Egyházi élet

Szenttamas.rs

 

A Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe Szenttamáson

 

A szenttamási római katolikus templomot a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére szentelték fel, a templombúcsú szeptember 14-én tartják. Az ünnepen két történelmi eseményre, Krisztus keresztjének megtalálására, valamint visszaszerzésére emlékezik az egyház. A történelmi esemény 335. szeptember 13-ára tevődik, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. Ezt a keresztet másnap, szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása.

Csütörtökön 8 óra 30 perckor a templomudvarban gyülekeznek a hívők, ahonnan 8 óra 45 perckor indul az ünnepi menet a kálváriára. A keresztúti ájtatosságot követően a menet 10 órakor érkezik vissza a templomba. Az ünnepi szentmisét Harmarth Károly ferences atya celebrálja, szentbeszédet pedig Pósa László, óbecsei plébános mond.

A templombúcsú este 19 órai kezdettel az iskolaudvarban jó hangulat és élőzene mellett folytatódik.

szenttamas.rs



Készülődés a tempom búcsúra 2016. szeptember 13. képek