Folytatódik a Mesés délután
A szenttamási Gion Nándor Emlékházban újra várják a legkisebbeket
Szenttamáson három évvel ezelőtt merült fel az ötlet, hogy az óvodáskorú és a kicsit idősebb gyermekek számára a hosszú nyári délutánokat ki kellene tölteni különböző programokkal. Így került sor a Gion Nándor Emlékház udvarában az első Mesés délután elnevezésű program megrendezésére. Az idei első összejövetelt június 22-én délután 17 órakor tartották.
A helyszínen elhangzott, hogy a program elsősorban az óvodás korú gyermekeket célozza meg, de kivétel nélkül részt vehet minden játék- és társaságkedvelő gyerek. A kicsikkel a hatamas diófa árnyékában Berecz Gaál Brigitta óvónő foglalkozik, aki elmondta, a nyár hátralévő részében az ovisok és a tőlük idősebbek heti egy alkalommal játékos mesés program keretében ismerkedéssel, barátkozással tölthetnek egy-egy délutánt.
− Három évvel ezelőtt az egészet élőszavas mesével kezdtük. Szigorúan ragaszkodtam a magyar népmesékhez, azt követően népi játékokat játszottunk. Körjátékokat, kiszámolót tanultunk és mozgásos játékokat játszottunk. Később észrevettem, hogy a kisebb korosztályt nem igazán köti le a hosszú népmese, ezért váltottunk állatmesékre és egyéb, rövidebb képes mesékre, tavaly mondókákat is feldolgoztunk. Ezek általában egyórás foglalkozások, ahol anyukák is itt vannak az emlékház teraszán, tehát a kicsik folyamatosan láthaják őket.
Melyik korosztály jár ezekre a délutánokra?
Elsősorban az óvodás korú gyerekekre számítunk, de a három évvel ezelőtti gyerekek is visszajárnak így bővül a korosztály. Általában a 2,5–3 éves korosztálytól indulunk, és 8−9 év a felső korhatár.
Milyen időközökben tervezitek megtartani a foglalkozásokat és terveztek-e esetleg valamilyen bővítést, egyéb programokat?
A tervek szerint maradunk ennél, hiszen bevált a „recept“, hogy az első rész egy mese, később pedig szabad játékok. Egyelőre úgy terveztük, hogy hetente egyszer találkozunk, de majd az édesanyákat is megkérdezem, hogy esetleg a délutáni alvások hogy alakulnak, akkor lehet, hogy átcsusszantsuk, és hat, vagy hét órától kezdjünk, hiszen ilyenkor még nagyon meleg van az udvaron. A bővítésről egyelőre annyit, hogy már a következő találkozáskor a népmeséket élő citerazene kíséri, továbbá körjátékokat is tervezünk.
A mesés, játékos délutánnak mi a fő célja?
A legfőbb cél a közösségépítés, hogy a gyerekeket közösségbe szoktassuk. Szerintem fontos a gyerekeket az óvodához szoktatni, hogy megszokják a közös, csoportos játékot, és ebben a programnak nagy szerep jut. Ezeken a találkozókon a gyerekek észreveszik, hogy milyen az, amikor egy kicsit foglalkozunk valamivel, milyen az, amikor oda kell valamire és valakire figyelni, csöndben kell lenni stb. Ezeket a dolgokat a gyerekeknek meg kell tanulni. Voltaképpen a szociálizáció és a közösségi életbe történő beilleszkedés a Mesés délután fő célja.
Szöveg és fotó: Paraczky László
Szerkeszti és közzétette: Németh Dezső