Elfogadták a jövő évi költségvetést
Folytatódnak a megkezdett nagyberuházások Szenttamáson
A szenttamási községi képviselő-testület idei utolsó, 38. ülésérének napirendjei közül a legfontosabb a 2024-re vonatkozó költségvetés elfogadása volt, amely – mint elhangzott – biztosítja az összes megkezdett munka folytatását, de az új infrastrukturális beruházások és fejlesztések kezdeményezését is. Az ülésen leszögezték, a megkezdett projekteket, amelyek a társadalmi élet minden szegmensére, így az oktatásra, az egészségügyre, a kultúrára, a sportra és egyebekre vonatkoznak, minden téren továbbfejlesztik. A büdzséről szóló határozatban a tervezett költségvetési bevételek összesen 1.093.406.441 dinárt tesznek ki, a tervezett kiadások pedig 1.190.825.695 dinárt. A tervezett költségvetési hiány a költségvetési rendszerről szóló törvény 27. cikkének megfelelően 97.419.254 millió dinár, amit az előző évből fennmaradt eszközökből pótolnak.
A község legnagyobb beruházásairól szólva Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere kiemelte, legfontosabb a szükséges eszközök biztosítása a Szabadság téren jelenleg is folyamatban lévő munkálatokra, a kultúrotthon rekonstrukciós munkálataira, továbbá az ívóvízhálózat felújításának befejezésére, ugyanakkor tervben van a vízgyár építésének megkezdése is.
− A prioritások közé sorolható továbbá a község területén a még hátralévő utak és járdák rekonstrukciója. Turián és Nádalján az elmúlt időszakban 22, Szenttamáson pedig 6 utca kapott új aszfaltburkolatot, ezt a munkát az infrastruktúra fejlesztése és a közlekedésbiztonság növelése érdekében folytatni kell. Szeretnénk ugyanis, hogy az utcák 70-80 százaléka új borítást kapjon – fogalmazott a polgármester.
A képviselő-testületi ülés folytatásában elfogadták a község 2024. évre vonatkozó területfejlesztési programot és -rendezési tervet, határozat született a jövő évi költségvetés szociális védelmi szolgáltatásokra tervezett kiadások egy részének a realizálásáról, döntés született Szenttamás település általános szabályozási tervének módosításairól és bővítéséről, elfogadták a Nádalja−Temerin községi út részletes szabályozási tervét, valamint a kommunális díjakról szóló határozatot.
Forrás: Magyar Szó, Paraczky László
Fotó: Paraczky László
Közzétette: Németh Dezső