Hírek

Szenttamas.rs

 

Hatvannyolc jelentkező, negyven véradó

 

A Vöröskereszt szenttamási szervezete idei első véradási akcióját 2020. március 13-án, pénteken tartották. Az egykori moziterem épületében ezen a napon 8 és 12 óra között 68 véradó jelent meg, közülük 40-en adtak vért, ami egyúttal azt jelenti, hogy a Tartományi Vérátömlesztő Intézet tartalékai 20 liter vérrel bővültek.

Bergel Zoltán, a helyi szervezet titkára elmondta, az akción a vártnál kevesebben jelentek meg, az intézet szakembere pedig ezúttal szigorúbb orvosi ellenőrzés miatt 28 véradót hazaküldött: − Valószínűleg a koronavírus járvány is közrejátszott abban, hogy az első akciónkon az eddiginél valamennyivel kevesebb véradó jelent meg, de a helyzetre való tekintettel elégedettek vagyunk. A 68 jelentkezőből viszont 28-an nem mentek át az orvosi vizsgán, ami eddig még soha nem fordult elő. Nem tudjuk pontosan, mi lehet az oka, ugyanis a Vöröskeresztből rendszeresen figyelmeztetjük a véradókat, hogy csak az egészségesek és jó kondícióban lévők jelentkezzenek. A helyi szervezet nevében minden önkéntes véradónak köszönet azért, hogy részt vett a mai akcióban. A következő véradás Szenttamáson április 5-én lesz, ez az ún. női akció, amelyre mindenkit, de főként a női önkéntes véradókat várjuk – mondta Bergel Zoltán.

 

P. L.

szenttamas.rs