Hírek

Szenttamas.rs

 

Ismét Montenegróban nyaralhatnak az eminens orosházi diákok

 

Július 10-én indult el Orosházáról az a 20 diákból és 4 kísérő nevelőből álló csoport, amely az Adriai-tenger mellett tölthet tíz napot Orosháza testvérvárosának, Szenttamásnak köszönhetően.

 

Kilenc évvel ezelőtt a két település hagyományt teremtett. A legkiemelkedőbben teljesítő diákok a partner önkormányzat segítségével külföldre utazhatnak. Orosházáról 20 általános és középiskolai diák részesült az idén ebben a jutalomban. A fiatalok kiváló tanulmányi eredményük, közösségi hozzájárulásuk vagy sportteljesítményük elismeréseképpen vehettek részt az úton. Közülük sokan országos versenyeken öregbítették iskolájuk, városuk hírnevét.

A tíznapos program keretében nemcsak az Adriai-tenger habjaiban mártózhatnak, hanem különböző programokon is részt vehetnek a diákok, például már sikeresen megmászták a szállásukhoz közeli hegyet, látták a hegytetőre épített erőd romjait. Éjszakai hajókiránduláson is részt vettek, amely során megtekintették Budva óvárosát és a partmenti kirakodóvásárt. A tanulók ezen túlmenően megismerkedhetnek a helyi ételspecialitásokkal is és Bar nevezetességeivel.

További terveik között szerepel egy autóbuszos túra Kotorba, ennek és a kiutazásnak a költségeit Orosháza Város Önkormányzata vállalta magára.

A szenttamási fiatalok is rövidesen Orosházára érkeznek, hogy megismerkedjenek a város és környékének nevezetességeivel.

szenttamas.rs

Az orosházi diákok és kísérő tanáraik a sutomorei hegyen, a háttérben a strand

 

(Fotó: Szalók József)