Verbászi hírek

Szenttamas.rs

 

Új konténer a kúlai kirándulóhelyen

Új, szeméttárolásra alkalmas konténert helyeztek el a kúlaiak kedvenc, egyúttal legnagyobb kirándulóhelyén, a pataknál. Az akció kezdeményezője a Verbászi Ökológiai Mozgalom volt, amelynek aktivistái több alkalommal is takarítottak a kirándulóhelyen, hiszen a környéken több kisebb vadon létesített szeméttelep zavarta az arra járókat, illetve a pihenni vágyókat. A meglévő szemeteskukák túl kicsinek bizonyultak, a helyzet egyre rosszabbodott. A verbászi ,,zöldek” felkérésére a cservenkai Jaffa biscuit gyár, valamint műszaki partnere, a fővárosi Ekostar pak cég egy külön erre a célra szánt konténert gyártott le, amelyet a múlt héten szállítottak a kirándulóhelyre. A nagy szeméttárolót a helyi Vodovod Kommunális Közvállalat helyezte el, azzal, hogy a jövőben azt rendszeresen és ingyenesen ürítik. A Verbászi Ökológiai Mozgalom elnöke, Ratko Djordjevac elmondta, a konténer kihelyezésével bezárult a kör az itteni szeméttelepek felszámolását és a szemét elszállítását illetően: − A kirándulóhely, mely igazán nagy népszerűségnek örvend, a kúlai Helyi Közösség egykori elnöke, Hercen Keka Radonjić ötlete nyomán épült ki. Az utóbbi időben sajnos a kirándulók által hátrahagyott szemétrakások egyre nőttek, egyesületünk önkéntesei pedig egyszerűen nem győzték szervezni az itteni nagytakarítási akciókat. Most, miután végre megoldódott szemét tárolásának és elszállításának a problémája, s az arrogáns és felelőtlen szemetelőknek többé nem lehet kifogásuk, a szemétnek a konténerben a helye. Ugyancsak bízok abban, hogy az egész komoly és tartós megoldás marad, és egyúttal ráveszi a terület rendezéséért felelős személyeket, hogy ezentúl rendszeresen nyírják a füvet, metsszék a fákat, rendbeszedjék a szétesőfélben lévő mobil bútorzatot és a többi épületet a kirándulóhelyen – fejtette ki a verbászi egyesület elnöke. Ugyanakkor köszönetet mondott a Jaffa vezetőségének és az Ekostar Pak vállalatnak a támogatásért és a probléma megoldásáért. Kiemelte, a belgrádi vállalat a cservenkai kommunális vállalat számára is felkínált bizonyos mennyiségű szemeteskannát, valamint a PET palackok tárolására alkalmas edényt, azonban elutasító választ kaptak.

 

P. L.