Hírek

Szenttamas.rs

 

Útlezárás Szenttamáson is

Egy órán át tartott a péntek délutánra bejelentett szenttamási Nagyhíd lezárása. A közel 30 traktor a híd mindkét oldalát, azaz a települést kettészelő Újvidék és Szabadka közötti 100-as számú főutat zárta le.

A földművesek több napja az alacsony felvásárlási árak, a magas üzemanyag- és műtrágya árak és a vízlecsapolási illeték miatt immár negyedik napja tüntetnek, és követelik, hogy az aszályt hirdessék ki természeti csapásnak. A tüntetők Újvidéken tegnap két alkalommal egy-egy órára lezárták a péterváradi hidat, mára viszont a tiltakozások szinte az egész tartomány területére kiterjedtek. Paracki László szenttamási termelő, aki traktorával három napig a báni palota előtt állt elmondta, csütörtökön a péterváradi hidat először 14 óra után, majd este 18 órától zárták le mindkét irányban egy-egy órára.

− Mint ismeretes, egy delegációnk járt a kormányfőnél, de a megbeszléseknek nincs konkrét eredménye, így folytatódnak az útlezárások. Követeléseinket világosan megfogalmaztuk és ettől nem állunk el. 700 eurót kértünk a napraforgó tonnájáért, ők 530-at kínáltak. Kértük, hogy legalább december 31-ig biztosítsanak üzemanyagot 150 dináros áron, ezt sem fogadták el. Kértük a 15 dináros tej- és a 30 százalékos műtrágyatámogatást is. Mivel nem sikerült megegyezni, a traktorok maradnak. Egyedül annyit sikerült elérni, hogy a rendőrség visszavonja a feljelentéseket, amelyeket a traktorvezetők ellen tettek, többek között a szabálytalan közlekedés miatt – mondta László.

Péntek délutánra már erősödtek a tiltakozások. Szenttamáson 16 óra tájban a gazdák traktoraikkal lezárták a Bácskai Nagy-csatornán lévő Nagyhíd mindkét oldalát, azonban nem egész egy óra múlva a közlekedési rendőrség kérésére a hidat felszabadították, és a csatornától mintegy 100 méterre, a Reahem vállalat közelében zárták le az Újvidék−Szabadka főutat. A tiltakozás és az útzárlat 21 órakor ért véget.

 





 

Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs