Augusztus 26-án rendezik meg a Szenttamási Barázda szántóversenyt
A nagy népszerűségnek örvendő verseny kísérőrendezényeként bográcsfőző versenyt is tartanak
A szenttamási Helyi Közösség szervezésében 2023. augusztus 26-án (szombat) kerül sor a sorrendben 24. Szenttamási Barázda elnevezésű rendezvényre. Az egy, két- és többvasú ekékkel történő szántóversenyt a Pionir mezőgazdasági birtok parcelláján tartják, az ún. prizma és gazdasági udvar közötti területen, 3 kilométerre a településtől.
A részletekről szólva Slavoljub Tešanović a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, a rendezvény célja ezúttal is a mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági mechanizáció népszerűsítése és fejlesztése, valamint a mezőgazdaságban szerzett tapasztalatok közvelen megosztása. A versenyen részt vehet minden traktorista, nemre és korra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy mezőgazdasági vállalat, illetve földműves szövetkezet dolgozója, vagy egyéni mezőgazdasági termelő. A résztvevők búzatarló leszántásában versenyeznek (25 centiméter mélységre) könnyű és nehéz traktorokkal.
A kategóriák:
1. Könnyű - A csoport (1-2 fejes ágyekék és váltvaforgatók).
2. Közép - B csoport (3 fejes ágyekék vagy váltvaforgatók).
3. Nehéz - C csoport (4 vagy többfejű ágyekék vagy váltvaforgatók).
Mindhárom kategória első, második és harmadik helyezettje díjban részesül.
A három zsűri a verseny végén összegezi a pontokat. Az első helyezett 25, a második 20, a harmadik helyezett pedig 15 ezer dináros pénzjutalmat kap.
Slavoljub Tešanović elmondta azt is, hogy az idei szántóverseny kísérőrendezvényeként első alkalommal szerveznek bográcsfőző versenyt, amire ugyancsak várják a benevezéseket. Az részvevők számára 3 kg sertéshúst, sátort, asztalt és két padot, továbbá italjegyet biztosítanak.
Benevezési díj nincs.
A szenttamási rendezvényekre a jelentkezéseket augusztus 20-ig a szenttamási helyi közösségben fogadják, 8 és 14 óra között, illetve a a 021/730-133-as vagy a 063/10-77-652-es telefonszámon.
Szöveg és fotó: Paraczky László
Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső