A NIS támogatja a szenttamási projektumokat
Négymillió dinár értékű ultrahang készüléket kapott az egészségház
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) 2009 óta az Együtt a közösségért program keretében segítséget nyújt a helyi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek, hogy a különböző figyelemre méltó projektumok és ötletek ne csupán elgondolások maradjanak, hanem gyakorlati alkalmazást is nyerjenek.
Hogy új remény szülessen elnevezésű szlogennel folytatódik a NIS reproduktív egészséggel és a születésszám növekedésével foglalkozó programja, ami alatt az egészségügyi intézmények felszereltségének további támogatása érthető. Ez a projektum bátorítást és támogatást jelent a mesterséges megtermékenyítés folyamatában lévő házaspárok számára, és továbbítja azt az üzenetet, hogy nincsenek egyedül. A program keretében a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház idén 4 millió dinár értékű modern ultrahang készüléket kapott, amelynek köszönhetően a jövőben 50 százalékkal több vizsgálatot végezhetnek naponta, javul az ultrahang-diagnosztika hatékonysága és jelentősen rövidebb lesz a vizsgálati időpontra várakozók listája.
A korszerű ultrahangos készüléket hétfőn délelőtt Igor Korać, a NIS képviselője adta át dr. Vlastimir Kladarnak, a szenttamási egészségház igazgatójának, aki többek között elmondta, a korszerű készüléknek köszönhetően a nőgyógyászati osztályon jelentősen csökken a várakozási idő és emelkedik a szolgáltatások színvonala:
− Olyan időket élünk, amikor az egészségházakon belül nehéz biztosítani a minőséges nőgyógyászati vizsgálatokat és az ehhez szükséges eszközöket, ugyanis nagyon sokrétű szolgáltatásról beszélünk. A terhességi időszak nyomon követése és az egyéb vizsgálatok mellett a mesterséges megtermékenyítés utáni folyamat is fokozott figyelmet és pontos diagnózist követel a szakorvostól, ami a ma kapott készüléknek köszönhetően pontosabb és gyorsabb lesz – mondta a szenttamási egészségház igazgatója.
Igor Korać felszólalásában elmondta, az Együtt a közösségért program keretében Szenttamáson ez a sorrendben 55-dik megvalósult projektum. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy az évek óta tartó sikeres együttműködés a jövőben folytatódik. Radivoj Debeljački, a község polgármestere szerint kiváló a kapcsolat a Szerbiai Kőolajipari Vállalat és az önkormányzat között.
− Szenttamás polgárainak nevében hálás köszönet a vállalatnak az eddigi támogatásokért. Az elmúlt években minden együttműködés igen magas szintű volt és remélem, hogy a jövőben is ilyen irányba haladunk, és még sok közös projektumot valósítunk meg, amelyek hozzájárulnak az itt élő közösség jobb életfeltételeihez – mondta Radivoj Debeljački.
Szem előtt tartva azt, hogy egyre több pár küzd az utódokért, a NIS és az önkormányzat az Együtt a közösségért program keretében további jelentős projektumot támogat, ez pedig a mesterséges megtermékenyítés költségeinek a résztámogatása. A Szerbiai Kőolajipari Vállalat egymillió dinárral járult hozzá a gyermekvállalási és népesedési politika növelését célzó programhoz. Tekintettel arra, hogy az ezzel kapcsolatos pályázat még nem zárult le, az önkormányzat ezúton is kéri a gyermeket vállaló és a mesterséges megtermékenyítési folyamatba bekapcsolódó szülőket, hogy tájékozódjanak a feltételekről és igényeljék az önkormányzat által biztosított egyszeri támogatást.
Szöveg és fotó: Paraczky László
Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső