A Gion Nándor Napok egyik jeles eseménye volt az az előadás, amelyet dr. Horváth Futó Hargita tartott Önéletrajzi és regényszöveggé formálódott élettörténet ‒ Morel András (1902‒1976) önéletrajza címmel a Szenttamási Népkönyvtárban. Ezen Morel Andrásnak, az 1936-os vajdasági földmunkássztrájk egyik vezetőjének kockás füzetbe írt Élet Rajz (Munkásmozgalmi Életem. Egy küzdelmes élet) című önéletrajza került elemzésre.

Horváth Futó Hargita elmondta, a kishegyesi származású kommunista, az 1936-os földmunkássztrájk egyik vezetője, Morel András (1902‒1976) kockás füzetbe írta Élet Rajz (Munkásmozgalmi Életem. Egy küzdelmes élet) című önéletrajzát. A kéziratból 1972 novemberében Németh István író, újságíró közölt átírt szemelvényeket a Magyar Szóban és az 1994-ben megjelent Kánaáni történetek című kötetben. Az eredeti szerzői kézirat lelőhelye ismeretlen, a Kánaáni történetekben írt bevezetőből annyi derül ki, hogy a füzetet Morel András odaadta Németh Istvánnak, amikor az nála járt interjút készíteni az 1936-os földmunkás sztrájkról.

− A kockás füzet tartalmának átgépelt és javításokkal ellátott változata azonban megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában Gion Nándor író hagyatékának a Fond 583/21-es jelzetű dobozában a Latroknak is játszott című regényhez felhasznált források között: Morel András Életrajz (28 oldalas gépirat) és Morel András Az 1942. év eseményei és a Csillagbörtön házirendje című szövege 7 gépelt oldalon.

Morel András életének nagyobb részét Szenttamáson élte le, Gion Nándor pedig a szerzőt és élettörténetének elemeit beépítette a Latroknak is játszott című családtörténetének második és harmadik kötetébe, továbbá a Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és ’30-as évekből című hangjátékába – sorolta az egyetemi tanár.

Az átírt kéziratról szólva elmondta, a 35 oldalas füzet 1902-től, Morel születésétől az 1945-ös eseményekig beszéli el a Kishegyesen született „lázadó szegényember” életét kiemelve a munkásmozgalomban kifejtett tevékenységét. Írása munkásmozgalom- és sajtótörténeti forrás is, hiszen évtizedeken át aktív tudósítója és terjesztője volt a Vajdaságban megjelenő magyar nyelvű sajtóorgánumoknak (pl. a Szervezett Munkásnak, a Falu és Városnak, Népszavának, az Éknek, a Hídnak, a Magyar Szónak), és kapcsolatot tartott fenn a lapok szerkesztőivel.

− Az önéletrajz Morel születéséről és gyermekkoráról kevés információval szolgál, inkább munkásmozgalmi életére, avagy az „eszme felülkerekedésének” periódusára koncentrál. Életeseményeit az első világháború kitörésétől, az Osztrák‒Magyar Monarchia felbomlásán át az 1945-ös eseményekig beszéli el. A felszabadulás utáni periódus történéseit vázlatosan foglalja össze, az olvasónak mégsincs hiányérzete, mert a zárlatban idős napjaira is kitér – mutatott rá az egyetemi tanár.

Az előadás azt is vizsgálta, hogyan épül be Morel önéletrajza Gion Nándor regényeibe. A Rózsaméz a két világháború közötti periódus szenttamási történéseit beszéli el. A Jugoszláv Királyság idején a kommunista párt illegálisan működött, Morel önéletrajzából is kiderül, hogy aktivistáik röpiratok és szamizdatok terjesztésével jutatták el a híreket, és titkos találkozásokon tartották egymással a kapcsolatot. Az eseményeket Gion is beleszövi Rózsaméz című regényének cselekményébe, és Morel Andrást szerepelteti a kommunista eszmék és célkitűzések képviselőjeként. Morel élettörténetének implikálásával Gion rekonstruálja a munkásmozgalmi aktivista identitását, szerepeltetésével artikulálja az osztálykülönbségeket, érzékelteti azt a történelmi miliőt, amelyben terjedtek a munkásmozgalmi eszmék, s a kisebbségi munkások is részt vállaltak a jobb életkörülményekért, a gazdasági és politikai érdekeik érvényesítéséért folytatott közdelemben.

Az előadás végén Horváth Futó Hargita kitért az önéletrajz egyik szereplőjének, Paksi Mihálynak a kilétére is. Elmondása szerint ő Végel László író anyai nagyapja, aki szintén részt vett a munkásmozgalomban, s akinek az életéről unokájának a Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényében olvashatunk bővebben.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László

The post Morel András élete appeared first on Szenttamás.

Február 18-án, szerdán a Szenttamási Népkönyvtárban a Gion Nándor Napok 2026 rendezvénysorozat keretében dr. Horváth Futó Hargita tart előadást Önéletrajzi és regényszöveggé formálódott élettörténet ‒ Morel András (1902‒1976) önéletrajza címmel. Az előadás Morel Andrásnak, az 1936-os vajdasági földmunkássztrájk egyik vezetőjének kockás füzetbe írt Élet Rajz (Munkásmozgalmi Életem. Egy küzdelmes élet) című önéletrajzát elemzi. Az eredeti szerzői kézirat lelőhelye ismeretlen, átgépelt és javításokkal ellátott változata megtalálható Gion Nándor író hagyatékában az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában a Fond 583/21-es jelzetű dobozban a Latroknak is játszott című családregényének megírásához felhasznált források között. Gion a szerzőt és élettörténetének elemeit beépítette a családtörténet második és harmadik kötetébe, továbbá a Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és ’30-as évekből című hangjátékába. A 35 oldalas gépirat 1902-től, Morel születésétől az 1945-ös eseményekig beszéli el a Kishegyesen született „lázadó szegényember” életét kiemelve a munkásmozgalomban kifejtett tevékenységét. Írása munkásmozgalom- és sajtótörténeti forrás is. Az önéletrajz egyik szereplője Paksi Mihály, Végel László író anyai nagyapja, akinek az élettörténete a Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényben teljesedik ki.

A 17 órakor kezdődő rendezvény szervezője a Szenttamási Népkönyvtár és a Gion Nándor Emlékház.

The post Morel András önéletrajza és élettörténetének továbbélése az irodalomban appeared first on Szenttamás.

Közel 9000 szerzői szöveg és több tízezer fotót követően az irányelv 13 munkaév után a mai napig nem változott. Naprakész információkkal, fotókkal, közleményekkel jelentkezünk. Az utóbbi hat évben Zsúnyi Tibor atyának köszönve rendszeresen beszámolunk az egyházi eseményekről is. Hogyan sikerült szinte a semmiből fenntartani egy ma is működő és olvasott magyar nyelvű weboldalt? Nehezen. Szilárd elszántság, kitartás és akarat kell hozzá. Útközben megedződtünk. Az első naptól fogva igyekeztünk korrekt kapcsolatot kialakítani az életünkhet meghatározó intézményekkel, testületekkel, és beszámolni mindenről, ami az egyszerű polgárokat, mindennapjaikat érinti. Lehetetlen elkerülni a kritikai jellegű írásokat, azonban fontos tudni, hogy afféle száguldó falusi riporterként elsősorban azokat az információkat gyűjtöm és írom meg, amelyek közvetve, vagy közvetlenül érintik a szenttamási magyar közösség életét, mindennapjait. Több alkalommal kaptam hideget és meleget azért, mert nem vesszük át a közösségi oldalakról (egyéni) gondolatokat, véleményeket, mondandót. Tudni kell, hogy a közösségi oldalakon megjelent írások (és fényképek) az mellett, hogy nem hivatalosak, néha fedik ugyan a valós történetet, vagy annak részleteit (külsejét), amelyeket által felszínesen közölnek az olvasók ezt-azt. Az ilyesmiből azután legtöbbször hozzászólás-sorozatok keletkeznek, amelyek olvasottak ugyan, de pár nap múlva az olvasók elfelejtik az eseményeket. Írni mindenkinek szabad és lehet. Bármit és bármiről. Ezzel szemben a hivatalos portálon nagyon oda kell figyelni, hogy mit publikálunk, ugyanis a közlendő cikkben már egy tévesen szerkesztett mondat is kétértelművé teszi az információt. Az elmúlt 13 év alatt az út hullámhegyeken és hullámvölgyeken keresztül vezetett, de a gyakori támadások, kritikák, zsarolások ellenére sikerült megmaradni, fennmaradni, sőt fejleszteni a portált és haladni előre.

Rocky, a filmvászon hőse egy alkalommal azt mondta fiának, hogy bármi történik, a legfontosabb talpon maradni:

„…..Bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni, megmaradni…”

És mindig talpon maradtunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet fogalmának ilyen filozófiai megközelítése egyáltalán nem fikció, mert lépten nyomon  szembesülünk a nehézségekkel. Tény az, hogy az élet színpadán minden alkalommal egyenesen kell állni és maradni. Lehet, hogy megtapsolnak,  lehet, hogy kifütyülnek, de legfontosabb a talpon maradás.

Végül engedjenek meg egy szerény születésnapi statiszikát, amire büszkék vagyunk. December 3-ától 29-éig összesen 177 754 olvasónk nézett be hozzánk. A legtöbben az Elan vállalat történetéről szóló cikket olvasták (19 905 fő),  Pulai András tanár úr életéről december 13-án megjelent cikket 15 219-en, a Helyünkre kerültek a karácsonyi fenyők című írásnak pedig 11 966 olvasója volt. A számok önmagukért beszélnek, mindez pedig erőt ad a folytatáshoz. Hogy érdemes csinálni, hogy fontos hitelesen és pontosan tájékoztatni a szenttamási magyar közösséget, amely itthon, és a határokon túl a weboldalon folyamatosan követi a helyi eseményeket. Kicsik vagyunk, szerények maradtunk, és örülünk, amikor benéznek hozzánk.

A stáb nevében minden kedves olvasónak erőt, egészséget és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok.

Paraczky László

The post Köszönet az olvasóknak appeared first on Szenttamás.

Beteglátogatások száma: 85.

Az egyházközségi hozzájárulásukat 328 család rendezte. Hála és köszönet érte! Nem az adomány nagysága a fontos, hanem a hozzáállás és a folyamatosság.

Jó a kapcsolat az iskolával, a helyi közösséggel, a különböző civil szervezetekkel.

Az egyházközségi képviselőtestület aktívan részt vesz az egyházközség életében. Bármiben számíthatok rájuk.

A plébánia és a templom karbantartása folyamatos, lehetőségeinkhez mérten.

Az idei évben is lelkesen és szépen megünnepeltük az elsőáldozást, bérmálást és az Úrnapi szentmisét.

A vasárnapi és ünnepnapi szentmisén a hittanosok képet kapnak. Ezzel ellenőrizhető a szentmiséken való részvételük. A szentségekre való felkészülésben ez előfeltétel.

A hittanosok és a szülők figyelmébe: azok a hittanosok, akik szentségekhez szeretnének járulni, elsőgyónás, elsőáldozás, bérmálás, magától értetődően szentmiséken vesznek részt, ezt a képecskékkel igazolni tudják. Továbbá: iskolai és plébániai hittanra járnak. Valamint aktívan részt vesznek egyházközségünk életében

Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam, vagy nem figyeltem rá kellően. 

Mindenért mindenkinek köszönet és hála! Legfőképpen Istennek, aki egy újabb évet engedett megérnünk!  Amen.

Hálaadó ima az év utolsó napján

Uram, az év utolsó estéjén oly sok mindenért szeretnék neked hálát adni, amit kaptam tőled ebben az évben. Köszönöm, hogy nem engedted el kezem, mindig a jó úton vezettél. Köszönöm neked az egész teremtett világot, melyet mindannyiunk javára alkottál. Hálát adok, hogy a világ ezernyi jelében felismerlek téged. Hála neked Uram az emberekért, a szomorú arcú testvérekért, a jókedvűekért, és azokért is, aki nem tudják, hogy őket is szeretem, és talán nem is sejtik, hogy most ő értük is imádkozom. Hála neked Uram, mindenkiért! Hála egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért, aki elhozta, és a szívünkbe írta az örömöt, és a boldog nyugtalanságot, aki azt akarja, hogy megosszuk másokkal boldogságunkat, a szeretet közösségében. Hála neked Uram magyar hazánkért, és hála Anyaszentegyházunkért, melynek tagja lehetek! Segítsd meg hívő magyar népedet! Köszönök Istenem mindent, amit Tőled kaptam, hiszem, hogy ez a teljesség, minden: az irgalom, a szeretet és az élet. Köszönöm a bánatot és a gyötrődést is, mert ez még jobban hozzád kapcsol. Uram, köszönöm ünnepeimet, örömeimet. Köszönöm, hogy ma este is örülhetünk, énekelhetünk és táncolhatunk a te dicsőségedre. Uram köszönöm az egyszerű hétköznapokat, a szokásos jeleket, hangokat, melyek irányítják hétköznapjaimat, de amelyek végülis a te hangod, és hozzád vezetnek. Köszönöm Uram, hogy mindig válaszolsz és megvigasztalsz. Szeretnék hálát adni egész évi munkámért és küldetésemért, rám fordított figyelmedért és végtelen nagy türelmedért, azért, hogy vársz rám, és örökké szeretsz. Kérlek Uram, légy velem az újesztendő során is, fogd a kezem, vezess a jó úton, adj bátorságot az élet terheihez, adj vidám és nyílt szívet. Ámen.

ft. Zsúnyi Tibor esperes

a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása-plébánia plébánosa, valamint az ókéri plébánia kormányzója

The post Évi egyházközségi adatok Szenttamáson 2025 appeared first on Szenttamás.

A szenttamási Elan az 1960-as évektől nagy és összetett vállalat volt, amely mintegy 1500 állandó alkalmazottjával a község fejlődésének gerincét jelentette, és sok lakos számára biztos munkahelyet nyújtott. A mezőgazdasági óriásvállalat 1960-62-ben jött létre a Svinjogojstvo Mezőgazdasági Gazdaság és az Elan Élelmiszeripari Kombinát egyesítésével. Az integráció két évvel később folytatódott, amikor az Elanhoz csatolták a szenttamási, turiai és nádaljai földműves-szövetkezetek gazdaságait, a szenttamási Proleter és a nádaljai Prvoborac mezőgazdasági munkaszövetkezeteket, a Remont javítóműhelyt, valamint a szenttamási Mesar önálló hentesipari vállalatot (vállalkozást). Az Elan 1976-ban nyerte el végleges formáját, amikor szervezetébe beolvadt a Srbobran mezőgazdasági vállalat és a Napredak malom. Ezekkel az integrációkkal végleg egyesült Szenttamás község mezőgazdasága és élelmiszeripara, és ettől kezdve az Elan agroipari munkaszervezet nagy élelmiszer-termelővé alakult át.

Összefoglalónk első részében a mezőgazdasági óriásvállalat létrejöttével, az első tíz évben történt eseményekkel és a termeléssel foglalkoztunk. A folytatásban a később létrejött munkaegységeket és azok munkáját ismertetjük.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

Az Elan keretében önálló, társult munkaszervezeti egységként működött a zöldségtermesztés is. Ez a munkarész a Gyümölcs- és szőlőoltvány-kertészet nevű kisvállalatból jött létre Szenttamáson, amelyet 1969-ben csatoltak a kombináthoz, valamint a növénytermesztési munkarésznek abból a részéből, amely paprikatermesztéssel foglalkozott.

Az Elan 1966-ban kezdett paprikatermesztéssel foglalkozni, először csak 50 hektáron. Az elért eredmények kiválóak voltak, ezért a beültetett területeket folyamatosan növelték, úgyhogy 1970-ben már 80 hektáron termesztettek paprikát. Ezzel párhuzamosan a termékválaszték is bővült. A paprikát belföldi és külföldi piacokon egyaránt értékesítették.

A vállalat szakmai kollégiuma és munkástanácsa úgy döntött, hogy az így csatolt kertészetből és a paprikatermesztéssel foglalkozó dolgozókból külön, zöldségtermesztésre szakosodott munkaszervezetet alakítanak. Emellett a munkástanács először 1969-ben sikertelenül, majd 1970-ben sikeresen döntött arról, hogy 6 hektáron üvegházakat építenek friss zöldségfélék téli és tavaszi termesztésére (ekkor épültek a ma is álló üvegházak az Újvidéki úton – a szerző megjegyz). A döntést az indokolta, hogy szükség mutattkozott a piac egész éven át friss zöldséggel történő ellátására, ezzel együtt a termelés intenzívebbé tételére. Emellett az üvegházi termelés nagy létszámú (akkor még kézi – a szerző megjegyz.) munkaerőt igényelt, ami részben növelte a község területén a foglalkoztatást is. A mindössze 35 alkalmazottat foglalkoztató kertészeti kollektívából és a növénytermesztési munkarész mintegy tíz, paprikatermelésen dolgozó munkásából 145 állandó alkalmazottal rendelkező munkaegység alakult. Az üvegház-munkaszervezet már 1971-ben, működésének első évében jó termelési eredményeket ért el.

A friss zöldség iránti piaci érdeklődés egyre nagyobb lett, ezért a kombinát szakmai szolgálata az üvegházi területek bővítésének lehetőségén gondolkozott, ugyanúgy, mint a szabadföldi zöldségtermesztés területeinek növelésén. Ugyanakkor fontosak voltak a zöldségtermékek választékának bővítési lehetőségei is. Az egyik döntő tényező, amely befolyásolja az üvegházak további bővítésére vonatkozó döntést, az a fűtés, vagyis az ehhez szükséges energiaforrás megoldása.

Fűtőanyagként először fűtőolajat (mazutot) használtak, amely meglehetősen drágának bizonyult, mivel az önköltségben az üzemanyag részesedése egyharmadot tesz ki. Reális esély mutatkozott a gázfűtésre való áttérésre, és vizsgálták a termálvízzel való fűtés lehetőségeit is. A szabad ég alatti termelés esetében a bővítésére vonatkozó döntés meghozatalakor a gépesíthetőségi folyamat volt a fő szempont. Mindezt figyelembe véve a zöldségtermesztési munkaszervezet kollektívája úgy döntött, hogy javaslatot tesz a munkástanácsnak: az 1975-ig tartó beruházási terv foglalja magában további 9 hektár üvegház létesítését zöldség- és virágtermesztés céljaira, valamint a 200–250 hektár szabad ég alatti zöldségterület megmunkálásához a szükséges gépek beszerzését (Poljoprivrednik, 1972).

Fontos megemlíteni, hogy az üvegház munkaegységben termelt áru hazai és külföldön történő értékesítése minden évben nyereséget hozott az Elannak, az itt dolgozók télen-nyáron stabil bért kaptak, de anyagilag a vállalat más egységeit is több alkalommal segítették.

SERTÉSTENYÉSZTÉS

A hagyományokat, a tapasztalatot és a személyi állományt figyelembe véve nem volt nehéz megállapítani, hogy a sertéstenyésztés az újonnan létrehozott óriásvállalatban önálló, specializált gazdasági egységként gyorsan fejlődhet. Így is történt. A kombinát működésének első évében ez a tevékenység társadalmilag elismert és piaci szempontból is értékelt volt, ami más mezőgazdasági ágazatokról nem volt elmondható. Innen ered a munkában mutatkozó lelkesedés és a termelési ág jelentőségének és perspektíváinak magas értékelése. Nem véletlen, hogy a beruházások sorrendjében azok élveztek elsőbbséget, amelyeknek a kombinátban fordulatot kellett hozniuk. 1965-ben megkezdődött a sertéstelep építése, és 1966-ban fejeződött be (ez a mai Mlaka rész keleti oldalán lévő sertéstelep – a szerző megjegyz.). A farmon az első naptól kezdve 15 szakember dolgozott: három agrármérnök, három állatorvos, két állategészségügyi technikus és hét mezőgazdasági technikus. A sertéseket kezdetben nyolc helyen tartották, de a telep megépítésével és a Mlaka-objektumok adaptálásával ez a szám három helyre csökkent, a régi hizlalda nyári-szezonális használatával együtt. Az újonnan épült és átalakított létesítmények lehetővé tették a termelés fejlesztését, különösen a termelékenység növelése szempontjából. Kezdetben a termelési folyamat egyes technológiai szakaszaira bontott munkamegosztás elve szerint alakult. Ezek: a takarmány-előkészítés és etetés, malac-nevelés, a hízósertés-termelés, valamint a szelekcióval és a tenyészanyag-termeléssel történő szaporítás. Az így elkülönített egyes folyamatfázisok, szakemberek és dolgozók csoportjaival, nagyon világosan meghatározott konkrét feladatokkal, széles lehetőséget kaptak a gyors és eredményes előrehaladásra, ami a gyakorlatban rövid időn belül megmutatkozott.

Nagyon fontos, hogy itt is a „zárt lánc” elv működőtt, ami annyit jelentett, hogy az állati takarmányt a kombinát saját takarmánykeverő üzemében állította elő, amelyet 1953-ban építettek, meglehetősen szerény technikai megoldásokkal, de a saját szükségletek mennyiségi és minőségi kielégítésére teljesen megfelelő módon feletették az állatokkal. Kezdetben egy, később két, esetenként három műszakban dolgoztak, elérve az évi 1200 vagonos kapacitást.

A saját takarmánykeverő „átmeneti raktár” elvén működött, a feldolgozás ráfordításaival növelt áron, így a kevert takarmány önköltségi áron került felhasználásra, ami újabb pozitív megoldásnak számított, hiszen a takarmányt helyben (vagyis a vállalaton belül termelték, keverték és tárolták).

A sertésfarmon nagyon jó egységnek számított a malacnevelés. Standard tartási körülmények között, a malacokat már 32–35 napos korban leválasztották az anyjuktól, ez a termelés óriási előrelépésnek számított, hiszen egy-egy anyakoca átlagosan 15 malacot ellett, amelyek hatvan nap után elérték a 20,5 kilogrammos átlag súlyt.

Ugyancsak kiváló egységként működött a hízósertések nevelése, majd miután a Mlaka-objektumokat bővítették, a hízók száma évről évre növekvő tendenciát mutatott. Így a farmról 1962-ben 9830, 1971-ben pedig már 25 519 hízósertést szállítottak külföldre, míg a teljes, tízéves időszakban összesen 131 514 hízót, több mint 12,7 millió kilogrammos össztömeggel.

TENYÉSZJÓSZÁGOK NEVELÉSE

A tenyészállatok kiválasztásának klasszikus módszereiről az utóbbi években áttértek a legkorszerűbb egyedi teljesítményvizsgálatra (performansz-teszt), elsősorban olyan objektív mérőszámokat használva a teszt végén, mint az ultrahangos mérések, a féltestek minőségének értékelése és egyéb mutatók.

A kooperációs termelés 1967-ben kezdődött a hízósertés-termelésben, 1969-ben pedig a malactermelésben. Ezt a termelési formát az egyéni termelők nagyon jól fogadták. Rövid időn belül a kooperációban 1000 koca, illetve évente 15 000 malac volt, majd gazdasági okokból ez a szám 600 kocára csökkent.

Ami viszont a szarvasmarha állományt illeti, a vállalatnak ez az egysége tíz év alatt leépült. Míg 1962-ben 4826 tehenet és hízójószágot tartottak, kilenc évvel később 398-ra csökkent a számuk. A csökkenés oka a betegségben keresendő, az addig 17 helyen lévő állomány egy helyre szorult. Nagy szükség mutatkozott az átszervezésre, hiszen a tej irán nagy volt a kereslet, az Elanban pedig egy-egy tehén évente 2475−3965 liter tejet adott, ami annyit jelent, hogy 1962 és 1972 között közel 30 millió liter telej értékesíthettek. Közel másfé évtizeden át kísérleteztek a hízójószág és a borjak nevelésével, és mindaz mellett, hogy tíz év alatt 3370 jószágot értékesítettek, a munkaegység folyamatosan veszteséggel zárta az évet. Ennek fő oka feltehetőleg a tenyésztésbe é a fejlesztésekbe beruházott aránytalanul kevés eszközben kereshető.

VÁGÓHÍD

A település északi szélén álló vágóhíd épülete igen rossz állapotban volt, felújítására csak 1974-ben került sor. A meglévő épületeket kibővítették, az adminisztrációs osztályt pedig külön épületbe helyezték át. A feldolgozás eleinte régi berendezésekkel, pár évvel később már új gépekkel történt. A vágóhídi munkaegység évi 5000 tonna levágott és feldolgozott kapacitású volt. A húst és húskészítményeket a Szenttamáson és Újvidéken lévő négy-négy hentesüzletben értékesítették.

Az Elan vállalat folyamatosan a gazdasági eredmények növelésére törekedett, ehhez szükség volt a jó termelési technológiára és a hizlalási eredményekre, megfelelő hús- és takarmányárakra, valamint a piacon lévő versenyképességre.

ÖSSZEGZÉS:

Fejlődésének csúcspontján, a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején az Elan 1500 dolgozót foglalkoztatott, körülbelül 8 000 hektár társadalmi tulajdonban lévő szántóföldet művelt meg, amelyből 33% vetőmag-termesztésre, 7% zöldségtermesztésre szolgált, míg 1840 hektárt öntöztek. Ezzel az Elan az ország mezőgazdasági termelésének élvonalába került, mivel kevés mezőgazdasági szervezet fordított ekkora területeket vetőmag-növényekre és zöldségtermesztésre. A termékeny talaj és előállított nagy hozamú vetőmag, a szaktudással és a szorgalmas munkával párosulva rekordterméseket eredményezett: a búza hozama meghaladta a 6 tonnát hektáronként, és az Elan évente mintegy 40 ezer tonnát szállított ebből saját malmának, a többit a piacon értékesítették. Kukorica vetőmagot 800 hektáron termesztettek, és több mint 3000 tonna szemestermést takarítottak be. A legnagyobb területet azonban kukorica foglalta el: 2000 hektáron vetették, és volt olyan év, amikor 80 000 tonna termett. Cukorrépa 1000 hektáron, napraforgó 500 hektáron, szója pedig 600 hektáron termett. A zöldségek közül a legnagyobb területet a borsó foglalta el – 400 hektárt, amelyet korszerű kombájnokkal takarítottak be, és a feldolgozóüzem közelsége miatt zsenge állapotban dolgozták fel, így kiváló minőségéről volt ismert. A zöldbab több száz hektáron termett, a paprika 100 hektáron, az öntözött területeken pedig sárgarépát, uborkát, káposztát, céklát és más, saját feldolgozásra szánt zöldségeket termesztettek.

A búza, a kukorica, a napraforgó, a borsó és a takarmányrepce vetőmagját saját üzemben szárították és dolgozták fel, az itt előállított kukorica-vetőmagot pedig a világ számos országában ismerték. A malom évente 12 000 tonna búzát őrölt meg, mellette siló is működött. A spirituszgyár évente 400−800 ezer liter alkoholt állított elő, amely kiváló minőségéről volt ismert, és országszerte értékesítették.

Az Elan farmján évente mintegy 30 000 malacot választottak le az 1200 tenyészkocából álló állományból, ezeket meghizlalták, majd a vágóhídra szállították, ahol évente 5 000 db sertést dolgoztak fel. A vágóhídon féldisznót és félkész húskészítményeket állítottak elő. A piacra szánt állattenyésztési termékeket, a húst és a takarmányt az Elan a saját tulajdonban lévő, 19 üzletében értékesítette Szenttamáson, Újvidéken, Óbecsén és Törökbecsén. Kiemelhető továbbá, hogy az Elan saját takarmánygyárában önállóan állította elő az állati takarmányt, mindenféle koncentrátumot és kiegészítő keveréket, valamint vitamin- és ásványianyag-tartalmú antibiotikus adalékokat, amelyből a kooperánsok (szolgáltatásos hizlalást vállalók – a szerző megjegyz.) is kaptak.

A legkorszerűbb üzem a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó gyár volt, amely évente 15 000 tonna különféle terméket – befőttet, savanyúságot, kompótot, fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt szállított külföldre. Az árut a vevők minden alkalommal valutában fizették. Üveg-, fém- és műanyag csomagolásban mintegy 50 féle termék került a hazai és a külföldi piacokra, míg a 6 hektáros üvegházban és a fél hektáros fóliasátorban több zöldségféle-palántát neveltek a szabad ég alatti termesztéshez. Az üvegházban és a fóliasátorban évente körülbelül 1000 tonna zöldséget és több millió palántát állítottak elő.

Termékeit az Elan a hazai piac mellett külföldön is értékesítette: feljegyzések szerint 1985-ben a belföldi piacra több mint 210 ezer tonna különféle terméket szállított, míg a külföldi piacokra 1000 tonna vetőmag-kukoricát, 10 000 tonna kukoricát és több mint 2000 tonna zöldség- és feldolgozott gyümölcsöt (ajvárt, kompótot, lekvárt…) exportált. Az Elan standjai számos hazai vásáron és gazdasági rendezvényen megjelentek, alkalmanként külföldön is. Az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, a Zágrábi Vásár, valamint a budvai, szkópjei és más városokban rendezett vásárok látogatói is megismerhették az Elan árukínálatát. A kiváló minőségű feldolgozott termékekért, szántóföldi, állattenyésztési és kertészeti termékekért a vállalat számos elismerést és díjat nyert el.

Sajnos a múlt század kilencvenes éveiben az Elan veszteségesen működött, majd végül 2009-ben csődeljárás keretében megszűnt. Az óriásvállalat a megszűnése súlyos nehézségeket okozott Szenttamáson, hiszen a dolgozók nagy része munka nélkül maradt. Sajnos, az Elanból létrejött kisebb magánvállalkozások nem voltak képesek betölteni azt az űrt, amely a vállalat megszűnésével keletkezett.

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Milenko Genčić és Paraczky László archívuma,

Források:

1. Poljoprivrednik, Dnevnik, Novi Sad, 1972.

2. M. Genčić: Poljoprivredni kombinat Elan, Dnevnik, Novi Sad, 1976.

3. Statistički godišnjak, PZS, Novi Sad, 1983.

4. Dr. Radoslav J. Subić: Zabeleške iz varoši Srbobranske, Matica srpska, Novi Sad, 2005.

5. Poljoprivredni Kombinat Elan,1962−1972, Srbobran, april 1972.

6. ekas.rs/prirodna-bogatstva/plodne-njive/

7. Elan Srbobran, brošura povodom 25 godina postojanja preduzeća, Srbobran, 1987.

8. SO Srbobran, Program podrške za sprovođenje poljoprivredne politike i politike ruralnog razvoja za 2021. godinu na teritoriji opštine Srbobran, 2021.

Megjegyzés: A cikk a szenttamas.rs hírportál Javni objekti u Srbobranu – Középületek Szenttamáson elnevezésű községi projektum keretében készült 2025 novemberében. A szöveg és a fotók bármilyen egyéb jellegű felhasználásához a szerző jóváhagyására van szükség.

The post Az Elan mezőgazdasági vállalat rövid története (2. rész) appeared first on Szenttamás.

Szenttamás község területén 1962-ig több olyan munkaszervezet létezett, amelyeknek alaptevékenysége a mezőgazdaság volt. Bár egy részük más munkákkal is foglalkozott, ezek a társadalmi tulajdonban lévő gazdaságok egymáshoz hasonlóak voltak, de mindegyik önállóan, egymás közötti kapcsolat nélkül működött. Világos fejlesztéspolitika, megfelelő szakemberek és megfelelő technológia nélkül, a kedvező talaj- és éghajlati adottságok ellenére, ezek a gazdaságok többnyire jelentős veszteségekkel működtek.

1960-ban a Svinjogojstvo mezőgazdasági birtok (keretében működött a Bačka és a Polet mezőgazdasági birtok) és az Elan Élelmiszeripari Kombinát egyesítésével létrejött az Elan Mezőgazdasági Kombinát. 1961-ben további két földműves szövetkezet, a  szenttamási Prvoborac és a Proleter, a turiai Petar Drapšin földművesszövetkezet, valamint a Remont (javítóműhely) és a Mesar (vállakozás − hentesipari vállalat) is csatlakozott. A már működő kombinátba 1969-ben a Rasadnik mezőgazdasági szövetkezet is belépett. Az Elan 1976-ban nyerte el végleges formáját, amikor szervezetébe beolvadt a Srbobran mezőgazdasági vállalat és a Napredak malom. Ezekkel az integrációkkal végleg egyesült a község mezőgazdasága és élelmiszeripara, és ettől kezdve az Elan agroipari munkaszervezet nagy élelmiszer-termelővé fejlődött.

Az integrációk mellett az Elan saját létesítményeinek kiépítésével is növekedett és fejlődött: 1965-ben felépült a takarmánygyár (a becsei úton – a szerző megjegyz.), majd a következő évben elkészült az 1200 kocás sertéstelep. 1969-ben üzembe helyezték a vetőmag-feldolgozó üzemet, 1970-ben egy 6 hektár területű üvegház épült. 1974-ben felújították az évi 5000 tonna levágott és feldolgozott állat kapacitású vágóhidat, 1975-ben pedig öntözőrendszert és egy silót építettek a Bácskai−Nagy-csatorna jobb partján. Az Elan tevékenységét a mezőgazdaságon túl is bővítette: 1980-ban a csatorna bal partján felépült az Elan hotel, 1981-ben üzembe helyezte a hűtőházzal ellátott zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet, 1984-ben pedig megalakult az Elan Bank, valamint felújították a sportcsarnokot. A kétrészes ismertető folyamán az egységekkel, a termeléssel, a kapacitásokkal és a munkafolyamattal külön-külön bővebben is foglalkozunk.

Az új kombinát, amely mezőgazdasági, ipari-élelmiszeripari és néhány más kisebb kapacitás egyesítésével jött létre, abban az időben az egyik első nagy jugoszláv integrációs rendszernek számított ebben a gazdasági ágazatban. Már a közös üzletvitel első évében sikerül felszámolni a mintegy 5 millió dináros összesített veszteséget, ami fontos lépést jelentett a további terjeszkedés felé, és igazolta az integráció létjogosultságát. Ettől kezdve ennek a társadalmi gazdaságnak a jelentősége folyamatosan növekszik. Induláskor az egységes vállalat a szenttamási községben csaknem 400 hektárnyi tudott magáénak, ám a kombinát által megművelhető földterület idővel nőtt.

Néhány adat az akkori időkből: 1962-ben Szenttamás községben 6531 hektár földterületet műveltek, ami az összes földterület 73,9 százalékának felelt meg. Öt évvel később 5558 hektárt, 1971-ben pedig 6250 hektárt műveltek, ami az össz községi mezőgazdasági terület 96,1 százaléka volt. Hogy mit jelent mindez? Azt, hogy a terméktelen talajokat (legelők, nádasok, erdők) tíz év alatt termékennyé tették, így minden munkaegységben egyre több dolgozót alkalmazhattak, mindenkiek volt munkája, és ezáltal megélhetést biztosított magának és családjának.

Fontos megemlíteni, hogy a Duna–Tisza–Duna vízgazdálkodási rendszer (a későbbi Vajdasági Vizei Közvállalat – a szerző megjegyz.) keretében létrehozandó új, öntözőrendszerrel működő vállalat megalakítása céljából a tartományi hatóságok döntése alapján 1962-ben az Elan kombináttól mintegy 1 000 hektár megművelhető területet vontak el, amelyen az újvidéki Mezőgazdasági Egyetem keretében megalakították a Pionir Mezőgazdasági Birtokot Szenttamáson (Vajdasági Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsa, Határozat, 1962. 07. 01.). Az Elan a következő tíz év során egyéni gazdáktól történő földfelvásárlással visszaszerezte ezt az 1 000 hektárt, és ismét elérte az 1962. évi (terület)nagyságot.

Érdekességként megemlíthető, hogy 1962-ben (vagyis induláskor) az Elan 34 nehéz, 97 közepes  és 51 kisebb traktorral (összesen 182 db) rendelkezett, ezen felül 74 cukorrépa- és búzakombájn, 250 db pótkocsi, 11 teherautó és 45 vetőgép állt készenlétben. 1971-ben pedig már 85 nehéz traktor, 141 gabona- és 65 cukorrépaszedő, azaz összesen 206 kombájn állt bevetésre készen.

Az 1970-es éve végén és a 80-as évek elején a szántóföldi paprikatermesztés mellett a téli paradicsom- és uborkatermesztésre 6 hektár üvegház épült, így az egykori termelés az Üvegház Munkaegységben (Rasadnik) fokozatosan háttérbe szorult, és zöldségfeldolgozó üzem épült. Közben a két sertésfarmon folyamatosan nőtt az állomány, ezzel együtt a hizlalt sertések kiszállítása, növekedett a kevert takarmányok előállítása; felújították az alkoholgyárat, míg a malom- és sütőipart szakosodott (vidéki) vállalatoknak adták bérbe. Egyedül a szarvasmarha-ágazatba nem történnek beruházások. Ennek oka a marhahús kedvezőtlen ára volt, ami idővel a szarvasmarhák számának csökkenéséhez vezetett.

Az Elanban 1962 és 1971 között 79 641 tonna búza, 67 920 tonna kukorica, 292 116 tonna cukorrépa, 22 827 tonna napraforgó és 9,2 tonna paprika termett, a gyárakban pedig 5296 tonna liszt és 9189 tonna kenyér készült. Tíz év alatt 121 684 db sertést neveltek fel és értékesítettek, az alkoholgyárban pedig 4902 liter alkohol (spiritusz) készült, amit ugyancsak eladtak. Mindez annyit jelent, hogy az összbevétel az egy dinár felhasznált eszközre jutó értékben jelentősen nőtt, miközben csökkent az egységnyi bevételre jutó eszközfelhasználás. Az egy dolgozóra jutó termelékenység – ha az alapot az összbevétel vagy a nettó termék jelenti – tízszeresére nőtt, míg az eszközalap ötvenszeresére emelkedett (Elan, évi beszámoló, KP alapszervezete,  1971. dec.16). Így lett az Elan gazdaságos óriásvállalat.

A kombinát elsősorban szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozott. Az előzőekből jól kivehető, hogy az újonnan létrehozott óriásvállalat már az első évben sokkal jobb eredményeket ért el, mint amilyenekre a legnagyobb optimisták is számítottak. A vegyes, szétaprózott gazdálkodásról átálltak kevesebb számú növényfaj termesztésére, amelyekhez a legjobb feltételek álltak rendelkezésre, s a termelés a piac igényeihez igazodott. Magyarán ez annyit jelent, hogy a természet adta, nagy termőképességű talajpotenciál (Szenttamáson vannak Európa legjobb termőföldjei – a szerző megjegyz.) minél magasabb fokú kihasználása csak az egységes gazdálkodás révén valósult meg a kombinát keretében. Pedig akkor még „csupán” 1000 hektárt öntöztek, a locsolt fölterületek nagysága később jelentősen emelkedett.

A tudományos intézményekkel folytatott folyamatos és egyre szélesebb körű együttműködés – elsősorban az Újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézettel és a Mezőgazdasági Karral, valamint más hazai tudományos intézményekkel oda vezetett, hogy minden üzleti vállalkozás tudományos alapokra épült. Ehhez szorosan kapcsolódott a kombinát káderpolitikája is. A fő cél a magasabb szakképesítéssel rendelkező alkalmazottak számának növelése volt, ami a későbbiekben a fejlődés alapvető feltétele maradt.

Jelentős előrelépés történt az 1967-ben végrehajtott tagosítás után. Ezzel az intézkedéssel érezhetően csökkent a birtokok nagyfokú felaprózottsága. Az Elan földjei négy nagyobb tömbben, egymástól elválasztva csoportosuló földterületen voltak, nagy táblákkal, mindez lehetővé tette a gyorsabb és jobb minőségű talajművelést, a korszerűbb és nagyobb teljesítményű gépek alkalmazását, a repülőgépek használatát a munkában, valamint a nagy értékű vetőmag-növények vetésére szolgáló, belsőleg elkülönített területek és a szükséges biológiai izoláció biztosítását. Mindez természetesen jelentősen hozzájárul a hozamok növekedéséhez is. Végül megteremtődtek a feltételek a nagy felhalmozó képességű és iparszerű szántóföldi gazdálkodáshoz, amire az 1968-ból eredő mutatók is utalnak: egy Elan traktor 87 hektárt művel meg, míg a többi jugoszláv kombinát átlaga 33 hektár volt. Egy kombájn a többi kombinátban évente átlagosan 121 tonna búzát aratott le, míg a szenttamási Elan-ban 320 tonnát. (Ez nehezen hihető, de igaz. Az adatok 50 évvel ezelőttiek – a szerző megjegyz.)

