Hírek

Szenttamás.rs

 

Új ablakok a Zmaj iskolában

 

Tavaly decemberben a tartományi kormány a költségvetési tartalékokból 53,5 millió dinárt hagyott jóvá a tartomány területén lévő általános- és középiskolák, továbbá diákotthonok tatarozására. Ebből az összegből mintegy 35,6 millió dinárt kilenc általános iskolának ítéltek oda. A keretből a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola valamivel több mint 5 millió dinárt kapott, mégpedig a külső nyílászárók cseréjének projektumára. Az intézmény idén januárban jelentette meg a munkálatok kivitelezésére a közbeszerzési pályázatot, az ablakcsere március 20-án el is kezdődött.

Munjin Szokola Erika igazgatónő portálunknak elmondta, az emeleten 10-12 évvel ezelőtt lecserélték a nyílászárókat, a földszinten viszont továbbra is nagy gondot jelentett a korhadt, több mint 30 éves ablakok folyamatos javítása, nem beszélve arról, hogy az itt lévő 15 tanteremben a téli időszakban csak nagy nehézségek árán tudták biztosítani a szükséges hőmérsékletet: Tekintettel arra, hogy az iskolában folyik a tanítás, a régi ablakok cseréjét a mesterek a déli órákban kezdik, és a két váltás között, illetve a délutáni órákban végzik. Így egyszerre mindössze két tantermet kell  nélkülözni, ezt pedig úgy oldottuk meg, hogy az órákat az emeleten lévő tantermekben tartjuk a diákoknak. A kedvező időjárásnak köszönhetően a munkálatok jó ütemben haladnak, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor az iskolaév végéig be is fejezik – magyarázta az igazgatónő. Elmondta még, hogy a tavaly átadott projektum tulajdonképpen egy három részből álló nagyberuházási projektum első fázisa, amely az energia hatékonyságra, illetve takarékosságra vonatkozik, egészen pontosan az iskola földszintjén lévő ablakok cseréjére. A kapott előszámlák alapján ez 5 millió 26 ezer dinárt tesz ki, és ezt a pénzt kapták a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságtól: A projektum második fázisa az épület külső homlokzati szigetelésére és átfestésére vonatkozik (1.712 millió dinár), a harmadik fázis pedi a  fából készült válasz- és közfalak cseréjére (3.957 millió dinár), de egyelőre egyik sem kapott támogatást. Folyamatosan kísérjük a megjelenő pályázatokat, és nagyon reméljük, hogy előbb-utóbb ezekre is sikerül pénzt kapni – tette hozzá az igazgatónő.

Új ablakok a Zmaj iskolában képek

Új ablakok a Zmaj iskolában képek

Új ablakok a Zmaj iskolában képek

Új ablakok a Zmaj iskolában képek

Új ablakok a Zmaj iskolában képek

 

P. L.