Hírek

Szenttamas.rs

 

Meghosszabbították az útzárlatot

A Putevi Srbije közvállalat tegnap kiadott közleményében jelezte, a Szenttamás és Verbász közötti út felújítási munkálatait újabb két héttel, azaz november 15-ig meghosszabbították.

Az autópálya-felüljárótól Verbászig terjedő, mintegy 4,5 kilométer hosszúságú útszakaszt október elején teljesen lezárták a forgalom elől. Az elsődleges számítások szerint a munkálatokat mindössze 3 hét alatt, azaz aktóber 21-ig be kellett volna fejezni, ám az illetékesek jelezték, hogy az útfelújítás november 1-ig tart. Most ezt a határidőt tolták ki november 15-ig.

Az illetékesektől kapott információk szerint az útfelújítási munkálatok határidőre befejeződtek, ám az autópályánál lévő felüljáró sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt feltételezték. Ugyanis a pályát átívelő hídon folyó munkálatok alatt kiderült, hogy annak fő tartópillérei megsérültek, a betonvas rozsdás és több más sérülést is észleltek, amelyek miatt a felüljárón való közlekedés nem biztonságos. A munkálatokat felügyelő szerv és a kivitelező megegyeztek abban, hogy a felüljáróra teljesen úgy betonlapok kerülnek, amelyek elkészítése időigényes, és emiatt tolódott ki a felújítási határidő.

Szenttamásról a tartomány nyugati részére, azaz Zombor irányába továbbra is csak kerülőúton, Bácsfeketehegyen, illetve Szőregen és Ókéren keresztül lehet eljutni. A Szenttamás és Bácsfeketehegy közötti szakaszon a megszokottól sokkal intenzívebb a forgalom, a 90 évvel ezelőtt épült úton több helyen nagy kátyúk találhatók. Emiatt a megengedett sebesség a két település között 60km/óra. Az őszi mezőgazdasági betakarítási munkálatok miatt az úton sok a traktor, a kombájn és nyergesvontató, ezért fokozott elővigyázatosságra hívjuk fel a gépjárművezetők figyelmét.

 

P. L.

szenttamas.rs