Idővel a növénytermesztés szervezeti felépítése is jelentősen megváltozott. Az eredetileg vegyes, főleg állattenyésztő-növénytermesztő gazdaságokból, többnyire közös szakmai szolgálatokkal, fokozatosan kevesebb, kifejezetten növénytermesztő állomás jött létre. Előbb öt, majd négy, aztán két munkaszervezeti egységben folyt a munka, végül elfogadták azt a koncepciót, hogy a növénytermesztést egy központból irányítsák. Minden egyes kultúrára külön szakmai csoportot hoztak létre (!) a munkatapasztalat és hajlamok szerint, míg az összes többi kapacitás és eszköz közös maradt.

A vállalat földjein 1962 és 1971 között átlagosan (a vetésforgótól függően) búzát kb. 40%, kukoricát 20%, cukorrépát 14%, napraforgót pedig kb. 15%-ban termeltek. Ezen kívül kisebb területeken árpát, kendert és takarmánynövényeket termesztettek. Említésre méltó adat, hogy a szenttamási éves búzavetőmag-termelés az összjugoszláv szükséglet két és fél százalékát fedezte, míg a cukorrépa vetőmag-termelése az igények egyötödét elégítette ki. (KP, szenttamási KB, Elan, jelentés, 1971. dec.16)

A VETŐMAG KORSZERŰ FELDOLGOZÁSA

A vállalat életében különleges helyen állt a vetőmagtermelés. A terület eddigi fejlődése feltételesen több szakaszra osztható. Kezdetben a Svinjogojstvo-ban, a leendő integráns egységek egyikében, 520 tonna búza- és 1000 tonna árpavetőmagot állítottak elő. Ezt követően a vetőmag-növények termesztése néhány évre visszaesett. A rendszeres vetőmagtermelés 1964-ben kezdődik ismét, amikor a kombinátot bejegyezték vetőmag-termelésre és -feldolgozásra. Három év alatt 10 600 tonna búzát dolgoztak fel, amit értékesítettek is. A periódus jellemzője a viszonylag jó tárolókapacitás, több, egymástól távol eső helyen. Ez mozgó, kisebb teljesítményű feldolgozókapacitásokat igényelt. Ugyanakkor – valamivel enyhébb ütemben – növekedett a kukorica vetőmag-termelése is, előbb kétvonalas, majd fokozatosan egyvonalas hibridek formájában, amelyeket később több ezer hektáron termeltek.

Ezt követően csökkent a növénytermesztési szervezeti egységek száma, nőtt a vetőmaggal bevetett terület, végrehajtották a tagosítást, a kombinát egyes munkarészeiben munkaerő-felesleg jelentkezett. Érezhetően nőtt a vetőmag iránti kereslet, amihez a termelt és feldolgozott vetőmag jó minősége, valamint a gyors és pontos kiszállítás is hozzájárult. A vállalat vezetősége jelezte, hogy igény mutatkozik a munkaerő iránt, ugyanakkor nőtt az igény a termelés minden munkaszervezeti egységben történő finalizálására, hogy a termelési folyamat technológiai értelemben minél teljesebbé váljon. Ennek megfelelően lépésről lépésre megkezdik a saját raktárak építését és a korszerű vetőmag-feldolgozó berendezések beszerelését. (Ezt azért fontos kiemelni, mert jól kivehető, hogy az Elan zárt körű és teljes mértékű előállítást, termelést és feldolgozást végzett, emiatt minden belső és külső (be)dolgozónak, köznyelven kooperánsnak kifizetődő volt dolgozni, termelni – a szerző megjegyz.)

Az emített projektek megvalósításának programja 1967/68-ban teljesül a 5500 tonna gabona befogadására alkalmas, gépesített padozatú raktár megépítésével, egy külön 1.000 tonnás zsákos áruraktárral, amely további 1000 tonna ömlesztett terméket is képes befogadni. Az újonnan létrehozott vetőmag-üzemet importált vetőmag-előkészítő berendezésekkel – egy teljes ötvonali (ötfokozatú) feldolgozó sorral – és ugyanolyan kapacitású gabonaszárítóval szerelik fel. A zsákos vetőmag teljes értékű tárolására további, mintegy 3000 tonna csomagolt terméket befogadó raktár épül.

Ezzel lezárul a vetőmagtermelés fejlődésének harmadik szakasza, mintegy 6000 tonna vetőmag minőségi tárolásának és előkészítésének lehetőségével, ugyanakkor létrejött a termékminőség vizsgálatára, valamint az egyes gépek és legfontosabb munkaműveletek ellenőrzésére szolgáló laboratórium.

Végül a vetőmagkapacitások kiépítésének negyedik szakasza biztosította a növénytermesztés technológiai folyamatának végleges lezárását. Ezt az újonnan megépített, további 11 000 tonnás korszerű tárolórendszer tette lehetővé, a svéd Linde cég két, egymástól elválasztott vetőmag-előkészítő (semespremač) egységével, amelyek óránként egyenként 5 tonna kapacitásúak voltak. Itt speciális gravimetrikus asztalokat is beépítettek – olyan berendezéseket, amelyeket Jugoszláviába először hoztak be, azzal a céllal, hogy a már feldolgozott vetőmagból kiválogassák az összes nem csírázó szemet és a még esetleg jelen lévő hulladékot. A korszerű vetőmag-kukorica-szárító megépítésével megoldódott e fontos termék 1500–2000 tonna vetőmagjának előkészítése.

Fontos kiemelni, hogy a vetőmag-növények vetésszerkezeti aránya ebben az időszakban 65 és 75% között mozgott, ami az Elant a nagy vetőmag-termelők sorába emelte. Ehhez hozzá kell tenni az évi 12 000 tonna búzavetőmag-termelést, amely az összjugoszláv igények kb. 2,5%-át fedezték valamint a mintegy 1700 tonna kukorica-vetőmagot, amellyel az egyvonalas hibridek révén országban az össz bevetett terület kb. 5%-át látták el.

(folytatjuk)

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Paraczky László gyűjteményéből

Megjegyzés: A cikk a szenttamas.rs hírportál Javni objekti u Srbobranu – Középületek Szenttamáson elnevezésű községi projektum keretében készült 2025 novemberében. A szöveg és a fotók bármilyen egyéb jellegű felhasználásához a szerző jóváhagyására van szükség.

The post Az Elan mezőgazdasági vállalat rövid története (1. rész) appeared first on Szenttamás.

A közel kilencven éves Pulai Andrást a szenttamásiak kedves, barátságos emberként ismerik. Matematika-fizika szakos tanárként 1960-től negyven éven át sok-sok generációt tanított a helyi Jovan Jovanović Zmaj általános iskolában, ahol később négy madátumban igazgató volt. Nyugdíjba vonulását követően is örökmozgó, mint mondja, a házban, a ház körül és a kertben is mindig akad tennivaló. Szeretett tanár lenni, szeret dolgozni. Rendszeresen jár templomba, a család ház és a kert tisztántartását szívügyének érzi. Sokáig terveztük az interjút, mire összejött. Borongós, késő őszi estén meleg szobában, teát kortyolva, a nyugalmazott pedagógussal 89 évet foglaltuk össze, ugyanis 1936-ban született. Három fiú és két leánytestvére volt, de mivel a lányok korán meghaltak, így négyen maradtak. Egyik testévre négy évvel idősebb, a másik kettő fiatalabb tőle.

− Nem szégyen elmondani, hogy szegény családból származom. Az édesapám béres volt, így a gyermekkorunk cseppet sem volt könnyű, hiszen a család mindig oda költözött, ahol az apám dolgozott. A gyermekkorom tulajdonképpen az egykori Bogdan-tanyán kezdődött, ami abban az időben gyönyörű hely volt, sokan dolgoztak az épületek és a hatalmas park karbantartásán, és a nagybirtokos földjein. Bogdan Dunđerskinak hatalmas méntelepe volt, több száz gyönyörű lóval. Kereskedett velük, versenylovai is voltak. Gyerekkoromban sok mindent átéltem. Négyéves lehettem, amikor felmásztam a kerítésre, ahonnan elértem az érett körtéket a fáról, ám az egyik dolgozó észrevett. Megfogta a grabancomat, bevitt az épület elé, ahol egy nagy fonott szalmahordó kosárba tett, majd rám borított egy másikat. Ő szólt pár embernek, és lesték, hogy mi történik velem. Nagyon megijedtem, ledobtam a kosarat, mire a kertben dolgozók nagy hahotázásba kezdtek. Ez nagyon megmaradt bennem – mesélte mosolyogva András.

A háború kitörésekor hazaköltöztek a faluba. Az apja kapott nagy kocsit, két szép lóval, felpakolták a családi holmit és Zöld utcán álló családi házba költöztek, aminek árát a családfő a Bogdan-tanyán dolgozva rakta össze.   

