Gumiburkolat a sportpályákon
A kisebb településeken is történnek sportfejlesztési beruházások
Turiára és Nádaljára látogatott csütörtökön Dane Basta tartományi sport- és ifjúságügyi titkár. Vendéglátóival, Radivoj Debeljačkival, Szenttamás polgármesterével, Jovica Andrićtyal, a községi tanács tagjával, valamint Slobodan Subićtyal, a Sport-, Rekreációs és Idegenforgalmi Központ igazgatójával a felújított turiai és nádaljai kézilabdapályát tekintették meg. A tartományi titkárságnak köszönhetően mindkét pályán az aszfaltot speciális gumiburkolat váltotta fel.
Szenttamás polgármestere ez alkalomból elmondta, a község területén az elmúlt időszakban hét sportpályát és -létesítményt újítottak fel.
− A tartományi sport-, és ifjúságügyi titkárságnak köszönhetően többéves tervek valósultak meg és a községhez tartozó mindkét településen legalább egy új sportpálya épült. Nádalján két pálya készült el, az egyik a helyi közösség épülete mögötti új kosárlabdapálya, a másik pedig az általános iskola udvarában lévő sportpálya, amelyet teljes egészében sikerült felújítani. Mindkettőt többnyire a gyermekek és a fiatalok használják – mondta többek között Radivoj Debeljački.
Kiemelte, az egész község területén tervben van az összes sportpálya és -csarnok rekonstrukciója és modern, gumiburkolattal történő lefedése.
A látogatást követeőn Dane Basta elmondta, sportolóként mindig örömmel jön Szenttamásra, ahol rengeteg fiatal sportol.
− Az elmúlt három évben teljes egészében felújítottuk a szenttamási kosárlabdapályát, a nádaljai kézilabdapályát, nemrégiben pedig elkészült a turiai kézilabdapálya is. Mindez azt igazolja, hogy a kisebb településeken is történnek sportfejlesztéseket célzó beruházások – mondta Dane Basta.
Szavai szerint a tartományi kormány a sport- és ifjúságügyi titkárságon keresztül 17,8 millió dinárt ruházott be a különböző sportinfrastruktúra-fejlesztésekbe Szenttamás községben. Többek között Turián is épült új kézilabdapálya, melynek elkészültét 4,6 millió dinárral támogatták.
Forrás: Magyar Szó
Fotó: Paraczky László
Közzétette: Németh Dezső