Fontos, hogy a gyerek mindig be legyen kötve
Újabb autósülés-akciót szervezett a szenttamási közlekedésbiztonsági tanács
Szenttamás közlekedésbiztonsági tanácsa jóvoltából Jovica Andrić, a községi tanács ifjúsággal és sporttal megbízott tanácsosa és Danijela Vujačić, a közigazgatási hivatal vezetője ma délelőtt 15 autós gyerekülést adott át az idén született gyermekeknek. A közlekedésbiztonsági tanács bejelentése szerint az autósülés-akció folytatódik, célja pedig hogy csökkenjen a közlekedési balesetben sérült gyermekek száma és egyúttal felhívja a szülők figyelmét a gyermekülések használatának fontosságára.
Danijela Vujačić rámutatott, hogy az akcióval növelni szeretnék a gyerekek autóvezetés közbeni biztonságának javítását, de ide tartozik a születési arányszám növelésének támogatása is. Kiemelte, különösen jó hír, hogy a natalitás növekedését tekintve Szenttamás a második helyen áll Szerbiában: − Bízunk abban, hogy az ilyen és hasonló jellegű akciók is a jövőben is folytatódnak – üzente Vujačić.
A megfelelő gyermekülés kiválasztása, helyes elhelyezése, valamint a gyerekekben a megfelelő és helyes közlekedési szokások kialakítása egészséges alapot jelent a közlekedésben történő részvételhez. Ha tudjuk, hogy gyermekeink leggyakrabban utasként és utazáskor vesztik életüket, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megvédjük őket a forgalomban, hangzott el az összejövetelen.
Közzétette: Németh Dezső