− Tisztán emlékszem a háborús évekre, 1941-től mindenre, ami és ahogyan történt. Az egykori kaszárnya helyén iskola állt, a magyarok ideje alatt, 5,5 évesen ide jártam. Ez a pár év ismét emlékezetes marad, hiszen nagyon jó tanítónénink volt, nála tanultam meg a szépírást, ami örökre megmaradt. Később sokan felfigyeltek arra, hogy milyen szépen írok. Még most is igyekszem rajzolni a betűket. Nem tudom másképp aláírni a nevemet, csak úgy, ahogy akkor megtanultam. Három évig ide jártam. Emlékszem, amikor a német, majd a magyar hadsereg átvonult Szenttamáson, és arra is, amikor a nagyhidat felrobbantották. Minden családnak elrendelték, hogy a házak elé és hátul a kertben kötelező mélyebb árkot ásni, mert az orosz hadsereg bombázással érkezik. Ezért éjjelenként a kert végében ásott árokban aludtunk. Ez volt a szerencsénk, ugyanis a kertünkbe is becsapódott egy gránát, hatalmas kráter maradt utána. Szerencsére egyikünk sem sérült meg és a házunk is épségben maradt. Édesapánk akkor már a honvédségnél szolgált, később orosz fogságba esett, így a családunk nehéz helyzetbe került, hiszen semmilyen bevételi forrásunk sem volt. A kertben kevés élelmiszer termett, a szegénység miatt három évig kimaradtam az iskolából, és beálltam szolgálni. Juhokat őriztem és egyéb munkával foglalkoztam, így éltük túl a háború utáni időszakot. A negyedik osztályt három évvel később az ún. német iskolában írtam be, a tanítónőm Birinyi Irén volt, és mivel én voltam a legidősebb az osztályban, jóformán mindenkire nekem kellett vigyázni. Az ötödik, hatodik és hetedik osztályt már az Arany János iskolában fejeztem be, a templommal szemben, mert akkoriban Szenttamáson nem volt nyolcosztályos iskola – emlékezett vissza András.

Mivel nagyon jó tanuló volt, a tanárok és az igazgató kijárták, hogy a hatodik és a hetedik osztályt egy év alatt befejezheti, nyolcadik osztályba pedig Óbecsére járt, sínbusszal. A verbászi középiskolában szerb nyelven tanult, ráadásul ez hátrányos volt, mert nem volt rendes buszjárat, így az édesapja kerékpárjával ment Verbászra és vissza.

− A gimnáziumot szerb nyelven fejeztem be. Közben biciklivel Szabadkán is jártam, ahol magyar nyelvű középiskolában tanulhattam volna, de az anyagi gondok közbeszóltak. Az édesapám szabadult ugyan az orosz fogságból, de Magyarországról nem engedték azonnal haza, két évig ott maradt, tehát a család továbbra is szegénységben élt. A gimnázium után az Újvidéki Tanárképző Főiskolára kerültem, ahol a kúlai Körmöczi Jóska barátom, kollégám idősebb testvére nyelvtanár volt és segített. Mindketten matematika-fizika szakra jártunk. Még nem diplomáltam le, de Szenttamáson már vártak, hiszen nem volt aki tanítson. 1960-tól 2000-ig matematikát és fizikát tanítottam a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában, ezzel párhuzamosan néhány évig a helyi Svetozar Miletić gimnáziumban, valamint az ún. inas iskolában is előadtam. Mindig éreztem azt, hogy nekem tanítanom kell, amit nyugdíjba vonulásomig sikerült elérni. A fizikát különösen szerettem és érdekelt, s bár a főiskolán szerény felszereléssel dolgoztunk. Kovács Sztrikó Zoltán, akkori fizikatanárom szerette a diákokat és a tantárgyat is, mindent megtett azért, hogy kábelek és egyéb kezdetleges rendelkezésére álló eszközzel bemutassa a szükséges kísérleteket, és tanítson bennünket.

Közben áttérünk a szenttamási iskolára. Beszélgetőtársunk elmondta, a zárda egykori épületében nagy tantermekben, fáradt olajjal kent padlózaton, és füstölgő szenes kályhák mellett folyt a munka.

− Leendő tanárkén Újvidéken nagyon jó alapot kaptunk a kezdéshez, hiszen jó tanáraink voltak a főiskolán. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a gyerekekkel hogyan kell bánni, hogyan kell előadni, mit kell követelni, nem szabad gorombáskodni stb. Megvolt az akarat, a szeretet, a jó tanár-diák viszony. Szenttamáson sokan voltak egy-egy osztályban, nem volt könnyű, de nehéz sem. Néha a diákok, főleg ellenőrző vagy felelés előtt kicsit jobban megtömték a kályhát, így a füst miatt ki kellett nyitni az ablakokat. Ez tulajdonképpen időhúzás volt, elhalasztottuk az ellenőrzőt, de a következő órán megírták. Ha nem figyelt, vagy feleselt valaki az órán – ami egyébként  jellemző a kamaszkorúakra − azt kiküldtem, esetleg meghúztam a haját vagy a fülét, ami inkább viccesen történt. A diák elmondta otthon a szüleinek, akik bejöttek, így zűrös helyzet állt elő, de szépen megbeszéltük a dolgokat, mindent elsimítottunk, nem történt semmi különösebb baj. Ma a tanár keze ilyen szempontból meg van kötve. A másik, ami különösen megmaradt bennem, hogy a diákjaim nagyon kedveltek. Még a mai napig is szülőként, nagyszülőként rámköszönnek az utcán, a piacon, a boltban: Jó napot tanár úr! Hogy van? És ez mindig jólesik – teszi hozzá mosolyogva András.

Iszunk a teából, újból fellapozzuk a fényképcsomagokat, közben  elmesélem mindazt, amire a régi iskolából diákként emlékszem. A tanítók, tanárok neve hallatán mindketten mosolygunk, hiszen mindegyik diákévhez szép emlékek fűznek. Ő pedig elmesélte, hogy néhány évig tornát is tanított, mert nagyon szerette az atlétikát, helyt állt a tornaszereken, ismerte a tornagyakorlatokat és mindig jó kondícióban volt.

− Nagyon szép emlékek az osztálykirándulások, amelyek alatt beutaztunk az egész Jugoszláviát. A dolog érdekessége, hogy nem kellett előre rezerváció, mindenütt volt hely, szállás, látnivaló. Bejártuk Szlovéniát, Horvátországot is. Voltak veszélyes helyzetek, séták, szófogadatlan diákok is, ennek ellenére az ember csak a szépre emlékezik szívesen – meséli az idős tanár.

Visszakanyarodunk az iskolához, amikor a tanári hivatást teljesen más szemszögből közelítették meg az emberek, diákok egyaránt. Pulai András elmondta, a két tantárgyból napi 5-6 órát tartott, ezek mindegyikére külön készülni kellett. Ez a teljesítmény manapság már elképzelhetetlen. A mai tanárokat a tanítás mellett inkább az adminisztráció, a rengeteg papírmunka köti le. A tagozatok számát illetően kiemelte, eleinte csak magyar tagozatok voltak az iskolában, később pedig három magyar és egy szerb osztály. Pár év múlva változott a helyzet, két-két magyar és szerb tagozat nyílt. Ma az iskola egy harmada magyar, a többi szerb diák.

A régi iskolaépületet 1977-78-ban kezdték bontani, az új épület 1981-ben készült el. Pulai Andrást ekkor nevezték ki először igazgatónak.

− Erről sokat tudok mesélni, hiszen az új épület nagy része elkészült, de új bútorzat és a felszerelés nem volt. Papulin Petar, a községi oktatással és iskolákkal megbízott illetékessel Szlovéniába utaztunk, hogy megfelelő felszerelést és bútorzatot vásároljunk. Kiválasztottuk, leadtuk a rendelést,  pár nap múlva meg is érkezett. Nagyon meglepődtünk, hiszen a tantermek nem voltak teljesen befejezve, így a bútorzatot dobozokban ideiglenesen az inasiskolába (a mai rendőrállomás helyén álló épületbe – a szerző megjegyz.) helyeztük el. Innentől felgyorsultak a munkálatok az új iskola mielőbbi befejezését illetően, szinte állandóan ott voltam, amikor kellett, akkor éjszaka is. A mostani épület hivatalos átadása 1981. május 24-én volt – sorolta beszélgetőtársunk.

Hozzátette, bár pár hónappal korábban már ideiglenesen tanítottak az új épületben, az átadási ünnepséget másnap a Kiserdőben, vagyis május 25-én, az ifjúság napján tartották meg.

− Modern, szép, világos, távfűtésű iskolát kapott a község. Törekedtünk arra, hogy minél több felszerelést vásároljunk, és hamar átálltunk a korszerű tanításra, azonban két év múlva nagy meglepetés történt. Ugyanis két egymásutáni télen hatalmas mennyiségű hó esett, az iskola teteje pedig lapos, és attól tartottunk, hogy a teher miatt beszakad. A helyi közvállalat emberei mellett önkénteseket is alkalmaztunk, jómagam is beálltam közéjük és lapátoltuk a havat a tetőről. Tekintettel arra, hogy kint hideg, bent pedig meleg volt, a hó megolvadt és az iskola pár helyen beázott – mesélte az intézmény egykori igazgatója, és hozzátette, a tervezési-építkezési hibát később több éven át orvosolni kellett.

Igyekeztünk mindenben megfelelni a korszerű oktatási feltételeknek. Községünkben iskolánk kapott először számítógépekkel felszerelt termet. Itt tartottuk a különböző továbbképzéseket, előadásokat, versenyeket egyszóval minden olyan eseménynek otthont adtunk, ami hozzájárult az oktatáshoz. A szép dolgokra mindig jó visszaemlékezni – mondta végezetül Pulai András.

A negyven év alatt felnevelt generációk nevében további jó egészséget kívánunk, kedves tanár úr!

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Pulai András gyűjteménye, Paraczky László

The post Hogy van tanár úr? appeared first on Szenttamás.

Tekintettel arra, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a sáncerődöt védő szerb fegyveresek az egyházi anyakönyveket (és a templomot) felégették, az utókorra nagyon kevés adat maradt a 18. század második és a 19. század első feléből.

Az egyházi jegyzőkönyveket 1858-tól vezették újra, ekkor alakult meg ismét az egyházközségi képviselő-testület.

A magyar oktatás − röviden

Az első magyar betelepült családok teljesen írástudatlanok voltak, annál egyszerű oknál fogva, hogy az 1700-as évek második felében nem volt szükség az olvasásra, hiszen a napszámosok bérüket terményben (főleg búzában) kapták, és azzal fizettek, amikor kellett és ahol kellett. A piacra sem igazán a pénz volt a jellemző, az árusok és a vevők alkudoztak és csereberéltek, állatokat, terményt, gabonát, gyümölcsöt. Az első magyar iskola a templom mögött lévő temető mellett és mögött állt (itt jelenleg az ún. Magyar ház telke található). A közel 45 méter hosszú épület két nagyobb tanteremből, tanári- és szolgalakásból állt, az udvarban a fáskamra és az istállók mellett az egyház tulajdonát képező lovakat, lovaskocsikat, a halottaskocsit és a háziállatokat tartották. A 18. század első felében a mai Petar Drapšin utca végén (itt most a régi kaszárnya épülete áll) épült az első polgári iskola, amelyben a magyar osztályok mellett szerb tagozatok is nyíltak. Az épületet a második világháború után lebontották. A további polgári, községi iskolák a 18. században: a jelenlegi pravoszláv templom hátsó bejáratánál lévő két nagy épület (ide két magyar és két szerb osztály járt), az egykori Boris Kidrič utca közepén (ma bérlakások vannak itt) állt a Vrućin-féle iskola. Itt nyílt meg a tuki városrész felső részében és a turiai határban tanyákon lakó diákok számára egy-egy osztály (és itt indult be az első magyar nyelvű óvoda is). Tuk alsó részében a ma is álló tuki óvoda épületében egy tanteremben mintegy 90 diák tanult, az ún. polgári (más néven községi) iskolában. A begluki városrészben lakó  gyerekek az ottani óvoda épületébe jártak iskolába (itt is egy tanterem volt, később kettéosztották), az ún. német iskola és óvoda pedig a mai Laza Kostić utcai óvoda helyén álló nagy épületben működött az 1848-49-es forradalom után. Az 1860-as években épült az egykori polgári és későbbi inasiskola, amely a mai rendőrállomás helyén állt, s az 1970-es évekig Arany János néven polgári és inasiskolaként működött.

A templommal és a plébániával szemben először kettő, majd négyosztályos iskola működött. Az épületeket (egy kivételével) a két emeletes lakótömb (és a rádióállomás) építésekor az 1970-es évek végén lebontották. A felsorolt iskolák felvették Arany János nevét, és a központi épület „kihelyezett” tagozataként működtek. A mai Köztársaság téren álló épületben polgári leányiskola működött 1918-ig, 1941-től 1944-ig pedig állami polgári és levente iskola. A valamikori üzletközpont épületének emeletén a magyar, a földszinten pedig a szerb tannyelvű tagozatok kaptak terme(ke)t. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Kutaspusztán (ma Drea) élő napszámos családok számára a Bogdan-tanya közelében szintén épült egy nagyobb iskola, két hatalmas tanteremmel, tanítói lakással, fáskamrával, kocsibeállóval, istállóval. A faluban és a környező tanyákon azok a családok és gyerekek éltek, akik a legbefolyásosabb szenttamási földbirtokosnál dolgoztak. Az iskolába rendszertelenül ugyan, de 200‒300 diák járt, vasárnap délben pedig mindkét teremben, valamint az udvarban a Szenttamásról és Kishegyesről kijáró papok tartottak szentmisét. Egy kisebb harang állt az udvarban haranglábakon. Az épületet a második világháború után lebontották, az anyagból készült az ún. Crvena zastava lakónegyed, ahol a mezőgazdaságban dolgozó idénymunkások laktak.

A Miasszonyunk zárda 1911-ben épült

Negyven évig húzódott a tisztelendő nővérek lakóhelye és az egyházi iskola, a zárda megépítése. A kérdést először 1871-ben vetette fel Laky Nándor gyógyszerész, de az egyházközségi tanács elvetette. Ez történt 20 évvel később is 1891-ben. A tisztelendő nővérek Szenttamásra történő hívásának elutasítását azzal magyarázták, hogy a számukra kijelölt lakáson nagy átalakításokat kellene végezni (rk. hitközség jegyzőkönyve, 1888). A zárda építéséről szóló döntés sokkal később, 1911-ben született meg. A 40 évig történő huzavona valódi oka, hogy a magyar katolikus lakosság közel fele sokgyermekes, nincstelen család volt, akik nem tudták biztosítani az alapvető ruházatot és felszerelést a gyerekek számára. A zárdában nem voltak ilyen szigorú követelmények, sőt az analfabetizmus felszámolása mellett a diákok uzsonnát (egy bögre főtt rizst, meleg tejet stb.) is kaptak. A nagyobb mezőgazdasági munkálatok idején (aratás, kukoricatörés, kapálás) az otthoni segítség miatt a gyerekeknek nem volt kötelező iskolába járniuk.

1912. július 7-én az egyházközségi tanács döntése értelmében a felépült zárdában négy tisztelendő nővért tudnak alkalmazni, számukra havonta szavatolják a két diplomás tanító fizetésének megfelelő összeget. Mindezt azért fontos említeni, hogy fogalmunk lehessen a „régi aranyidőkről”. A legidősebb szenttamási nemzedékek dicséretére váljék, hogy volt erejük megszüntetni az ilyen áldatlan állapotokat, s minden értetlenkedés és viszály ellenére új légkört alakítottak ki, amelyben a jóakaratnak és a megértésnek adtak helyet.

A zárda alapító dokumentumában, amely a Miasszonyukról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanénék Társulata és a Szenttamási Római Katolikus Hitközség képviselői írtak alá, egyebek között megfogalmazták, hogy négy okleveles szerzetes tanítónő mellett egy házitestvér és egy jelöltnő érkezik Szenttamásra, hogy fizetésükre a hitközség fejenként évi 400 forintot biztosít, valamint vállalja a zárdán történő javítási, festési stb. munkálatokat is.

A nővérek, Maria Anzelma, Maria Krizantoma, Mária Borgiász, Maria Emanuelle és Maria Margareta 1912. augusztus 23-án vonattal érkeztek meg. Mivel a zárda épületét addig nem fejezték be, a nővérek egy évig a kántorlakban laktak, és 1913. augusztus 21-én költöztek át a zárdába. Az épületet augusztus 23-án szentelték fel, a középső termet kápolnává alakították, benne Fáncsy Antal plébános tartott szentmisét. A beköltözési ünnepségen jelen volt ft. Rogines Gyula, Garai Béla, Vajay László és Bertron káplán, valamint nagyszámú hívő.

A zárda berendezése hetekig elhúzódott, a megfelelő bútorzat és felszerelés hiánya miatt a tanítás később indult. Az utókorra maradt jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az iskolában a három nagy terem és a kápolna mellett további négy szoba volt (ebből kettőt hálószobának, egy helyiséget lakószobának és ebédlőnek, a legkisebbet pedig fogadószobának rendezték be). Ami a bútorzatot illeti, a fogadószoba részére egy ruhaszekrényt, egy pamlagot, három párnázott széket, a többi szoba részére pedig 5 fonott széket, a folyosóra 3 nagy dézsát, egy nagy feszületet (ez a feszület ma a kistemplomban áll), valamint több szentképet szereztek be. A zárdában négy (később hat) tagozaton folyt a tanítás. Az első osztályba (kortól függetlenül) azok a gyerekek jártak, akik nem tudtak sem írni, sem olvasni, a második és a harmadik osztályba viszont azok, akik valamennyire ismerték a betűket és a számokat. A zárda jegyzőkönyvében szó van arról is, hogy az épület északi oldala alatt pince állt, ahol a szenet és a tűzifát tárolták. Ami a felszerelést illeti, egy-egy tanteremben egy nagyobb fiókos asztal, egy dobogó, egy szekrény, 20 pad, három szék, egy kis fogas, egy feszület, valamint egy állványra állítható fekete színű tábla állt. Az ablakok felőli részen állt egy számológép (apróbb fagolyókkal), egy szenteltvíztartó, négy nagyobb ruhafogas, Bács-Bodrog Vármegye nagy térképe, a földrajzi alapfogalmak térképe, egy szentkép, asztali tintatartó, fából készült nagyobb körző, nagy vonalzó, egy kosár, mosómedence (kéznek, ruhának, lábbelinek), egy vizes kanna és korsó, szappantartó. A terem bal sarkában talapzaton állt a Lourdes-i Mária szobor. Érdekességként megemlíthető, hogy a diákok váltásokba jártak tanításra, mert a nővérek egyszerre 80−120 diákot tudtak fogadni. Így a gyerekek naponta két-két órát tanultak, és fél órát a kápolnában imádkoztak. Amikor az időjárás engedte, akkor az udvaron álló kút körül (vagyis a szabadban) is tanultak.

Az iskolába történő iratkozás szeptember 10-én kezdődött és egy hétig, tíz napig tartott, az órákat délelőttönként 8-10 és 10-12, délután 14-től 16 óráig tartották. Az egyházi ünnepeken a tanítás tolódott, hiszen a szentmisén való részvétel minden diák számára kötelező volt, a szentgyónás és az áldozás úgyszintén. A szigorú követelmények akkoriban nem tűntek furcsának, hiszen a zárdában mindent ingyenesen (ideértve a napi egy bögre meleg tejet, rizst, grízt…) biztosítottak a diákok számára. Télen, amikor a nagy hideg és hó miatt a gyerekek nem mehettek azonnal haza, egy-egy tányér főtt ételt (bablevest vagy rántott levest) is kaptak. Naponta mintegy 30-40 liter levest főztek, amihez a hozzávalókat a Szent Antal Alapból (azaz önkéntes adományokból) biztosították. Az adakozók között több helyen olvasható Dungyerszky Lazar szenttamási gőzmalom tulajdonos neve, aki több alkalommal 100-100 kg lisztet adományozott a diákoknak.

Ugyancsak érdekességként megemlíthető, hogy a zárda alapkövét 1914. október 27-én Fáncsy Antal plébános és Dungyerszky István képviselő közösen falazták be a kápolna utca felőli falába, azaz az épület közepébe. A kápolna tetején pici torony és harang állt, ahol minden délben, este hét órakor és ünnepek alkalmával harangoztak. Ezt a feladatot a templomban a harangozó, míg a zárdában a nővérek végezték.

