Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamási diákok a legjobbak között

Kiállításra került a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola két tanulójának alkotásai is

A sorrendben 31. Svetosavlje i naše doba képzőművészeti-kalligrafikus pályázat idén januárban Irgalom – Szent Száva fogadalom elnevezéssel került meghirdetésre. A három évtiezes múltra visszatekintő rendezvény célja megismertetni a diákokkal a nagy feltaláló gyermekkorát, életét és munkásságát. Az idei képzőművészeti pályázat keretében az ifjú alkotók a kalligrafikus munkákkal a tudós örökérvényű gondolatait igyekeztek kiemelni. A január 27-től március 24-ig tartó pályázatra összesen 2634 alkotás futott be 7 ország több, mint 200 általános és középiskolájából. A szakzsűri 45 diákot köszönőlevéllel, 48 diákot pedig küldöndíjjal jutalmazott. Mellettük nyolc mentor is köszönőlevelet, illetve díjat kapott. A díjkiosztó kiállításra a zsűri 363 munkát javasolt, pontosabban 255 képzőművészeti és 108 kalligráfiai alkotást.

Jelena Popović, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola rajztanárnője elmondta, az iskola felsősei mind a két kategóriában beneveztek a pályázatra. A kalligráfiával foglalkozó szakkör koordinátora Snežana Miloščin, hitoktató volt, a képzőművészeti szakkört pedig jómaga vezette.

− Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk két diákjának alkotásai is kiállításra kerültek. A kalligráfiák között van Anđela Ađanski 7. osztályos diák kiváló alkotása, míg képzőművészetből Bojan Radić 5. osztályos tanuló munkája kapott helyet a Macut Galériában megnyílt hatalmas kiállításon – mondta Jelena Popović.

 

 

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Jelena Popović

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs