Szenttamáson lép fel a Hetvenszer Hétszer Együttes
Szent István-napi rendezvénysorozat
A szenttamási kálvárián 2023. augusztus 19-én (szombat) koncertet tart a magyarországi testvérvárosból Jánoshalmáról érkező Hetvenszer Hétszer Együttes.
Mester Mónikától portálunk megtudta, az együttes jelenlegi formájában 3-4 éves múltra tekint vissza, 14 főből áll, életkor szerint 2 felnőtt, 4 középiskolás és 8 általános iskolás fiatal.
− Évente mintegy félszáz szentmisei szolgálatot látunk el, zömében Jánoshalmán a Szent Anna templomban, mely az egyházmegyénk második legnagyobb temploma. Ezen kívül évente kb. 15–20 egyéb megmozdulásunk van, így koncertek, karácsonyi ünnepségek, szentségimádások, kisebb szereplések Jánoshalmán és a környékbeli településeken.
Milyen hangszereken játszanak?
A szolgálataink során az éneklés mellett sokféle hangszert használunk, így furulyák, fuvola, xilofon, metallofon, gitárok, basszusgitár, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek (zongora, szintetizátor, melodika).
A szenttamási fellépésre milyen repertoárral készülnek?
Nem vagyunk profi csapat, de lelkesen és szeretettel készülünk a vajdasági szolgálatainkra. A koncertünk keresztény könnyűzenei koncert lesz, Istenről, hazánkról, emberi érzésekről fogunk énekelni. A műsorunkban magyar költők általunk megzenésített és meghangszerelt verseit, bibliai témájú dallamokat és néhány, más szerzőtől származó éneket hallhatnak és énekelhetnek velünk az érdeklődők – mondta Mónika.
A koncert a kálvárián 18 órakor kezdődik és a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Szöveg: Paraczky László
Fotó: N. D.
Szerkeszti és közzétette: Németh Dezső