Mivel több (polgári) tanító is bevonult az első világháború idején, a diákok létszáma néhány hónap alatt megsokszorozódott. Tudni kell, hogy annak idején a fiú és a lányosztályokat különválasztották, emiatt a zárdában több vegyes tagozat kialakítására kényszerültek. A diákok magas létszáma és a nagy szegénység szinte ellehetetlenítette a tanítást. Ráadásul 1916 augusztusától a tantermeket ideiglenesen kórházzá alakították át. A szükséges felszerelést, matracokat, takarókat önkéntesek hozták be a zárdába. Egy-egy tanterembe 52 darab kórházi ágy került. Ez év karácsonyán és az ünnep másnapján A sátán hatalmai címmel először mutattak be előadást az iskola diákjai. Az önkéntes adományokból 400 forint gyűlt össze, amelynek egy részét a megvakult katonák megsegítésére, a többit színpadra és a színészek kosztümjeinek vásárlására költötték. Ezekre az évekre jellemző még, hogy a háborús helyzet miatt minden ünnepi felvonulást elhalasztottak, vagy csak a templomon belül tartottak. 1917. augusztus 27-én hadicélokra leengedték a toronyból és vonaton elszállították a templom két harangját, és csak a Szent István harang maradt a toronyban. Ugyanazon év november 9-étől 1918 májusáig a zárdában tartották a görögkeleti vallású diákok számára a hittanórákat, mivel a községben néhány iskolát a nagy szegénység miatt csak munkaidőben tudtak fűteni.

A zárda történetében fordulópontot jelentett az impériumváltás, az addigi magyar közigazgatás helyett az igazgatóbizottságba szerb nemzetiségű tagok (is) kerültek. A községi szervek határozata alapján az oktatásban dolgozóknak két éven belül meg kellett tanulniuk szerbül, valamint tantervbe venni a szerb történelmet is. Az átállás okozta új körülmények miatt 1920-ban csak november 7-én kezdődött a tanév, de két hét múlva megérkezett a kemény tél, és mivel nem volt mivel fűteni, a gyerekeket hazaengedték. Ezt a tanévet nem sikerült realizálni, de a következő tanévekben megtartották az oktatást egészen 1944. október 19-ig, az orosz hadsereg bejöveteléig. November 14-én jöttek a Vöröskereszt képviselői, akik átvették az épületet és hadikórházat rendeztek be. A plébánia épületét addigra teljesen szétverték, emiatt a tisztelendő nővérek Andróczky Pálnénál kaptak ideiglenes elhelyezést. A kápolnára a kórházi személyzet nem tartott igényt, így a nővérek továbbra is visszajárhattak a zárdába imádkozni, harangozni. A hónap végére azonban a kápolnát is kiürítették, itt rendezték be a műtőt. Szenttamáson ekkor már nem volt pap, így mindannyian megörültek, amikor az egy hónappal korábban elmenekült Gärtner Mihály helyére egy fiatal pap, a szabadkai Sábics Antal érkezett. December 9-től újra tartottak szentmiséket a templomban és a kápolnában is, de a tanítás továbbra is szünetelt.

A tisztelendő nővérek 1945 januárjában a sebtében megjavított plébánia épületébe költöztek. Közben a zárdából és a kápolnából a templomba került az oltár (ma a Szentsír mellett áll), a nagyobb szobrok, két nagy feszület, a gyóntatószék, az oltárcsengő, szekrények, padok, képek… A nővérek már nem tanítottak, a háború végére Szenttamáson mindössze két magyar tanító maradt: Gyenes Péterné és Fischer M. Gustitusz, akik a tuki iskolában tanítottak. A zárdát 1947-ben államosították, de a magyar nyelvű tanítás beindítására az új országban 1953-ig várni kellett. A zárdaiskola a kezdetekben az Arany János nevet viselte, majd a színmagyar iskola 1955-től vette fel Jovan Jovanović Zmaj költő és fordító nevét.

Szöveg: Paraczky László

Fotók: Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, és magángyűjtemény (N.D.)

IRODALOM:

Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár: KFL.I.1.b.

A szenttamási római katolikus egyházközösség képviselő-testületi tanácskormányainak jegyzőkönyve, 1868−1887. (kézirat)

A szenttamási római katolikus hitközség – egyháztanács – és iskolaszék kormányának jegyzőkönyve, 1888−1915. (kézirat)

PINTÉR JÓZSEF: Ezerszáz év a Kárpát-medencében, Szenttamás, 1996.

Megjegyzés: A cikk a szenttamas.rs hírportál Javni objekti u Srbobranu – Középületek Szenttamáson elnevezésű községi projektum keretében készült 2025 decemberében. A szöveg és a fotók bármilyen egyéb jellegű felhasználásához a szerző jóváhagyására van szükség.

The post A szenttamási zárda rövid története appeared first on Szenttamás.

Bogdan Dunđerski 1910 és 1918 között a magyar parlament képviselője volt, de Bácskának a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatolása után már nem foglalkozott politikával. A második világháború alatt képviselőként ismét bekerül a magyar parlamentbe, de az országgyűlés vitáiban nem vett részt: tekintélyét arra használta fel, hogy a kritikus politikai helyzetben segítse az itt élő szerbek életét.

Bogdan soha nem nősült meg, művelt és büszke volt, szerette a lovakat és a jó bort. Több mint 2600 holdas birtokán 57 éves korában egy mesevilágra emlékeztető, álomszerű kastélyt építtetett – szó szerint megálmodta a saját világát.

Bogdan Dunđerski bejárta egész Európát, és megismerkedett a különböző kastélyépítési stílusokkal. Az egyik alapelv, amit követett, az volt, hogy az építkezésnek titokzatosnak, misztikusnak kell lennie. Bogdan szigorúan ragaszkodott ehhez, és valószínűleg ezért nem maradt fenn semmilyen építészeti terv a kastélyról. Ezért nem helyi, hanem cseh mestereket alkalmazott. mert csak így tudta megőrizni kastélya titkát. A cseh munkások a munka befejeztével hazatértek, és magukkal vitték a titkokat is. Az a hír járta, hogy Szlavóniából hatalmas mennyiségű, legjobb minőségű tölgyfát szállítottak ide, ezek egyik napról a másikra eltűntek, de senki sem tudta megmondani, hová lettek beépítve. Feltételezik, hogy föld alatti folyosók kötik össze a kastélyt az istállóval, és ezeket tölgyfával burkolták. Ami a titkos helyiségeket illeti, annyi biztos, hogy legalább kettő létezik.

Érdekes történet fűződik Bogdanhoz és a Fantast kastélyhoz, ugyanis Fantast nem Bogdan lova volt, ahogy sokan hiszik, hanem Leon Koen belgrádi orvosé. Leon egyszer ellátogatott a kastély melletti istállóba, ahol egy rendkívüli szép lovat látott. Nem sokkal később Bogdan megjelent az orvos irodájában egy üres csekkel a kezében, és felajánlotta, hogy az orvos írja rá az összeget. Leon nagyon boldog volt – nem a csekk miatt, hanem mert tudta, hogy lovának méltó helye lesz a kastély istállóiban. Így mindketten elégedettek voltak. A legenda szerint Urunk/Jézus színelváltozásának napján a Fantast istállóiban még ma is hallani lehet a lovak nyerítését – mintha Bogdan és lova vágtatnának a Dunđerski-birtok végtelen mezőin.

A kastélytól jobbra az egész komplexum mentén húzódik az istálló, amely a terület több mint felét foglalja el. Egykoron a négy lóistálló mellett több melléképület, karám és galopp pálya volt. A mára már csaknem teljesen tönkrement park körbeveszi a kastélyt, a kápolnát és a kisebb kastélyt, így a birtok az angol–francia stílusú kert az épületekkel együtt a barokk, a romantika, a neoklasszicizmus – kevert stílusát alkotja. A sétányokat gondosan karbantartották, középen medence található. A parkban játszótér és két teniszpálya kapott helyet.

A kastély parkjában a Szent Györgyről elnevezett kápolna ikonosztázának a képeit barátja, Uroš Predić, az egyik legnagyobb hatású szerb realista festő festette, aki a kápolna és a kastély tervezésében is segített. Bogdan Dunđerski 1943-ban hunyt el, és ebben a kápolnában nyugszik. Mivel nem volt utódja, a kastélyt a Szerb Maticára agyta.

Az egykor szenttamási kastélykomplexum ma a Becsei Vadászegyesület területén fekszik, ahol apróvad (fácán, nyúl, fogoly) és nagyvad (őz, szarvas) él. A vadászaton kívül a közelben horgászatot is lehet szervezni. A kastély a Topolya felé vezető úton, Óbecsétől 14 kilométerre található.

A komplexum mintegy 65 hektáron terül el. A kastélyban két ünnepi terem található: a nagyobb 70, a kisebb 30 férőhelyes. Emellett van egy díszszalon stíllbútorokkal, egy Bogdan-szalon régi bútorokkal, valamint a tulajdonosokat (családot) bemutató kiállítás. A kastély pincéjében egykor étterem működött két teremmel. Néhány évvel ezelőttig a kastélyban a Fantast szálloda működött.

A második világháború után a birtokot − akárcsak a többi vajdasági kastélyt és földet ‒ államosították. A fő- és melléképületekből mindent elloptak és elvittek, csak a falak és az ajtók maradtak. A pazar bútorokból, festményekből, ékszerekből semmi sem maradt. A szőnyegek, kristálycsillárok, ezüsttárgyak eltűntek, a padló és a falak egy része teljesen tönkrement. A kápolnát is le akarták bontani, de Uroš Predić levelet írt Moša Pijadénak, aki elérte, hogy az épületet ideiglenesen lezárják. A kastély bejáratánál egy nagy tábla hirdette: Az óbecsei kommunista párt a kastélyt a népnek ajándékozza.

Később a kastély a PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát irányítása alá került, de az idők során elhanyagolták. A kastélyt 1983-ban alakították át szállodává, melynek pincéjében étterem is működött. A mezőgazdasági kombinátot 2015-ben az MK Group vásárolta meg, amely a birtokot is tovább igazgatta, idővel azonban úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak többé vendéglátással. Fontos elmondani, hogy a birtok éveken át rendezvények, konferenciák, majálisok, újévvárások, kirándulások és esküvők kedvelt helyszíne volt, és évente 35–40 ezer ember látogatta. Mivel a tulajdonjogi helyzet bonyolult, a kastély megőrzése és felújítása érdekében egy erre vonatkozó törvény elfogadását tervezik.

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Ótos András

Megjegyzés: A cikk a szenttamas.rs hírportál Javni objekti u Srbobranu – Középületek Szenttamáson elnevezésű községi projektum keretében készült 2025 novemberében. A szöveg és a fotók bármilyen egyéb jellegű felhasználásához a szerző jóváhagyására van szükség.

The post A Bogdan-tanya appeared first on Szenttamás.