Hírek

Szenttamás.rs

 

Üres tantermek a Zmaj iskolában

 

Néhány alsóbb osztály kivételével pénteken, március 31-én a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában nem volt tanítás. A tanárok 8-tól 12 óráig az iskolában tartózkodtak, a tantermek viszont üresek maradtak. Az iskola szakszervezetének elnöke, Hallgató Valéria portálunknak elmondta, a tanárok többsége a Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójához tartozik, az egynapos sztrájk oka pedig az, hogy az állam nem teljesítette maradéktalanul a szakszervezetekkel 2015-ben aláírt megállapodás minden rendelkezését: Követeléseink nem kizárólag a tanügyi dolgozók anyagi helyzetének javítására vonatkoznak, hanem más, a megállapodásban aláírt dolgokra is, amelyekhez nem feltétlenül szükséges a pénz. Türelmesek voltunk, két évig vártunk, de továbbra sem engedik, hogy a szakszervezet képviselői részt vegyenek az oktatási törvények kidolgozásában. Nem ismerik el, hogy a munkaerő-felesleg megfelelő elhelyezésével sok pénzt megtakarítottunk, és ebből a pénzből valamelyest valójában javítható lenne a dolgozók bére. Nagyon szeretnénk, ha valaki hozzánk is fordulna, és érdeklődést tanúsítana a mindennapi problémák iránt, amelyekkel szembesülünk az iskolában. Szinte hihetetlen, de évekre visszamenőleg mindig közvetlenül az új tanév megkezdése előtt, augusztus végén vagy szeptember elején hoznak új rendeleteket, szabályokat, amikor már azokon senki sem tud változtani. Persze ezeket az utolsó pillanatban mi is pánikszerűen valósítjuk meg, hiszen egyre értelmetlenebb törvényekről van szó. Nem mellékes az sem, hogy iskolákban mind több az erőszak, nő a fegyelmetlenség, a tanárok keze pedig a törvény által egyszerűen meg van kötve – mutatott rá a szakszervezeti vezető. Hozzátette, a felsoroltak eléréséhez a tanítás felfüggesztésén kívül nem maradt más eszköz.

Üres tantermek

P. L.