VÁLASZTÁSOK 2020

Szenttamas.rs


 

Mindössze néhány óra alatt összejöttek az aláírások Szenttamáson

 

A Vajdasági Magyar Szövetség szenttamási helyi szervezete hétfőn reggel adta át a Választási Bizottságnak az április 26-án sorra kerülő önkormányzati választásokon indulók listáját. A dokumentációt a mintegy 230 támogatói aláírással együtt a helyhatósági választásokon induló 10 jelölt közösen vitte be a községházára.

A VMSZ helyi szervezetének elnöke, Brasnyó Nándor elmondta, a párt szervezete csütörtökön délután kezdte a támogatói aláírások gyűjtését annak érdekében, hogy listát tudjanak állítani a köztársasági, a parlamenti és az önkormányzati választáson. Mindössze néhány óra alatt 230 aláírás gyűlt össze: − Átadtuk a listát, amelyen 10 név szerepel. Egyharmados listával indultunk, úgy gondoltuk, hogy ez elég lesz, mivel nem szerettünk volna olyan embereket elfoglalni a teljes listára, akik más helyeken jobban tudnak érvényesülni. Huszonnégy órán belül a helyi választási bizottság ki fogja hirdetni a listát, ami azt jelenti, hogy a négyes szám alatt fogunk szerepelni a helyhatósági választásokon – mondta Brasnyó Nándor.

A párt szenttamási listáját Ifjú László, a Meduric & Company Kft. tulajdonosa vezeti, a második helyen Brasnyó Nándor, a VMSZ helyi szervezetének elnöke áll, a harmadik helyen Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tagja, a negyedik helyen Bergel Aranka, a polgármester tanácsosa szerepel, az ötödik Sulc Adrián, kereskedő, hatodik Paroški Krisztián, vállalkozó, hetedik Salamon Rudolf, vállalkozó, nyolcadik Bergel Zoltán, a Vöröskereszt helyi szerveztének titkára, a kilencedik Fullajtár Mária, óvónő és a tizedik Hodonicki Mária, vállakozó.





 

P. L.

szenttamas.rs

 


valasztasok