Hírek

Szenttamas.rs

 

Tojásfestési műhelymunkát tartottak a Hagyományápolók Klubjában

A szenttamási Hagyományápolók Klubja a közelgő katolikus ünnepre hangolódva hétfőn szervezte meg a már hagyományos húsvéti tojásfestést. A műhelymunkán, amelyen gyermekek mellett felnőttek is részt vettek, a hangsúly ezúttal sem kizárólagosan a tojásfestésen volt, mert a viasztechnikával való színezés mellett tojásrajzolás, tojásfúvás, hímestojás-díszítés, ezenkívül húsvéti kifestők, papírdekorációk is készültek. A műhelymunkát Robotka Angéla vezette, aki elmondta, hogy a délután folyamán a gyerekek és a felnőttek közösen dolgoztak, ám más-más tecnikákkal.

− Nagyon élvezték a gyerekek, amikor a főtt tojásra ráhelyeztük a külünféle növényeket, és úgy tettük a vízbe, amelyben előtte hagyma héja főtt. Ez egy valóban régi, hagyományos tojásfestési módnak mondható. Itt van még egy ősi technika, amelyet szintén évről évre alkalmazunk a műhelymunkán, ez pedig a viaszos tojásfestés. Ez úgy készül, hogy a felmelegített viaszt írókával rávisszük a tojásra. Ez történhet különféle minták alapján, de a gyerekek jobban szeretik, amikor saját ötleteiket rajzolják viasszal a főtt tojásra. Ezután belemártják a festékbe, és ahol viasz van, ott persze nem marad meg a festék. Később leolvasztjuk a viaszt róla, és megmarad a minta – magyarázta a régi módszert klub elnökségi tagja. Mint mondta, a klubtagokkal és a kézimunkacsoporttal az idén is igyekeztek a tojásfestési műhelymunkához minden anyagot, kelléket biztosítani.









 

P. L.