: a senior csapat mellett a 2003-ban, a 2004-ben született fiúk, továbbá a 2006-ban és 2008-ban született pionírok edzenek, játszanak. Elsődleges tervként a közeljövőben szeretnék, ha az első csapatban 12 szenttamási kosarazó játszana, így nem kellene vidéki játékosokat alkalmazni. Ugyanakkor megköszönte a támogatást a szenttamási önkormányzatnak és Ninoslav Jokanovićnak, aki mindent beleadott, hogy a szenttamási ifjúsági csapat rövid idő alatt a vajdasági kosárlabda élvonalába kerüljön.



 

 

P. L. (Fotó: A. B.)