Családi Kör
2023. augusztus 24.
Az utolsó Mosolytenger
„A fennálló és felmerülő nehézségek miatt többet nem szervezzük meg a Mosolytenger Gyermekfesztivált, a 2023-as lesz az utolsó” – mondta Zsoldos Ferenc, akinek a neve összeforrt a Nyári Ifjúsági Játékokkal és a Mosolytengerrel is. A miértekről, a problémákról és arról, hogy az idén mire számíthatnak a kisgyerekek az augusztus 27-én 14 órakor kezdődő rendezvényen, a főszervező nyilatkozott.
„Nagyon szomorú a helyzet a faluban”
Hajdújáráson 2023 augusztusában élnek olyan családok, akik a földön fekve töltik az éjszakákat. Rettegnek, hogy eltéved egy golyó. Mások már kiköltöztették a családi házból a gyerekeiket, legalább ők legyenek valamelyest biztonságban. – Tómó Margaréta riportja
Tanúságtételek, egyéni útkeresések, közös élmények
Augusztus 1. és 6. között tartották meg a 37. Ifjúsági Világtalálkozót (IVT) a portugál fővárosban, Lisszabonban. A találkozó a katolikus egyház nemzetközi rendezvénye, amely a világ minden tájáról találkozásra, ünneplésre hívja a fiatalokat. – Ökrös Edit riportja
Béke és háború – ma
Be szeretnék mutatni Önöknek egy kiváló magyar írót, akit külföldön többet emlegetnek, mint magyar nyelvterületen. Az itthoni környezetben a másságával tűnik föl, no de mifelénk a másságot nehezen tolerálják az emberek úgy az életben, mint az irodalomban. – Radics Viktória tárcája
Népakarat – Tőke János vezércikke
JEGYZET: Csalás vagy „visszaigénylés”? – Both Mihály írása
HINTASZÉK: Véget ért a nyilvános vita – Takács Magda összeállítása a nyugdíjasokat érintő kérdésekről
OKTATÁS: Minden napra egy torna(óra)! – Galgó Ferenci Andrea írása
ÜNNEP: Amikor elérkezik a pillanat, megindulunk, bekopogunk – Beszámoló a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi ünnepségéről
KÖZÉLET: Kaviáros csevap, Vučić és a magyar minta – Kocsányos Pálma kommentárja
TÁRCA: Hol az a veszély? – Nagy Nándor jegyzete
A LÉLEK EREJÉVEL: A szeretet a keresztény út eredete és célja – Harmath Károly OFM összeállítása
TÖRTÉNELMI MOZAIK: A fogyasztói társadalom kialakítása – Wilhelm József cikke
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Párt- és kapcsolatépítés a Délvidéken – Szabó Palócz Attila írása
IRODALOM: Fábián István rajzai és Siniša Avramov: A Nílus alsó folyásánál
NEM A GÓLYA HOZZA: Gyógytorna babáknak? Igen vagy nem?
EGÉSZSÉGÜNK: Csodaszer vagy kóklerség? – a lóbalzsamok használatáról
HOROGRA AKADVA: Felejthető tapasztalat (2.) – Huzsvár József cikke
RÉGISÉGEK: Meglepetés a Mesterségek Házában – Pecze Árpád írása
SPORT: Ivana a csúcson – Németh János írása
KONYHA: Finomságok patisszonból és lekvárok télire
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat