Váltsághelyzet

Szenttamas.rs

 

A rendkívüli helyzetek szenttamási törzskara parancsnokának közleménye

 

A rendkívüli helyzetek szenttamási törzskara ma hivatalosan is átvette a legsúlyosabb szociális helyzetben élők számára az egytálétel elkészítését és kiosztását Szenttamás Község területén.

Erre a lépésre elsősorban a Népkonyha felhasználóinak panasza miatt került sor, akik panaszkodtak a helyi Vöröskereszt által készített egytálétel minőségére, továbbá a kiosztott adag mennyiségére.

Habár a község több alkalommal is kérte a minőség javítását és az adag növelését, hiszen ez néhány ember számára a napi egyetlen étkezést jelenti, a Vöröskereszt szenttamási szervezete visszaélt a pozícióval, és ebben a társadalom számára nehéz helyzetben a felhasználók számára emberhez nem méltó egytálételt biztosított.

Annak érdekében, hogy megvédje a legnehezebb szociális helyzetben élőket, a rendkívüli helyzetek szenttamási törzskara a jövőben magára vállalta a főtt étel elkészítését, amely már a mai napon háromszorosa volt a megszokott mennyiségnek, és sokkal minőségesebb lett, amiről a felhasználók is meggyőződhettek.

Figyelembe véve, hogy a szenttamási önkormányzat jelentős eszközöket biztosít a helyi Vöröskereszt munkájához és működéséhez, és hogy a szervezet által nyújtott szolgáltatások nem voltak kielégítőek, az elkövetkező időszakban felülvizsgálják a községben élő polgárok pénzének erre a célra történő költését, a felelős személyek ellen pedig bűnvádi feljelentést tesznek, olvasható a közleményben, amelyet a rendkívüli helyzetek szenttamási törzskarának parancsnoka, Radivoj Paroški írt alá.

 

szenttamas.rs

2020. április 2.