Hírek

Szenttamas.rs

 

Piros színű víz ömlik a Bácskai Nagycsatornába

 

Miután a szenttamási Ökológiai Központ által hétfőn és kedden készített fényképek ellepték a közösségi portálokat, felforrósodtak az indulatok nemcsak Szenttamáson, hanem az egész tartományban.

A zöldek a tavasszal egy drónt kaptak ajándékba, amellyel folyamatosan figyelik a terepen történő környzetszennyezéseket, a készülék segítségével pedig olyan helyek is megközelíthetők (erdős, mocsaras-iszapos területek stb.), amelyek egyébként földről csak nehezen vagy sehogyan sem érhetők el. A hétfőn készült felvételeken jól látható, hogy egy vastagabb csövön keresztül piros színű folyadék folyik a Bácskai Nagycsatornába. Miután az aktivisták alaposabban megvizsgálták a terepet, azt mondják, hogy ezért a közelben lévő BSP Vetőmag Nemesítő és Forgalmazó Központ a felelős.

Az Ökológiai Mozgalom figyelmeztet arra, hogy az említett gyárból kijövő szennyvizet valószínűleg a csatornába engedik, aminek piros színe arra a rovarölő szerre emlékeztet, amely megvédi a vetőmagot a gombasodástól. Egyszerűbben fogalmazva méregről van szó.

A szenttamási mozgalom vezetője, Dragan Kurjački elmondta, a látottakat rögzítették, és először a polgármesteri hivatalt értesítették, majd a községi környezetvédelmi felügyelőséget. A felügyelőasszony válasza az volt, hogy nincs felhatalmazása a szennyvíz és a mérgek területén, ezért forduljanak a tartományi felügyelőséghez.

− Rövid időn belül bejelentkeztem a polgármesterhez, aki soron kívül fogadott, és megmutattam neki a terepen készült felvételeket. Azonnal hívta a környezetvédelmi felügyelőt, és elrendelte, hogy menjen ki a helyszínre, mérje fel a helyzetet, mindenről készítsen jegyzőkönyvet, valamint fotókat, majd ezeket a legrövidebb időn belül továbbítsa a tartományi illetékeseknek. A polgármester külön kiemelte, ami a környezetszennyezést illeti, nem lesznek érintetlenek.

A szenttamási mozgalom vezetője hozzátette, a felügyelő járt a helyszínen, és mindent nyilvántartásba vett, valamint volt az említett gyárban is.

Az esetről a polgármester a következőket nyilatkozta: − A polgároktól arról értesültünk, hogy a BSP Vetőmag Nemesítő és Forgalmazó Központ közelében szennyezett víz került a csatornába. Azonnal a helyszínre küldtem a környezetvédelmi felügyelőt, hogy hivatalos jegyzőkönyvet készítsen, és azt a lehető legrövidebb időn belül továbbítsa a tartományi illetékesek szerveknek. Az esetről értesítettük a köztársasági felügyelőség is. Szeretném kiemelni, hogy a jelenlegi községi vezetőség nem fogja tolerálni a környezetszennyezőket. Arra fogunk törekedni, hogy a környezetszennyezők ne ússzák meg büntetlenül, és a jövőben is minden reagálásunk gyors és hatékony lesz.

Az esetről az érintett vállalat nem adott ki közleményt, viszont egy személy, aki régebben ott dolgozott, elmondta, csávázó anyagról van szó, ami méreg: − Az ott dolgozók vízzel mossák a csávázó edényeket, hordókat, a csávázó gépet stb., és ettől ilyen piros színű a víz. Az igazi méreg színtelen. Hogy a csávázási folyamatot követően a kukorica, szója vagy búza vetőmagot megkülönböztessék a még nem csávázott szemtől, ilyen színes, piros tintával festik be. Annak idején mi lilára festettük – mondta a nevét nem vállaló egykori dolgozó.





 

Paraczky László (Fotó: EPOS)

szenttamas.rs