Még mindig vezetek elnevezéssel tribünt tartottak Szenttamáson
A közlekedésbiztonsággal ismerkedhettek a középiskolások
Szenttamás község Közlekedésbiztonsági Tanácsa és a helyi Gazdaságfejlesztési Iroda, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség, a Szerb Paraplégiás Szövetség, valamint a Svetozar Miletić Gimnázium és Szakközépiskola szervezésében Még mindig vezetek elnevezéssel fórumot szervezett középiskolások számára. A Zsebszínházban tartott rendezvény fő célja, hogy a közlekedési balesetben fogyatékossá vált személyek személyes tapasztalataik megosztásával a közlekedésbiztonság fontosságára és a közlekedési kultúra tiszteletben tartásása hívják fel a gimnázium tanulóinak figyelmét.
Az előadók Milan Srdić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség képviselője és Kristina Grbović, a Szerb Paraplégiás Szövetség képviselője voltak, de jelen volt Dragana Nedeljković, a Paraplégiás Szövetség tagja is.
Az elhangottakat összegezve Nataša Zekić, Szenttamás község környezetvédelmi felügyelője elmondta, a súlyos közlekedési balesetet szenvedett személyek megosztották a fiatalokkal saját történetüket, ez mellett pedig elméleti tények is elhangzottak öt kulcsfontosságú közlekedési balesetet okozó aspektusról. Ezek: az alkohol és ópiátok, a gyorshajtás, a mobiltelefon-használata vezetés közben, biztonsági öv figyelmen kívül hagyása és a megfelelő védőfelszerelés hiánya, illetve viselése. A fórum végén a diákok felpróbálhatták az alkohol- és opiáthasználatot szimuláló szemüveget.
Szöveg: Paraczky László
Közzétette: Németh Dezső