Váltsághelyzet

Szenttamas.rs

 

A szenttamási Scom és Best Seed Producer vállalat támogatja a polgárokat

 

Szenttamás Község önkormányzata két adományozói megállapodást írt alá a COVID 19 betegség elleni küzdelem miatt nehéz helyzetbe került polgárok támogatására. Az adományozók a helyi Scom és a Best Seed Producer vállalatok, amik együttesen mintegy 200.000 dinár értékű élelmiszert adományoztak a községnek. A magáncégek képviselőivel az aláírásra pénteken került sor a szenttamási polgármesteri hivatalban.

− Mindkét vállalat a község területén működik, és társadalmilag felelős társaságként úgy döntöttek, hogy több mint 200 ezer dinár értékű élelmiszert adományoznak a nehéz helyzetben élő polgárok számára. Az önkormányzat nevében ezért szeretnék köszönetet mondani nekik – mondta az aláírást követően Radivoj Paroški polgármester. Egyúttal felkért más vállalatokat is, hogy amennyire lehetséges, csatlakozzanak a nehéz helyzetben élők számára nyújtott támogatás begyűjtéséhez, mivel a válság idején nagyon fontos az összetartás és a szolidaritás: − Két vállalat, a Vulkan Commerce és a Reahem már bekapcsolódott a segély gyűjtésébe, és bízom benne, hogy a jövőben többen is csatlakoznak – tette hozzá a polgármester.

A támogatásról szóló megállapodást a Scom vállalat igazgatója, Saša Vujačić, valamint Dragan Praštalo, a Best Seed Producer vállalat igazgatója látta el kézjegyével.

− A rendkívüli állapot bevezetése óta több akciónk is volt. Ingyenes vetőmagot osztottunk például az egészségügyben, hadseregben, rendőrségen dolgozóknak, így mindenki, akinek van bejegyzett gazdasága, nyugodtan forduljon hozzánk, és függetlenül a terület nagyságától megkapja a vetőmagot, amire szüksége van. Emellett cégünk és annak üzemei a Mezőgazdasági Minisztérium számára tárolási szolgáltatást kínálnak a vállalat hűtőházaiban, valamint laboratóriumaink ingyenes szolgáltatásai is igénybe vehetők – mondta Ljiljana Milošević, a Best Seed Producer vállalat marketing-felelőse.









P. L. (Fotó: A. B.)

szenttamas.rs

2020. április 3.